Nyomokban rangadó és párizsi főpróba

Hét pont előny, kétszer hét meccs van hátra, hetedik idegenben megnyert bajnoki, hetedik kapott bajnoki gól 2015-ben… Véletlen lenne? Mivel a számmisztikában nem vagyok olyan jártas, mint nagy tudású szerzőtársam, így nem analizálnám mélyebben a szombati győzelmünk utáni állapotok matematikáját (pár sorban ettől függetlenül még fogok értekezni a hétvégi történésekről). A lényeg most már a...
Read More

Túl a januári botladozáson?

Ez a poszt elvileg hétközi merengésnek indult, de több ok miatt sem haladt úgy, hogy komplett egész iromány legyen, így akarva-akaratlanul egybeolvadt a hétvégi meccsünk felkonferálásával. Szóval az első pár bekezdés engedelmetekkel még az okkal elfeledni kívánt január közepi-végi állapotoknál időz el, de aztán utolérem magam és rátérek a Tottenham-Arsenal, valamint az Everton-Liverpool derbik közé...
Read More

Megosztó(tt) eredmény

Tényleg részvétem azok számára, akiknek elrontottam a jókedvét azzal, hogy a rém egyszerűen megjósolható végkimenetelt harangoltam be.  A Chelsea a könnyebbik megoldást választotta szombat este, a City pedig nem nőtt fel a feladathoz, így lett meg a hazafias és rém unalmas 1-1, ahol mindkét fél elmondhatja, hogy megpróbálta, ami nem igaz, de cserébe valóban nem...
Read More

Mélyről jövünk

Ritka helyzet állt elő, bár ez finoman szólva sem dicsőség: állunk a ligakupában, de az FA kupából már kiestünk. Közel sem ehhez szoktunk az utóbbi években, s bizonyára hiányozni fognak a hétvégi kupacsörték tavasszal, de ezt csak magunknak köszönhetjük. A ligakupát viszont még menthetjük és nyerhetjük, s az igazat megvallva nem bánnám, ha méltó játékkal így...
Read More

Győzelemre törve

Na persze önmagában ez nem egy nagy szó, elvégre az ellenfél a szebb napokat is megélt, jelenleg századrangú Bradford City lesz, mindazonáltal illő lenne továbbjutni komolyabb megerőltetés nélkül az FA-Kupa negyedik köréből, hagyjuk meg a ManUnak, hogy rajtuk röhögjön a fél liga.

A csúcsról jövünk

Olyannyira a mi fordulónk volt a huszonkettedik, hogy az ember nem is akarja elengedni. Bevallom, nem könnyű ez most nekem sem, kicsit úgy érzem most magam, mint 2012-ben a BL megnyerése után, amikor annyira jó lett volna ismét a pályán látni a kedvenceket, ehelyett szétszéledt a brigád és kezdődtek a felkészülési meccsek az Eb-re. A...
Read More

Black swan

A Black Swan, avagy Fekete hattyú Darren Aronofsky filmje, egy – nem meglepő módon amerikai – balerináról szóló pszicho-thriller. Alapjában véve szeretem a lélektani filmeket, eredendően úgy gondoltam, ez is az lesz. Ehhez képest, Natalie Portman és az Oscar ellenére elvesztegetett másfél óra volt az életemből – maga a 108 perces rettenet. A Liberty szurkolótábora...
Read More
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com