Premier League: szeptember

3 mérkőzésen 6 pontot sikerült gyűjteni az ősz első hónapjában, amivel szépen lassan megkezdtük a felzárkózást az élmezőnyhöz a tabellán.

A válogatott szünetről visszatérve egyből komoly kihívás elé lett állítva a Lampard-legénység, hiszen a Molineux-ba látogattunk, ahol nem sok babér termett már tavaly sem a nagycsapatoknak.

A legerősebb kezdőnket továbbra sem sikerült feltenni a pályára és Kanté hiányában sok mindent fontolóra kellett vennie a stábnak – ami végül a hazaiak felállásának lemásolása mellett tette le a voksát, így a Conte-érából megszokott 3 belső védős felállásban, szárnyvédőkkel kezdett a csapat.

Ez a megoldás Emerson távollétében is életszerűbbnek tűnt, mivel Marcos Alonso kényszerű kezdetése ordított ezért a felállásért. Elöl Willian először kapott helyet a kezdőben a szezonban a már biztosra vehető Mount-Abraham duó mellett.

Tomori bombájával sikerült megszerezni a vezetést, amivel folytatódott az akademisták egyeduralma a házi góllövőlistán – bár Rui Patriciónak joggal szegezhették a kérdést a mérkőzés után, hogy miért indult el az ellenkező irányba a lövés után. Mielőtt gyorsan rendezhették volna soraikat a hazaikat már jött is a második, ezúttal Abraham jóvoltából.

Ahelyett azonban, hogy ráültünk volna az eredményre, sikerült még egyet berámolni a szünet előtt. Abraham ezúttal fejjel volt eredményes.

A félidőben Rüdiger helyett Zoumának kellett érkeznie, hogy megtartsuk a kényelmes előnyt és nem utolsó sorban kozmetikázzunk az eddigi pocsék védekező statisztikáinkon. Ehelyett azonban továbbra is a Farkasok kapuja előtt történtek az események, ismét Abraham jóvoltából. Fiatal csatárunk klasszis módon verte meg Coadyt egy az egyben, majd elképesztő eleganciával lőtte ki a hosszú alsót.

A csapatra mintha túlságosan is ráült volna a nyugodtság, így az utolsó 20 percre magunkra húztuk a hazaiakat, akik kettőt le is faragtak a hátrányból, mielőtt Mason Mount beállította a 2-5-ös végeredményt.

Wolwerhampton 2-5 Chelsea

 

A hétközi Bajnokok Ligája fiaskó után újabb óriási kihívás várt a csapatra, a zsinórban 14 Premier League meccset megnyerő Liverpool érkezett a Bridge-re.

Isztambulban már 120 perc kőkemény küzdelemre kényszerítettük a Bajnokok Ligája címvédőt és Kanté visszatérésével joggal reménykedhettünk egy minimum pontszerzésben a kíméletlenül működő Klopp-gépezet ellen.

A várakozásoknak megfelelően jó iramban kezdőtött a mérkőzés, ami sajnos gyorsan arcon is csapott, hiszen az idei Achilles-sarkunkon, azaz egy pontrúgáson keresztül sikerült megszereznie a vezetést a Poolnak.

Christensen szabálytalankodott rutintalanul a tizenhatos előterében, amit egy okos kombinációval gólra is váltott Alexander-Arnold az első negyed óra végén.

A bajok tovább folytatódtak, Emersonnak kellett idő elhagynia a pályát, ami kimondottan kellemetlen hír volt, hiszen éppen csak visszatért sérüléséből. A Kékeknek azonban semmi nem vette kedvét és hamarosan az ölünkbe is hullott a lehetőség az egyenlítésre. Christensen mesteri kiugratását azonban Abraham nem tudta gólra váltani ajtó-ablak helyzetben, miközben középen Mount is csak arra várt, hogy az üres kapuba passzolhassa a labdát.

A 27. percben úgy tűnt, sikerült az egyenlítés azonban a videóbíró közbenjárásával elvették Azpilicueta találatát. Ez láthatóan fejbeverte a csapatot és mielőtt felocsúdhattunk volna már bent is volt a második vendég gól.

Robertson tökéletesen beívelt labdája a bal oldalról érthetetlen körülmények között gyakorlatilag üresen találta Firminót az ötösön, akinek csak bele kellett tennie a fejét a labda útjába.

A balszerencsék sora Christensen sérülésével folytatódott, csak, hogy Lampard kezéből még a maradék lapokat is kivegye az élet.

Az újrakezdés után közvetlenül Arrizabalaga tartotta életben a csapatot egy csodálatos védéssel. Percekkel később Azpilicueta volt veszélyes saját kapujára, ám Kepa ismét a helyén volt.

20 perccel a vége előtt a pedig legváratlanabb helyről érkezett a kreativitás. Kanté unta meg a helyzet felelősök tétlenségét és egyedül rontott neki a vörös falnak – sikerrel. A kis francia remek szólójára egy fantasztikus lövéssel tette fel a pontot, így nyílttá téve a mérkőzést a hajrára.

Igazán nagy helyzetet azonban nem sikerült már kialakítani a visszaálló Liverpool ellen, így lecsordogált a maradék idő, ami azt jelentette, hogy tavaly december óta először ismét vesztesként hagytuk el a Stamford Bridge gyepét bajnoki mérkőzés után.

Chelsea 1-2 Liverpool

 

A Liverpool elleni vereséget követően a menetrendre tekintve óhatatlanul elkapta az érzés a mindenkori szurkolót, hogy a rendszer implementálását követően itt az ideje szépen lassan elkezdeni hármasával gyűjteni a pontokat a következő hetekben. Nem utolsó sorban pedig ideje lenne kapott gól nélkül lehozni egy mérkőzést, mielőtt a vonatkozó rangsorban negatív rekordot állítunk fel.

A nem túl nemes feladatra a Brighton jelentkezett a Bridge-en. Nem túl jó előjelekkel kezdődött a délután, amikor is kiderült, hogy Kanté továbbra is fájdalmakkal küzd, Zouma pedig lebetegedett, így egyikőjük sem tud pályára lépni a fordulóban, Rüdiger pedig továbbra sem bevethető.

Így viszonylag váratlanul a Mount-Jorginho-Barkley középpályával, előttük a Willian-Abraham-Pedro trióval láttunk neki a kötelezőnek.

A korábbi meccsekhez megszokottan jó iramban kezdték a mérkőzést a kékek és érezhető volt, hogy Lampard nem szeretne semmilyen kérdést hagyni a második félidőre.

Az első komolyabb lehetőség a 15. percben érkezett Mount beadását követően, amiről milliméterekkel maradt le Abraham, a labda így a kapufán csattant. Ha nem is ajtó-ablak helyzetek, de kisebb-nagyobb lehetőségek jöttek folyamatosan, amik folyamatosan azt az érzést keltették a nézőben, hogy bármikor betalálhat a csapat.

Ahogy azonban ilyenkor lenni szokott, a másik kapu előtt adódott igazán nagy lehetőség. Egy hosszú indítást követően Arrizabalagának kellett elhagynia a tizenhatos területét és vérfagyasztó módon mellel (!) megállítania az akciót.

A túloldalon Barkley előtt adódott két lehetőség is a vezetés megszerzésére, előbb azonban a kapufa rossz oldalán suhant el megpattanó lövése, majd Alonso tűpontos beadását lőtte vagy inkább passzolta bele Ryanbe.

17 lövéssel és sikerült zárni az első félidőt, ami a legtöbb 2013 óta ebben a kategóriában. Akkor 18 lövésig és egy gólig jutottunk a Hull ellen.

A második félidőre egyértelműen hasonló hangulatban kellett érkezni és égető szükség volt egy gyors gólra, mielőtt teljesen bebunkerezi magát saját kapuja elé a Brighton.

Nem szokatlan módon egy agresszív letámadást követően érkezett meg a vezető gól Jorginho révén, aki értékesítette a Mount által kiharcolt büntetőt.

Pedro teljesítménye jó mintája volt az egész Chelseanek a délután folyamán, hiszen a spanyol szélső folyamatosan próbálkozott, de lövései valahogy sosem rejtettek igazán nagy veszélyt magukban, így a helyére érkezett Callum Hudson-Odoi, aki új színt vitt a játékba.

A 77. percben ő került az akció középpontjába, amikor a saját térfelén szedett össze egy labdát és lendült támadásba. A brightoni védelem teljesen eltolódott jobbra, így Willian előtt elegendő terület nyílt egy kis biciklizéshez, majd lövéshez ami szerencsésen pattant meg az utolsó Brighton védő lábán, így beállítva a 2-0-ás végeredményt.

Összességében impresszív teljesítményt láthattunk egy közel sem legerősebb formációjában pályára lépő Chelseatől, ám a védekezésbeli problémák folyamatosan infarktus közeli állapotot okoznak a hátsó alakzat körül – elsősorban pontrúgásokat követően.

Chelsea 2-0 Brighton