Tollfosztásban bízva

Először hagyja el Londont a csapat ebben a naptári évben, s ha már lúd, legyen kövér alapon egyből Angliát is. A dél-walesi Swansea városában lesz ugyanis jelenésünk ma délután, s ha hozzátesszük, hogy a csapat címerállata a hattyú, akkor máris kissé szerencsétlennek tűnik a ludazás az előző mondatban. Hogy mire számíthatunk a Premier League Toronto...
Read More

Irány a piac?!

Mivel január van, s nem vagyunk a csaló, hazug Barcelona, ezért részt vehetünk az átigazolási piacon. A szurkolók és a gondban lévő menedzserek is tűkön ülve várják az újév beköszöntét, hiszen kinyit a piac, ahol a klubok beszerezhetnek új arcokat és megválhatnak a kutyaütő figuráktól. Két héttel a transfer window nyitása után úgy állunk, hogy…

Bereshith…

És a mai nyerő szám a kettes. A Chelsea kora délutáni, Newcastle elleni második mérkőzésén kétgólos győzelme, míg a City kétgólos meccsen elért döntetlenje kétpontos előnyhöz juttatta a Kékeket a PL-ben a kékekkel szemben, s kettővel javította gólkülönbségét is. 2015 számjegyeinek összege 8, ami osztva a számjegyek számával ismétcsak kettőt ad. Véletlenek márpedig nincsenek.

Visszavágó

Ismét itt a január, már jó egy hete. Nekem újfent csak vizsgaidőszakkal telik, sorozatban már ez az ötödik etap, amikor neki veselkedem az aktuális tárgyaknak, kisebb-nagyobb sikerekkel. Mondhatnám, hogy cseppet desszert ízű a dolog, de Istenigazából ez már a desszert repetájának felel meg. Amolyan gúnáros attitűddel vágok amúgy neki minden szemeszternek, mondván, hogy majd most...
Read More

Faktorok

Nagyjából féltávnál vagyunk (sőt, azon már túl is egy kicsit), illő tehát egy kicsit áttekinteni, mi is történt eddig – de inkább azt, mi várható a folytatásban. Alapvetően a bajnoki versenyfutásról lesz szó – szerencsére ez izgat minket igazán.Jelen poszt azzal a hipotézissel indít, hogy a bajnokság megnyerése kétesélyes (a többiektől bocs), vagyis a mieinket...
Read More

Láthatatlan győzelem

Az FA stadionmegtöltési tervét – miszerint limitált számú mérkőzést közvetít a televízió, hogy minél többen látogassanak ki élőben a stadkákba, tekintettel a sok alsóbb osztályú csapatra – igazán megirigyelheti a méltán stadionbuziként elkönyvelt magyar kormány is, már csak azért is, mert azt hinné az ember, efféle húzásokra csak itt, a Balkánon képesek. Azt nem.

FA nyitány 2015

Megindulunk az FA-Kupában is, a harmadik kör nekünk az első, viszont már bőven nem vagyunk Watford-szüzek, és mit mondjak, ránk férne már egy új trófea is. Az FA szépen csillog, szóval bízom benne, elkötelezettségben nem lesz hiány, bárki is lépjen pályára.

Kínzó kérdések

Az év első napja alapvetően arra való, hogy az ember összerakja magát nagyjából szalonképessé a szilveszterezés után, majd józanodva is megfogadja, hogy kevesebbet fog piálni és nassolni, illetve többet mozogni. Angliában viszont forduló is van, szóval muszáj fölvenni a mezt, a sálat, bontani pár gyógysört és kiszurkolni valamit, amit igazán még föl sem fogunk (ami...
Read More

10 emlékezetes dolog 2014-ből

Öregszünk mi is és öregszik a blog is, így néhány dolog már egész komoly hagyományokkal kezd bírni mifelénk, illetve általunk. Ilyen az év végi visszatekintősdi is, amikor tíz pontba gyűjtve elevenítjük föl, melyek voltak a naptári esztendő legmeghatározóbb eseményei, momentumai, mérföldkövei. 2011, 2012 és 2013 után itt van tehát a 2014-es kiadás is, ami az utolsó...
Read More

WHU-Soton

Továbbra is vendégtollakkal ékeskedve, vagy hát igazából jobbanmondva megnyitva a lehetőséget az ifjú, pallérozódni kívánó, szárnybontogató vállalkozók előtt, viszont továbbra is időhiányban olyan összeharangozó poszt következik, amit két versenyző küldött nektek szív küldi szívnek szívesen, olvassátok hát Sirappa WHU beszámolóját, és Cech01 Saints beharangját alább, mi pedig lassan visszatérünk, és megpróbálunk az év végére visszaállni...
Read More

NYSE – a sarló nélküli kalapács

Úgy indultunk neki, hogy nem kizárt, hogy a tavalyi Swans mérkőzés mintájára az ünnepi nekifutásban elkummantunk egy egész meccset poszt nélkül, csak most voltunk olyan jó fejek, hogy előre beharangoltuk országba-világba: ilyen előfordulhat. Ilyentén aztán ketten is bátornak ígérkeztek, és bejelentkeztek a megmérettetésre, hogy kézhez kapják az LR irányító joystickját. Az egyik a hosszú hallgatás...
Read More
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com