Robogunk

Tovább, tovább a BL-ben, tovább a PL-ben, az idő meg el mellettünk, így ismét jöhet egy ki-beharang, Sportingból ki, Hullba meg be.

Na kérem valahol ott hagytuk abba legutóbb, ami immáron húdesok napja volt, hogy jól megérdemelt lazsálásunkat fogjuk a pályán tölteni, a Sporting ellen. Pihengessünk, jöjjenek a fiatalok, ha kikapunk, egyebassza, belefér, még akkor is, ha ezt a Sportingot illendő lenne megcsapkodni.

Namármost történt mindez szerda este, és bár az elejétől fogva – értem úgy, hogy a sorsolástól tudtuk, hogy ezt a csoportot simán kell hozni első hellyel, amikor a G jelű kvartett (jajj de már megint milyen irodalmárosan újságírósra vettem), szóval ami a négyesünket illeti, az első körös kétszer 1-1 hát valami ennél sokkal bonyolultabbat vetített előre. És ha mindez nem lett volna elég még rám támadtak a patkányok is, a következő fordulós szeptember végi Schalke-Maribor 1-1 mellé mi a José Alvalade gyepszőnyege helyén kinövő dinnyeföldön egy szolid 0-1-gyel ültünk a csoport tetejére.

Szóval egy ilyen indulás után azért felsejlett néhány hamis akkord a simának tervezett kottánkban, de a lényegi kérdéseket ennek ellenére már november 5-én lezárhattuk volna Mariborban, ha. Ha mondjuk a sors nem írja át a dolgokat, és nem ad a Maribor kezébe egy pacsit, mert az az 1-1 nem volt semmi a részükről, mégha mi valahogy rendkívül szarul is játszottunk aznap. És persze, igazán nem veszett el semmi ott és akkor, de a végén Ázár kimaradt büntetője valahogy tényleg sorsszerű volt. Ez azonban csak annyit jelentett, hogy Josénak egy fokkal komolyabban kellett venni a Gelsenkircheni meccset, amit aztán hát hejj, ledaráltunk, mint macskát szarni. Azzal ott el is dőlt, hogy a szerdai meccs maradhat lufinak a PL meccsek közé, és jól is lett ez így, mert közben a ligában meg hurka nőtt a nyakunkra.

Ergo, max tényleg presztízsből kellett valamit mutatni a srácoknak, mert hiába félig B csapat, mégiscsak a Stamfordon játszunk, hát az meg már valami. Az meg nem semmi. Szabit kapott Terry, Ázár és Courtois, padon pihenőt Oscar, Ivanovics és … ja, más nem. Ez a félig B csapat meg úgy nekiment a szerencsétlen Sportingnak, mint üzbég paraszt a Zetornak, és a lényegi dolgokat le is rendezte fertály óra alatt – addigra már kettővel mentünk, én meg addigra jutottam a betevő streamhez. Így lemaradtam a Luisról befújt, nem Costa, hanem Fabregas által bevarrt büntetőről, és a germánunk szépségdíjas találatáról is, és végignézhettem a félidő hátralévő részében, amint a pályán lévők közül hárman valami rendkívüli görcsösséggel küzdenek, más-más célokat kergetve. Costa annyira gólt akarna már lőni, hogy a Schürrle-gól öröme is kb amolyan ‘picsába már’ fajta volt, amolyan faszé nem én lőhettem el típusú, majd ahogy az lenni szokott, a görcsössége inkább görcsössé tette, mint nem, így aztán végül gól nélkül zárta a BL csoportkört. Amit, hozzáteszem gyorsan, végül ugye összességében azt mondhatjuk, hogy valami elképesztően simán nyertünk meg, amihez persze kellett az is, hogy a Sporting és a Schalke formája alapján annyira illjen a Bajnokok Ligájába, mint romantikus filmbe egy recsegős fingás. Mindazonáltal, mi lőttük a csoportkör legtöbb gólját, 17-et, hiszen a Real és a Bayern is csak 16-16 találatig jutott, igaz, a Porto is; a következő lépcső a Barca és a Sahtar tizenöttel, ahová a 14 góllal csoportelső Dortmund elé még beiratkozik az Arsenal is, a PSG tízig, a City nyolcig, de még a nyamvadt Pool is eljutott ötig, és ki is esett vele, szóval nem is tudom, milyen szavakkal lehet illetni a 4 lőtt góllal csoportelső Monaco csapatát.

No tehát a csoportkört mi lőttük meg, ami különösen fájó lehet Costának, az embernek, akinek lételeme a gól, és a branyol 3+2 meccsen kapott több, mint 300 percnyi játékot, gólt viszont nem lőtt, míg a nemmeglepő Hazard mellett duplázni tudott Fabregas, Drogba, de Matics és Terry is, betalált Willian, de szűk játékperceibe gólt tudott szuszakolni Remy és Schürrle, viszont náluk némileg meglepőbb módon még Ramires és Mikel is.

De ha azt mondtam, hárman voltak, hát szóljunk a maradék kettőről is, ők Schürrle és Salah, akik mindketten erőteljesen próbáltak utat törni a kezdő irányába. A világbajnokunknak idén már voltak jó meccsei a szezon elején, a PL-ben kétgólos, viszont némi formavisszaesés és a válogatottban összeszedett influenza úgy kitette a keretből a különben sem szar, de egyre javuló Willian terhére, hogy a német azóta is pislog. Hát, neki jobban sikerült a debüt mondjuk, mint az egyiptominak, lévén elég pofás gólt vert, de ha nem akar mindenáron még vagy tízet lőni, még jobb meccse is lehetett volna. Salah ellenben ismét egy halovány tartományba forduló mérkőzést tudhatott le, illetve még csak annyit sem, 77 percet kapott Josétól, s bár volt néhány jó megmozdulása is, összességében számára – ismét látszott – akkor jön el az idő a játékra, ha gyors, kontrás focit akarunk játszani, hiszen rendkívül gyors, de tényleg, látványosan, de messze áll labdaügyességben a többiektől, de még labdabiztosságban is. Szimpatikus kis fickó, hajt is, meg minden, de amíg a dominálós focit játsszuk, és az most elég jól áll nekünk, addig számára nem sok lehetőség fog jutni. Ami nem jelenti azt, hogy nincs helye a keretben, de sok játékperce nem lesz, az biztos. Érdekes azonban, hogy aki nem stabil kezdő, máris távozásának hírét keltik – s nincs ez másként a két nevezett delikvens esetében sem. Nem érzem azonban, hogy bármelyikük is távozna, de ha ez nem lenne elég valakinek, mind a játékosok, mind José őszintén és nyíltan kijelentette, hogy minden efféle hír max híresztelés és bátor tévelygés a nem megvalósuló gondolatok ködös világában.

Sajnos a meccs közben túlságosan is biztonságban éreztük magunkat, és a Sporting lényegében az első valamire való támadásából gólt talált, és tényleg talált, mert a komplett csapat védekezésének hiánya kellett hozzá, de megtették, ami kellett, és azt bevágták, az 50. perces 2-1 viszont egyetlen embernek volt rossz hír, annak, akit már többen eleve a kezdőbe vártak, végül hiába állította vissza Mikel 5 perc alatt a két gólos különbséget, Ruben Loftus-Cheeknek mindössze 7 játékperc adatott meg a végén. Igaz, ebbe is jutott némi szürrealitás, és akár gól-gólpasszal is zárhatott volna (asszem Costa búrája valahol ott robbant volna atomjaira). Ezzel ő a harmadik fiatalunk, aki bemutatkozhatott a BL-ben (Zoumát már nem számítom ide, ő három komplett meccset letolt), Aké és Solanke után. Még akkor is, ha hármuknak összesen nem jutott 90 percnyi játék, elmondhatjuk, hogy José a szezonban tényleg nem fél a fiatalok közül is válogatni, Beeney is látta már a padot legalább a Stamfordon a BL-ben, és Christensen is kapott 90 percet a hazai kupában. Ezzel a keretbe nevezett (számot kapó) fiatalok közül az U csapatban villogó Baker és Brown maradt még lehetőség nélkül, de valahogy úgy érzem, számukra is jut még pár perc valahol.

A meccsel kapcsolatban még egy valakit akartam elővenni, ő pedig Luis. A brazilok üdvöskéje továbbra is akkora kettősséggel terpeszkedik a pályán, mintha a torz tükrök labirintusában lófrálna naphosszat. Támadásban rendkívül használható képességei vannak, többek közt nem esik hasra a labdában, ha meg kell húzni egy cselt, nem kapja el a nehézlégzés, ha meglátja a tizenhatos vonalát, képes jól középre kanyarintani a labdát, és még a rövidpasszos összjátékban is hasznavehető. Ezzel nem csak PL, de talán világviszonylatban is az egyik legjobban támadó védőjátékost. És most annyira ide kívánkozik egy De viszont nincsen rózsa tövis nélkül, hogy le is írom. Luis támadópotenciálja mellett hátul viszont, eredeti, originál szerepkörében egy közepesen szar napot kifogó Ramires szintjét üti meg, ami egy megfelelő védekezéshez szokott Chelsea-szem számára épphogy egy hajszálnyival van beljebb az elképesztően rettenetestől. Lehet, hogy Ivanovics a másik oldalon nem képes olyan finom cselekre elöl, mint a brazil, mert nem csak egy tank masszívságával tör előre, de olyan gyorsan és szélesen is fordul meg, viszont hátul nincs az a balrog, aki elmegy mellette, ha egyszer Brana azt mondja, hogy itt úgyse’ jössz át. Filipe mellé viszont oda kell állítani egy cölöpöt, mert egyedüli önmagában egy csomag celofán hatékonyságával képes megállítani bárkit, aki felé tart.

Ezzel viszont le is zártuk a Bajnokok Ligája jelen kiírásának csoportkörét, a G-ből végül Robbiék jöttek velünk tovább, mi pedig várjuk, hogy hétfőn melyik kellemes v kellemetlen ellenfél neve kerül majd a miénk mellé. Lehetséges ellenfeleink közt találni jópár pikáns párosítást, hiszen mind a Juventus, Sahtar, Basel, vagy akár a PSG ellen van mit törleszteni, talán egyedül a Leverkusen az, aki némileg érdektelenebb ilyen szempontból, de azért annyira nem volt rég, hogy Villas-Boas alatt kikaptuk a németektől is.

Hétfőig azonban vár ránk a Premier League, ahol a szép sorozatunk után Fortuna, hogy szakadna meg, orcánköpött bennünket, és elveretett a vonalkódosokkal, hogy azokkal is hálna együtt egy villamos. De ha már így esett, gyorsan rendbe kéne tenni a dolgokat mondjuk azzal, hogy annak rendje és módja szerint legyakjuk a Hullt. Már csak azért is, mert a sorsolásunk nem éppen zavarba ejtően szar, de ha valaki nem értené az iróniát, hát leírom feketén-fehéren is: beszarás, olyan sorsolást tettek alánk – ennek ellenére akár mini-krízisről is beszélhetnénk, lévén a legutóbbi 3 meccsünkön, amit a nem túl veretes Sunderland-WBA-Newcastle triász ellen kellett megvívni, a kilencből sikerült eddig négy egész pontot zsebre vágni, amivel azért összességében nincs gond, de ha a 12-ből nem 7 lesz a forduló végén, akkor ugyancsak Ancelottisra szalad a bal szemöldököm. Minden szempontból tökéletes meccs jön, otthon, a Hull ellen, amolyan igazi must-win találkozó.

A Hull bár jól kezdte a szezont, gyorsan lejtmenetbe váltott, és a masszív csapatból egy vert sereg lett, utóbbi hat meccsükön négy vereség és két döntetlen áll, győzni utoljára 8 fordulóval ezelőtt tudtak a Palace ellen, azóta a megszerezhető 24-ből mindössze 4 pontot gyűjtöttek, idegenben pedig utoljára a nyitófordulóban adatott meg a siker. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Hull sosem tudott még győzni a Chelsea ellen (pedig már 20 mékőzésen próbálkozhattak), akkor meg már nem is tudom, hova kell tenni a győzelmünket. Ez most valóban ismét egy olyan meccs lesz, ami a gólkülönbség jelentékeny javítására is szolgál. A Hull védelme lényegében bármi ellen hatástalan, legyen szó rögzített helyzetekről, távoli lövésekről, vagy egyéni képességekkel megáldott játékosokról. Masszív Chelsea győzelmet hordoz a szél. Ellenpólusként annyit írhatunk le, hogy a Hull pontot tudott szerezni az Arsenal, a Newcastle, a Liverpool és az Everton ellen is.

A tippem valahol 3-0 és 6-0 közt van, függően attól, hogy a tuti kezdő Costával mi lesz – kiszakad-e a gólzsák, s ha nem, meddig lesz türelmes vele Mourinho. Drogba és Remy is 3-3 találatot jegyez a tigrisek ellen, és lényegében gólokat tekintve mindkettő jobb formában van, mint a spazil. Ráadásul Fabregas nélkül leszünk kénytelenek felállni, aki ugye kipontozta magát, bár ennél jobbkor talán nem is tehette volna. Főleg, hogy a BL-ben pihenőt kapó Ázár újra, frissen bevethető – tőle nagyon sokat várnak a hétvégén – és én is. Egy biztos: ha megverjük a Hullt, továbbra is mi állunk a PL első helyén.

Ha már szó esett a hiányzókról, akkor le kell írni Courtois nevét is, aki a nagy pihenője alatt összeszedett valami sérülést, így Cech kezd a szezonban először a PL-ben. Soha nem voltam még nyugodtabb valaki alap kerettag kidőlése esetén.

José számára is mérföldkő lehet a találkozó megnyerése, ezzel ugyanis ő lehet a PL történetének menedzsere, aki a leggyorsabban érte el a 400 bajnoki pontot. A jelenlegi rekorder SAF 191 mérkőzés alatt érte el ezt a számot – José számára a holnapi lesz a 174.

A lényeg, hogy minden adott egy számunkra jó hangulatú találkozóhoz, és bízom benne egy nagyarányú győzelemhez. A csapat akkor hozza a legjobb formáját, ha már az elején megvan a vezetés, kívánom, legyen úgy most is, a találkozó innentől számítva nem egész 15 óra múlva kezdődik, addig kitartás, srácok, nem tudom, ez csak egy megérzés, de valami kellemes meglepetéssel fog szolgálni ez a találkozó számunkra. Nem vagyok egy nagy üveggömb gladiátor, de néha azért bejönnek ezek a dolgok. Mondjuk majd most.