Blog bejegyzés

Sarri-ball és heavy metal – 2. menet

 

A hétközi előjáték után immáron a Premier League mezőnyében eshet egymásnak Sarri és Klopp.

A Chelsea legutóbb 4 éve, a 2014-15-ös szezonban érte meg veretlenül az októbert, és bár akkor az Etihadban elejtett 2 pont jobban mutatott, mint a WHU elleni küszködés, Sarri csapata közel áll ahhoz, hogy Mourinho bajnoki idényéhez hasonló nyitást produkáljon. Mindemellett megemlítendő, hogy Maurizio a debütálását követő 5 meccses szériával egyénileg is impozáns nevek mellé zárkózhatott: nála jobban csak Ancelotti és Guardiola tudhatta le a bemutatkozást 6-6 győzelemmel (hozzá hasonlóan egyébként Shakespeare is 5 mérkőzést nyert első leicesteri periódusában).

A Liverpool startja szintén kiemelkedőre sikerült: 28 éve nem látott sorozatban húztak be egymás után 7 tétmérkőzést (noha ezen sorozatukat a hétközi Carabao és Hazard potenciális „szezongólja” már megszakította), a ligában pedig Benítez utolsó ezüstérmes periódusát felülmúlva a legjobb szezonkezdésüket produkálják.

Habár mindkét fél rajtja impozánsra sikerült, (fura vagy sem) hosszabb távon inkább a Chelsea-ben érződik a nagyobb faktor arra, hogy idény közben egy tartósabb hullámzás, avagy egy kevésbé pontgazdag időszak beköszöntsön. Ha úgy tetszik, Sarri most van annál a pontnál, ahol 3 éve ilyenkor a német kollégája szobrozott. Meccsenként képesek vagyunk prezentálni akár többször is, hogy mégis milyen hézagoktól szenved a jelenlegi szerkezet, hogy mely játékosaink nem voltak képesek alkalmazkodni az űrfocihoz, hogy hová nincsen egyáltalán alternatívánk és így tovább.

Ugyanezeket a köröket természetesen Kloppo is megfutotta a maga idejében, és nem csak az olyan korai időszakában, mint amelyben Sarri is alkot jelenleg. Sokáig a Pool erőteljes lendülettel vonultatta fel hasonlóan a határait akár a letámadást és labdabirtoklást preferáló, akár a szánt szándékkal buszt betoló és mindennemű „poszesönről” lemondó ellenfeleikkel szemben. Az elmúlt években pont egy hasonló konzisztens teljesítmény hiányzott egyebek mellett a Poolból, mint amire idén ráléptek – persze nyilván az eddigiekből még nem lehet és nem is érdemes komolyabb következtetéseket levonni.

Sarrinak ez a tanulóéve, a tapasztalatszerzés időszaka nem csak a PL-ben, de a saját futballkultúráján túl is. Persze felhozhatjuk, hogy lehet-e a cigissel ilyen távlatokra tervezni, hogy hosszabb távon esetlegesen képes-e annyira uralni és formálni a keretet, mint Klopp – azonban ez most véleményem szerint irreleváns. Az építkezési folyamat elindult, és könnyen lehet, hogy az első szezon profitja nem lesz több, mint a stílus alapjainak végtelenül precíz begyakorlása, és a hibáink, határaink felmérése, ideiglenes kitolása. Én a magam részéről ennél lényegesen többet már a kezdetektől sem vártam ettől az évadtól. Nem pesszimizmusból, szimplán a fentebb említett tanulóév végett, a lehető legtöbb türelemmel.

A Liverpool ellen a legkevésbé sem lesz felvállalható az a luxus, amit az Arsenal ellenében megengedhettünk magunkat. A semmiből a boxunkba berobbanó támadó teljes és totális üresen hagyása, az emberfogás megszűnése az ötösön belül már ott és akkor is 4-5 nagyobb ziccert eredményezett az ágyúsoknak, és bár ezeket gyarló módon kihagyták, az első félidő utolsó harmadában közel voltunk ahhoz, hogy AVB-s eredmény alakuljon ki Emery-ék ellen.  Sarri sikerrel vette az első rangadóját Angliában, azonban ezért tagadhatatlanul keményen megdolgoztak Mhitarjanék is.

Habár a hazai pálya mindenképp a Chelsea előnye, Klopp eddigi pályafutása alatt háromból kétszer képes volt három pontot szerezni a Bridge-n (mindemellett megjegyzendő, az Anfielden még sosem tudta elkapni a kékeket). Az utolsó, 4. helyért folyó összecsapáson Giroud mattolta a Poolt, és bár a következő fordulós Hudds elleni x le is zárta a dolgokat, Jürgen sorozatát megszakítani mindenképp üdítő volt. Amennyiben győzünk, immáron a félévben két rangadót letudva, veretlenül léphetünk át az októberbe. Ritkán adatik meg, hogy egy héten belül két alkalommal is verhessük a Poolt, ez most egy ilyen lehetőség. Sarri-ball vs. Metál.

KTBFFH

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com