Surranópályán

Csütörtöki, a vártnál nehezebben abszolvált Vidi elleni találkozónkat követően a St. Mary’s-be látogatunk. Két bajnoki döntetlen után kötelező lenne a győzelem, hogy aztán a késő délutáni meccsen már hátradőlve figyelhessük, miként rabol pontokat egymástól a City és a ’Pool.

Felforgatott kezdő ide, mérsékelt jelentőségű kupasorozat oda, hétközi produkciónk a Sarri-éra egyik, ha nem a leggyengébb teljesítménye volt. Persze minden dicséret megilleti a Vidit fegyelmezett játékukért, de nem lehet nem kritikával illetni második sorunkat, amiért többek között Hazard játékára is szükség volt a magyar bajnok ellen. Különösen frusztráló, hogy ez a mérkőzés sem szolgált lehetőséggel fiataljaink számára. Mikor tavasszal biztossá vált, hogy idén az EL-ben leszünk kénytelenek megmérettetni, pozitívumként annyit láttam, hogy legalább hat alkalom biztosan lesz, amikor legjobb akadémistáink szokhatják a felnőtt meccsek légkörét. Már a PAOK elleni összecsapáson is hiányoltam Ampaduékat a kispadról, ám akkor még rá lehetett fogni, hogy a görögországi túra ígérkezett papíron a legnehezebbnek, Sarri nem akart semmilyen felesleges kockázatot vállalni. De az, hogy a Videoton ellen, hazai pályán nem tudunk lehetőséget adni két legtehetségesebb tizenévesünknek azért, hogy squad playerek meccshiányát kompenzáljuk, nem éppen ideális helyzet. Hudson-Odoi következő szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbítása a klub egyik legfőbb prioritása kéne legyen, ám nem javítunk az alkupozíciónkon azzal, hogy a lelátón ülve nézheti, ahogy Victor Moses kapja meg a fejlődéséhez nagyon is fontos játékperceket, miközben kortársa, Jadon Sancho egy másik topligában futószalagon szállítja a gólpasszokat és a héten meghívót kapott Southgatetől a felnőtt válogatottba is (ugyanitt hatalmas gratula a Lampard kezei alatt pallérozódó Mason Mountnak).

Az egyik válogatott kerettag, a másik Mosesnek tapsolhat a nézőtérről

Az Európa Ligában látottakkal ellentétben a bajnokságban nem igazán lehet okunk panaszra. A zsinórban két döntetlen elsőre nem néz ki fényesen, de a Liverpool elleni, utolsó percben ikszre adott meccsel nem lehetünk elégedetlenek, és néhány gyenge pillanatot (lásd West Ham) leszámítva a játékunk is hétről hétre javuló tendenciát mutat. Védelmünk egyre magabiztosabban állja a sarat, és ha egyszer a csatáraink is elkezdenek gólokat rúgni akkor már végleg nem lehet majd egy szavunk sem. Erre tökéletes helyszínként szolgálhat a Soton otthona, ahol tavasszal a Conte-korszak egyik legmélyebb pontján sikerült a semmiből, két Giroud találattal megfordítani a meccset két gólos hátrányból. Egyébként nem ez volt az utolsó találkózója a két csapatnak, április végén viszonylag simán, 2-0-ra győztük le az akkor még erősen a bentmaradásért küzdő Szenteket az FA-kupa elődöntőjében.

Az első hét forduló alapján a házigazdáinknak idén is a tavalyihoz hasonló problémákkal kell megküzdeniük: bár évek óta először van egy viszonylag megbízható gólfelelősük Danny Ings személyében, eddig mindössze öt pontot sikerült összekaparnia Mark Hughes együttesének. Ennek ellenére sem bízhatjuk el magunkat; megdöbbenve olvastam minap, hogy a 2015-16-os szezon kezdete óta 17 hétközi, európai meccsünket követő bajnokiból mindössze négyet sikerült megnyerni, idegenben pedig 6 pontot (1 győzelem 3 döntetlen) szereztünk az elérhető 30-ból. Szerencsére nem csak mi leszünk fáradtabbak a szokásosnál, a Soton kedden büntetőkbe torkolló mérkőzésen múlta felül az Evertont a Ligakupában.

Hazardnak eddig 3 gólja van a St. Mary’s-ben

A vasárnapi felhozatalban a semleges szem számára talán kissé megbújik meccsünk egy londoni derbi és a hét csúcsrangadója között, ám nagyon fontos három pontot szerezhetünk a déli parton. Nem elég, hogy visszaelőzhetjük a tegnapi sikerével harmadik helyre felugró Spurst, de egy esti döntetlennel pontszámban ismét befoghatnánk az éllovas duót. Jó szurkolást mindenkinek, KTBFFH!