Taktikai elemzés: Chelsea-Manchester City

A játék gyakorlatilag minden elemében a Chelsea fölé nőtt a Manchester City a hétvégi rangadón és megérdemelten vitte el mindhárom pontot a Stamford Bridgeről.

Nem csak labdabirtoklásnál volt nyomasztó a vendégek fölénye a 90 perc folyamán, hiszen sokszor a labdakihozatal is gondot jelentett Conte tanítványainak. A pálya szélén folyamatosan létszámfölényes helyzetekbe Guardioláék, ráadásul magas letámadásukkal és azzal, hogy a szélső védőik a mi szélső védőinket támadták így meghagyva a szélsőinket a középső védőiknek (amiből 3 volt ténylegesen) hatalmas kockázatot vállaltak. De bejött. Az első pár perctől eltekintve az egész mérkőzésen enerváltnak tűnt a csapat, Morata kiesése után pedig gyakorlatilag csak rögzített játékhelyzetből sikerült helyzetet kialakítani Ederson kapuja előtt.

 

Amikor a Citynél volt a labda

Már a kezdőcsapatok kihirdetésekor fejtörést okozott sokaknak, hogy mégis mi járhat Guardiola fejében. Bár bal szélső védőként volt feltüntetve, labdabirtoklásnál valójában belső középpályásként szerepelt az angol. Ezzel a húzással rengeteg területet nyert Pep a De Bruyne-Silva duónak, ami egyrészt a mérkőzést eldöntő előtti pillanatokban kulcsfontosságúnak bizonyult, másrészt alapjában meghatározta a mérkőzés képét.

A konstans életveszélyt elkerülve szárnyvédőink kénytelenek voltak folyamatosan kísérgetni Kevinéket, ami viszont magával hozta azt, hogy Cahillnek és Rüdigernek is közelebb kellett helyezkednie a támadókhoz. Egész mérkőzésen probléma volt, hogy folyamatosan nekünk kellett igazodnunk a City elképzeléseihez, ami elsősorban annak róható fel, hogy Hazard egyéni megmozdulásain kívül gyakorlatilag 0 kreativitás jellemezte a csapatot a támadójátékban.

Sterling önmagában is nagyszerű meccset tudhatott magáénak, ráadásul folyamatos segítséget kapott Walkertől, így rendszeresen létszámfölényes helyzetet tudtak kialakítani Alonsóval szemben, amire Cahillnek kellett reagálnia, azaz kilépnie a szélre. És már létre is jött az álom forgatókönyv Guardiola számára, hiszen Sterling vagy szabadrúgást harcolt ki, vagy rendkívül veszélyesen tudott beadni a hosszú oldalra, amit tudatosan támadott Gabriel Jesus és Sané.

A pálya bal oldalán ugyanez volt a helyzet, csak ott éppen Delph és Sané okoztak fejfájást az Azpilicueta–Rüdiger párosnak.

Minderre még rájött az is, hogy Jesus fantasztikusan játszotta meg kapunak háttal a labdákat – ebből született a győztes gól is.

Attól függetlenül, hogy folyamatosan érződött a mérkőzés folyamán a City nyomása, viszonylag jól állta a sarat a Chelsea védelem, így meglepően kevés ziccer adódott a vendégek előtt. Bár ez leginkább a bevetődő blokkoknak és Christensen játékintelligenciájának volt köszönhető.

Pedig jól indult…

A mérkőzés korai szakaszában joggal reménykedhettünk, hogy egészen másképp fog alakulni a meccs képe. Fabregas előrébb szerepeltetése jó ötletnek tűnt, az elején még sikerült is gondot okoznia Walkernek, azonban ahogy éledezett a City, úgy szorult egyre hátrébb a spanyol karmester is, aki a végére teljesen beleszürkült a mezőnybe.

Az elején látott presszing és a visszaállt védekezés közti arany középutat nagyon nehéz megtalálni és fenntartani/váltogatni a meccs szakaszaitól függően, ráadásul igencsak megterhelő is. A madridi kiruccanás pedig meg is látszott ezekben a helyzetekben.

A City építkezéseit egy módon lehetett volna bedönteni: korán. Kirúgásoknál, az ő térfelükön kierőszakolt bedobásokkal, a szélsőkre gyakorolt azonnali nyomással. Ezekből a játékhelyzetekből azonban keveset láttunk a mérkőzésen. Conte is látta valószínűleg, hogy öngyilkosság lenne ez a tökéletes gépezetnek tűnő Guardiola csapat ellen feljebb tolni a védekezést, ezzel gyarapítva az előbb említett szituációk kialakulását, így nem maradt más, mint megcserélni Bakayokót és Fabregast.

Így Cescre még nagyobb felelősség hárult, amit sajnos nem tudott maradéktalanul megoldani. Innentől kezdve már Fernandinhóra kellett figyelnie úgy, hogy Bakayoko nem mögötte volt, hanem minimum mellette, de sokszor előtte. A védelmünknek pedig nem volt túl jó hír, ha a brazil hozhatta a labdát úgy, hogy a korábbi City labdabirtoklásnál történő sémák bármelyike előfordulhatott, hiszen a kreatív játékosaik szárnyaltak.

 

A City pedig folyamatosan presszingelt…

Az olajat pedig saját magunk öntöttük a tűzre azzal, hogy leginkább röviden próbáltuk meg kihozni a kirúgásokat. Sané és Sterling elképesztő futómennyiséget produkálva (előbbi ráadásul iszonyat tempóban, PL rekordot felállítva) tökéletesen hajtották végre az elképzelést, hogy a pálya széle felé kelljen játszani a Chelseanek. Moratával a pályán valószínűleg egészen más lehetett volna a játék képe, így azonban abba a szokatlan szituációba kerültek szárnyvédőink, hogy nem volt kinek mélységbe beívelni a labdát, a letámadó City szélsők viszont megakadályozták a klasszikus széltől-szélig tologatós játékot. Gyakorlatilag csapda saját kardunkba dőltünk a széleken.

A végig vonalban védekező City hátsó alakzat is tökéletesen muzsikált Fabregas indításaival szemben. Ebből ki is alakult a játék képe, miszerint Courtoisnak indokolatlanul sokat kellett játékba avatkoznia – sajnos. Thibaut hibája Jesus letámadásából következett, de rengeteg alkalommal látthattunk ugyanilyen jelenetet a mezőnyben is, csak ott nem emelkedett akkorát a pulzusunk.

Az alapvonalról építkezős játék kiesése miatt nem maradt más, jöttek az ívelgetések – ami Morata jelenlétével még érhető is volt, a kiesése után viszont úgy tűnt, nem volt B terv… Hazard és Willian nyilvánvalóan nem alkalmas erre a típusú játékra, Bakayoko pedig körülményesnek tűnt az egész mérkőzés folyamán.

De itt még nem volt vége a sornak, hogy a játék mely elemeiben voltak jobbak a vendégek. Hiszen labdavesztés után is úgy támadtak vissza, mint legszebb napjain a Barcelona, de ebben nem is volt semmi meglepő egy Guardiola csapattól. Korábban is látható volt már a Citytől, hogy labdabirtoklásnál a szélső védői középre húzódnak, hogy azonnal ütközhessenek a Chelsea támadóival, ha gyorsan fordult volna a kocka. Ha pedig nem jött a gyors ritmusváltás részünkről, akkor gyönyörűen zártak vissza vonalba és akadályozták meg, hogy emberhátrányos helyzetbe kerülhessenek a széleken.

A pozitívumok…

Leginkább a mérkőzés korai szakaszaira kell visszagondolnunk, ha olyanokat keresünk, amikre szívesen emlékszünk. Morata és Hazard láthatóan élvezik a játékot egymás oldalán. Alvaro nagyszerűen tartotta meg a fellőtt labdákat háttal a kapunak és jól is tette tovább azokat, majd a végén jó érzékkel érkezett a büntetőterületen belülre is. Az ő jelenléte elég veszélyt jelentett középen, hogy a széleken ne tudjanak kellően figyelni a City védők, amiből 90 perc alatt jó eséllyel több lehetőség is adódhatott volna.

A fáradó Chelsea ellen azonban okosan húzta szét a pályát a vendég csapat a mérkőzés vége felé, a felszabadult területen pedig lubickolhatott David Silva és De Bruyne.