Sorsdöntő kupahét

Tekintve, hogy a bajnokságban gyakorlatilag lefőtt a kávé, szokatlan módon már most, február közepén muszáj arccal a másik két front felé fordulni. Az FA kupa még csak-csak nyerhető, de a BL-ben alig mérhető a remény a végső sikerre. Ha viszont a keret nálunk hosszabb távra tervező tagjai átérzik, hogy milyen tré lesz jövőre külső megfigyelőként követni e sorozatot, talán éreznek majd magukban annyit, hogy alkossanak tavasszal valami maradandót. Két fontos, tulajdonképpen sorsdöntő csörte előtt állunk, cél az életben maradás. Egyelőre csak a ma esti párizsi randevúra hergelődjünk, kedvcsináló alább.

A PSG finoman szólva sem számít ismeretlen ellenfélnek mifelénk, konkrétan ez zsinórban már a harmadik idény, hogy keresztezzük egymás útjait az egyenes kieséses szakaszban. Ráadásul tavalyhoz hasonlóan valamelyikünk már az első adandó alkalommal elhasal majd tavasszal, hiszen ismét a nyolcaddöntőben kerültünk össze.

Ami a párizsiak legfőbb erénye, az talán a tudatos építkezés. Pénz persze van dögivel, szóval nem nehéz beszerezni pár hiányzó építőkockát, de ettől függetlenül megsüvegelendő, hogy akit hoznak, azt okkal és posztra passzintják be. Nem akarnak rögtön mindent és mindenkit, látszik, hogy hosszú távú terveik vannak, nincs az az őrült fluktuáció se a kispadon, se a játékoskeretben. A hazai mezőny – mint már említettem – nem is kihívás számukra, a korábban változatos (a PSG hegemóniája előtti öt idényt öt különböző csapat nyerte) pontvadászatot játszi könnyedséggel húzzák már be, s ugyanígy kötelező rutinmunka a BL csoportköréből való túljutás is. Tulajdonképpen félhangosan suttogják már, hogy a sztárcsapatot a végső esélyesek közé illik sorolni, nem is alaptalanul, szóval túl jól biztos nem jártunk velük – pláne egy Genthez vagy PSV-hez képest.

A döntetlen ellenére tavaly zömében csak nyomoztuk a labdát

Mondhatnánk azt, hogy unalomig ismeri egymást a két csapat, de azért ez most több szempontból sem állja meg a helyét. Egyrészt Blanc most nem Mourinho-val, hanem Hiddinkkel találja majd magát szembe, amiről most még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, de más lesz, az biztos. Ezen kívül az sem mellékes – és ez sajnos részünkről nem épp erény –, hogy ezúttal nem két élcsapat mérkőzik: a PSG kis túlzással már a visszavágóra bebiztosíthatja újabb címvédését, míg mi a nemzetközi kupaindulás és a kiesés közti intervallumban vegetálunk.

Annak ellenére, hogy a továbbjutási esélyek látványosan a franciák felé tolódtak, korai lenne már most a kardunkba dőlni. Egyrészt most ha világverő formába nem is kerültünk, de Hiddinkkel sikerült hozni pár olyan eredményt, ami adhat egy löketet megtépázott önbizalmunknak: idegenben vertük az Arsenalt, a hétvégén fél gőzzel is kicsontoztuk a Newcastle-t, s nem mellesleg tartja még magát a veretlenségi intézményünk. Másrészt – de ezzel összefüggésben – a támadásokért felelős kontingensünk egyre több tagjából nézhető ki a méltó teljesítmény, urambocsá’ vezérszerep és gólok is. Harmadrészt az odahaza már tavaly és tavalyelőtt is erőt demonstráló PSG-t első nekifeszülésre kiütöttük, másodikra pedig szintén – csakhogy akkor saját magunkat, tekintve, hogy a gól- és emberelőnyt is saját hülyeségünkből szórtuk is (előbbit két ízben is). S ha ez nem lenne elég, megemlíteném még, hogy Hiddink legutóbb szép eredményeket hozott a BL-ben (kiütöttük a Juvét, majd a Poolt is), s az, hogy egy veretlen tavasz sem volt elég a döntőre, már nem az ő hibája volt.

Hét éve Hiddinkkel vettük az első akadály(oka)t

Persze mindezek ahhoz kevesek, hogy esélyessé lépjünk elő, de hiszem, hogy nem kell behúzott farokkal, kétgólos vereséggel is beérve nekivágni a párizsi odavágónak. Az a fajta tarolás ugyanis, amit saját bajnokságában művel a francia sztárcsapat, könnyen lehet kontraproduktív is, hiszen a ligaellenfeleik úgy vannak velük, mint a hasmenéses orrszarvúval: utat adnak neki, hadd robogjon. A PSG tartalékosan, félgőzzel is játszva igáz le otthon bárkit, ami riasztó is lehet, de eközben túl komolyan azért nem is vehető. Benne van persze a pakliban, hogy a csúcsra járatott támadógépezetük megsemmisíti a nem túl acélos védelmünket, s vele együtt a továbbjutási esélyeinket is, de míg mi azért a PL-ben kemény harcokban edződünk, addig ők talán a Real ellen voltak utoljára érdemben próbára téve – ez pedig hajthatja a mi malmunkra is a vizet.

Nem könnyíti meg a dolgunkat Zouma kidőlése és Matics eltiltása sem, ráadásul Terry és Oscar játéka is kérdéses. Mondanom sem kell, mekkora szükség lenne a Kapitányra és a brazilra is, mert nélkülük aztán már tényleg foghíjas lenne a kezdőnk. Szerb középpályásunk mellőzésének viszont meglehet az a haszna, hogy Fabregas hátravontan, Mikel párjaként oszthatja azokat a forintos passzokat, amik egyre precízebbek, s csak úgy fialják a gólokat szép sorjában. S bár még nem bizonyítottan Hiddink-varázslat, de Diego Costa energiáit már szinte csak a hatékony befejezésre összpontosítja, így okkal érezhetjük úgy, hogy van gólfelelősünk. Reméljük a legjobbakat… Továbbra is Blue Is The Colour!