Profik vagyunk

Az ordas nagy Brentford elleni gyomros után jött a hétközi pofon. Oda Tuchel hibátlan BL-mérlege a Stamford Bridge-en, ráadásul meglehet az első kupakiesés a némettel (ne feledjük, a döntőt eddig minden sorozatban elérte, az FA kupában pedig ott vagyunk a négy között). Sok jóval én sem tudok kecsegtetni alább.

Az élfutball szereplőitől – legyenek akár játékosok, edzők, vagy bármilyen egyéb részesei a gépezetnek – profizmust vár el a világ. Vagyis azt, hogy tudják magukat függetleníteni bizonyos körülményektől. Tegyék a dolgukat sárban és fagyban, ne törődjenek semmilyen anyagi bizonytalansággal, lépjenek túl azon, ha szakított velük a nőjük, ne menjen az eredmények rovására, ha meghalt a nagymama, ne húzzák fel magukat a rasszista bekiabálásokon, viseljék el, hogy néha szidják az anyjukat, tűrjék a bulvármédia nyomulását és mocskolódását.

Persze könnyű ezeket a fotelből ugatni. Az élet ennél némiképp összetettebb és bizony kegyetlenebb is. A cáfolat épp a szemünk előtt zajlik. Egy ideig úgy tűnt, a csapat nem engedi ki a színfalak mögül a bizonytalanságot és a tanácstalanságot, de van az a szint, ahonnan ez már nem leplezhető. Abramovics szankcionálása és a tulajdonosváltás körüli hercehurca egyre látványosabban és bizony negatívabban hat a csapatra. Amikor kérdéses, hogy biztosít-e az állam lehetőséget egy idegenbeli meccs költségeinek megtérítésére, vagy amikor nem tudják a játékosok, kivel és mikor tárgyaljanak a szerződésük meghosszabbításáról, akkor nehéz profinak maradni. Kezdetben ez működött, de a válogatott szünetre mindenki kikerült a buborékból, a visszatérés pedig gyászosra sikeredett.

A szétesés látványos és fájdalmas, ott van a hitehagyott arcokon, a rontott passzokon, meg rengeteg elhibázott döntésben. A hisztis edző hírében álló Tuchel eddig megannyi konfliktusát és krízisét meglepő profizmussal és magabiztossággal menedzselte, de most már ő is annyi démonnal küzd, hogy ez az egész kezd rajta is túlmutatni. Rossz ezt látni, mert bár tudjuk a dolgok hátterét, mégis rendkívül frusztráló és dühítő, hogy a csapat így omlik össze és semmisül meg, mint történt ez a Brentford és a Real Madrid ellen.

Biztosra vehető, hogy a Southampton is rá fog játszani a gyengeségeinkre és megpróbálnak majd még egyet ütni rajtunk. Hasenhüttlékkel amúgy is rendre meggyűlt a bajunk mostanában, ősszel is csak a hajrában, emberelőnyben tudtuk bedarálni őket. Akkor ráadásul jó formában voltunk, most két nagy pofon után és egy reménytelennek tűnő madridi küldetés előtt próbálunk majd nyerni a St. Mary’s-ben.

Az elmúlt két meccsen majd’ mindenki leszerepelt, vagyis nem valószínű, hogy egy-két csere a kezdőben mindent megoldana. Valahol és valamikor viszont el kell kezdeni a kilábalást – jó lenne ezt már ma délután tapasztalni. Továbbra is Blue Is The Colour!