Blog bejegyzés

Sarri az új edző

Hivatalossá vált, amit napok óta sejteni lehetett: Maurizio Sarri ül le a Chelsea kispadjára. A Napolitól érkező 59 éves edző hároméves szerződést írt alá.

Antonio Conte pénteki menesztése után egy nappal máris megnevezte új edzőjét a Chelsea. A hónapok óta tartó bizonytalanságnak tehát vége, Maurizio Sarri veszi át az irányítást.

„Boldog vagyok, hogy a Chelsea-nél, a Premier League-ben folytathatom. Ez egy izgalmas új szakasza lesz az életemnek. Alig várom, hogy elkezdjük a munkát, és hétfőn találkozzam a játékosokkal, mielőtt elindulunk Ausztráliába, ahol jobban megismerhetem a keretet és meccset is játszunk. Remélem, hogy szórakoztató futballt tudunk bemutatni a szurkolóinknak. és versenyben leszünk a trófeákért a szezon végén, mert ezt érdemli ez a klub” – mondta az 59 éves olasz szakember, aki három évre írt alá.

Sarri a legutóbbi három évben a Napoli edzője volt, és bár többször is megszorongatta a Juventust, bajnoki címre nem tudta vezetni a nápolyiakat: két ezüstérem és egy bronzérem volt a mérlege, egyszer begyűjtötte az év edzőjének járó elismerést a Serie A-ban.

Sokpasszra épülő játékával sok hívet szerzett magának, Pep Guardiola is azt nyilatkozta az előző idényben a BL-csatájuk után, hogy a Napoli ellen volt a legnehezebb dolga a Manchester Cityvel.

Sarri a Napoli előtt kisebb csapatoknál dolgozott: volt a Pescara, az Arezzo, az Avellino, a Hellas Verona, a Perugia, az Alessandria, a Sorrento, az Empoli edzője is. Pályafutásáról hamarosan bővebben is írunk majd.

A Chelsea igazgatója, Marina Granovskaia büszkén mutatta be az új edzőt. „Boldogan üdvözöljük Mauriziót , és alig várjuk, hogy elhozza futballfilozófiáját a Chelsea-hez. A Napolival az egyik legizgalmasabb futballt játszották Európában, lenyűgözve mindenki a támadójátékkal és a dinamizmussal, edzői módszerei jelentősen fejlesztették játékosait. Sok tapasztalata van a Serie A-ban és a BL-ben, és tudjuk, hogy élvezi, hogy a Premier League-ben is dolgozhat” – tette hozzá.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com