Blog bejegyzés

Szarkalábak fogságában

Vasárnap késő délután kiderült, mire képes csapatunk egy felállt, masszív védelemmel szemben jelenleg. Hektikus hajrá után azonban a Newcastle 2-1-es legyőzésével sikerült megőrizni 100 százalékos formánkat.

 

 

 

Magabiztos Huddersfield-i rajt és egy sikeres londoni rangadó után észak-keletnek vettük az irányt, hiszen utunk a Tyne folyó partjára, Newcastle városába vezetett az új PL-szezon harmadik fordulója során. Szinte borítékolható volt, hogy nem lesz könnyű dolgunk a Rafa Benitez vezette „Szarkák” ellen, hiszen az elmúlt években a hajdan St. James Park névre hallgató Sports Direct Stadiumban nem éppen nyerni járt a Chelsea, ha éppen arra volt módja. A mérkőzést megelőzően 7 évet kellett visszaugrani az időben, hogy találhassunk egy kék sikert idegenbeli szerepléseink közül.

„A spanyol pincérnek” kapóra jöhetett ez a statisztika, mert két forduló után bizony még győzelem nélkül álltak a bajnokságban. Kikaptak a Tottenhamtől a nyitófordulóban, majd Cardiffban hagytak két pontot a háromból, miután Neil Warnock legénysége ellen gól nélküli döntetlent értek el, ami egyrészt a második félidő közepén kiállított Isaac Hayden, másrészt pont a tőlünk újra kölcsönvett Kennedy lelkén is száradhat. Különösen a brazil szélsőén, ő ugyanis a mérkőzés legutolsó pillanatában tizenegyest vétett. Szerződése értelmében természetesen nem most kapott alkalmat arra, hogy ellenünk kárpótolja hibáját. Rajta kívül a Cardiffban megsérült Manquillót, és a védelem vezérét Jamaal Lascelles-t kellett nélkülöznie a Valencia és a Liverpool egykori sikerkovácsának. Nálunk jelentős hiány nem volt. Sőt, Hazard és Kovacic először került be a kezdőbe a szezon során

Lascelles kimaradására két teória is fenn állt. Az egyik az, hogy megsérült, a másik pedig az, hogy nem értékelte Benitez előzetes taktikai elképzelését, miszerint 5-4-1-es formációban küldje fel csapatát ellenünk. Legutóbbi Európa Liga-győzelmünk fő letéteményese vélhetően fintorgása miatt hagyta ki a komplett 18-as meccskeretből az angol bekket, aki így nem a pályán, hanem a lelátón lehetett szemtanúja egy várostrom látszatát keltő egykapus mérkőzésnek. Hamar kirajzolódott a Newcastle szándéka: „busszal” őrizni az egy pontot és várni az ellenfél hibájára, hátha lehet belőle három. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy 45 perc után a hazaiak álltak közelebb céljaik eléréséhez. Olyan kompakt védekezést mutattak be, amilyet Maurizio Sarri vár el játékosainktól. Még az egy szem csatár, a nyáron szerződtetett Rondón is 20-30 méterre állt saját kapujától. Ilyen helyzetben Marcos Alonso és Cesar Azpilicueta is bátran felfuthatott segíteni a Pedro – Morata – Hazard csatártriónak, s a mi térfelünkön Kepán kívül jóformán csak David Luiz és Rüdiger tartózkodott.

Az első félidő (egyébként a teljes mérkőzés is) első rálátásra egy edzés gyakorlatnak tűnk, amin csapatunk a labdatartást gyakorolta. 30 perc után írd és mondd, 82-18 százalékos arányban oszlott el a labdabirtoklás! Sokáig ez azonban meddő fölénynek bizonyult, hiszen az első igazán nagy helyzetre 24 percet kellett várni, ekkor Hazard tudta érdemiekben is célba venni Dubravka kapuját. Egy valamire való kontrája volt a Newcastlenek is 10 perccel később, de Rondón fejese fizikai értelembe véve nyugalmi állapotban hagyta a halót. Erre rögtön érkezett a válasz Pedro részéről, de azok után, hogy a spanyol támadó szépen beverekedte magát egy ígéretes lövőhelyzetbe, úgy zárta az akciót, ahogyan a hazaiak venezuelai csatára. Végül egy még inkább elfecsérelt lehetőséggel érkeztünk el a mérkőzés féltávjához, Azpilicuetának „köszönhetően”.

Jorginho egyedül többet passzolt, mint az egész Newcastle

A második félidőre csak a térfélcsere hozott változást. A hazaiak továbbra is kötötték az ebet a karóhoz (vagy inkább önmagukat), mi pedig látványos „gurigázással” egybekötve kerestük minduntalan a rést a Newcastle falán. 4-5 percenként jöttek a lövések, de nagy részük a 9 védős taktika áldozata lett. Változás reményében Sarri aztán alakítani kezdett a támadósor személybeli összetételén. Előbb Giroud váltotta Moratát, aki továbbra is negatív értelemben volt önmaga, majd Willian is beállt Pedro helyett. Végül nem az új nevek, hanem Rüdiger alakította ki a második játékrész első helyzetét. A 73. percben látszólag megunta a monoton labdajáratást és egy távoli bombával eltalálta a felső lécet. Fölényünk aztán csak beérni látszott.

Az utolsó 15-20 percben valóságos kabarét láthattak azok, akik valamilyen módon megnézték a meccset. Kezdődött minden 180 másodperccel német középhátvédünk kísérlete után azzal, hogy a találkozó játékvezetője, Paul Tierney „megette” Marcos Alonso magánszámát Fabian Schär ellen a 16-oson belül. Az igencsak kétséges jogosságú tizenegyest támadásaink vezére, Hazard értékesítette. A belgák csillaga 70. gólját lőtte meg ezzel a Chelsea színeiben, s most már csak két legendánk előzi meg őt az örök ranglistán: Drogba (104) és Lampard (147). Aztán megtudhattuk, mit érezhettek ellenünk a Barcelona drukkerei 2012 áprilisában: folyamatos nyomásgyakorlás után a semmiből kaptunk egy gólt. Ráadásul ennek is megvolt a maga illegitimitása. A 83. percben kitört a falanxból a Newcastle és egy kontrát követően a csereként beállt Joselu kiegyenlített, a neki asszisztot adó Yedlin azonban úgy nyert megy párharcot a bőszen hátrafutó Giroud (hahó, Alvaro!) ellen, hogy tetten érhető szándékkal könyökölte le a francia csatárt. Tierney szemet hunyt a jelenetsor fölött.

Végül viszont amit Yedlin adott az egyik térfélen, azt elvette a másikon. 4 perc telt el a második gólt követően, mikor szöglethez jutottunk, s újra az egyébként védekezésben és felfutásban is gyengélkedő Marcos Alonso került a középpontba. A spanyol bal bekk célba vette a kaput a 16-oson belül, lövése pedig Yedlin vétlen közbenjárása nélkül aligha ért volna találatot. Szerencsére az instant pánikrohamok itt értek véget és a maradék 3+6 perc jelentős események nélkül zajlott le.

Erre szokás azt mondani, hogy nehéz szülés volt…

Sarri végül csak megnyerte az ex-Napoli edzők csatáját Benitez ellen

Egy biztos, Sarri megtapasztalhatta, mire kell számítson itt a Premier Leagueben felállt védelem ellen. Hangsúlyozni kell azonban, és fogjuk is még legalább egy hónapig, hogy tanuló stádiumban van még a csapat, ez pedig meglátszódik a keret nagy részén (bővebben erről osztályozónkban olvashattok). Azonban az eredmények már ebben a fázisban is jönnek, úgy tűnik. Ez pedig csak jót jelenthet. Továbbra is 100 százalékosak vagyunk, s csak a ‘clean sheet’-ekkel büszkélkedő Liverpool előz meg minket az egyébként egyelőre még nagyon helyén kezelendő tabellán.

Reméljük a hasonló, vagy még jobb folytatást. A következő fordulóban a Bournemouth látogat hozzánk, szeptember 1-én, szombaton, magyar idő szerint 16 órakor.

KTBFFH!!!!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com