Blog bejegyzés

Örülünk, Vincent?

zerozeroIsten hozott a valóságban újra. A dolgok megítélése, mint olyan, mindig a kontextustól függ. Van, lett itt nekünk ez a 0-0, aztán el kellene dönteni, hogy akkor most örüljünk annak, ami van, vagy megint félig üres a pohár, és keseregjünk azon, ami meg nincs. Lehet vidámkodni meg fájni egyszerre persze, de a bázis attól még vagy öröm, vagy nem. Vinceeent…

Hazaérvén, az eredményt látva egyrészt nem lepődtem meg, mert döntetlent vártam, másrészt azért éreztem némi pici csalódottságot szűvhömben, mert titkon nagyon reméltem, hogy csak megcsapjuk valahogy a csirkéket. De összességében viszont örülök, mert számtalan olyan pozitívummal rendelkezik ez az eredmény, amiért 1 hónapja rimánkodtunk könnyes-kisírt szemmel a billentyűket verve.

Jól zárt a védelem

Jól zárt a védelem

Ne menjünk messzire: clean sheet. Kapott (és végül sajnos nem csak kapott) gólmentes találkozó, ráadásul egy olyan helyről hozott pont, ahol megégett (és négyet kapott) már pölö a City és a WHU, győzni pedig még senki sem tudott. Persze közhely, de azért idegenben jó a döntetlen, pláne egy épp jól hasító csapat ellen; megfogtuk Kane-t, blabla, és nem kaptunk hármat, mint eddig idegenben. Ez egy valódi teszt volt, hogy akkor most elkezdett-e felállni a csapat végre, vagy megmarad középszernek, és összességében azt kell mondani, hogy a csapat átment. Oké, még nem lett meg a jeles, de már egy erős közepessel átcsúsztunk.

Mourinho húzott egy váratlant, és padra vágta a sokak szerint jó ideje a csapat kerékkötője címet bitorló Costát, és óvatosan szabadjára engedte a kreatív támadósorunkat. Egyértelmű volt, hogy már hátul, az első építkezési pontnál meg akarja fogni a Spurs játékát, Oscar, Hazard és Willian egészen fent presszingelt már az első perctől fogva, időként pedig még Pedro és Fabregas is ki-kilépett, és ez már a nyolcadik percben eredményre vezethetett volna, ha Willi nem Llorist ugratja ki, hanem használható labdát tesz középre.

Nem érték utol most sem, viszont továbbra is gólképtelen

Nem érték utol most sem, viszont továbbra is gólképtelen

Itt egy kicsti ugrok egy témát, és rámegyek az egészre: tudom, majd ezért megint forgatják páran a szemüket, és a Zenzo loves JM smacizós poszter jelenik meg lelki szemeik előtt, de észre kell venni, hogy a meccset taktikailag José krvajól építette fel, csak egyszerűen a csapat még mindig nem tart ott, hogy maradéktalanul megvalósítsa a megálmodott taktikát. A Spurs nagyon magas védelmi vonalához jól passzolt a gyors kreatív, csatár nélküli sor, és a védelem mögé bejátszott labdák, levédekeztük Kane-t, és talán elértünk arra a szinte, hogy már azt se kelljen mondani, kicsivel több szerencsével nyerhettünk volna, elég lett volna egy picivel nagyobb pontosság. Hiába nem lett végül rettenetsok kapuralövésünk, már az első 10 percben volt két olyan mozzanat (Will és Pedro), aminél nagyon kicsi hiányzott a közvetlen gólveszélyhez, pedig a meccs vége volt az erősebb számunkra. És bár a statisztikák nem jegyzik azokat sem, de Pedro előtt két lehetőség is adódott, mikor Lloris és a védő egymásra vártak, vagy, mikor Will túl erősen játszotta be a spanyolhoz a labdát, amit tényleg az a bizonyos paraszthajszál választott el a gólhelyzettől.

Perdoooohhhh... jutott néhány ilyen jelenet

Perdoooohhhh… jutott néhány ilyen jelenet

Aztán ott volt Pedro lövése, ami megpattant, vagy Oscar beadása után Hazard fejese. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy széttámadtuk a Spurst, mert nem. De olvastam olyan véleményeket, hogy helyzetek alapján az első félidő a hazaiaké volt – hát ez azért elég erős, legalább annyira, mint az elpazarolt két óra az életből, mert ez messze nem volt annyira rossz meccs. De felhozhatnám a „nemakarást” (és akkor még kihagytam a szánalmasozást), amit én szintén nehezen tudnék ráhúzni a mieinkre, vagy az antifocit, amit meg nem is tudok hová tenni úgy amúgy egyáltalán. Én utólag néztem meg a mérkőzést, de nem bánom, hogy így tettem. Az első pár perces vagdalkozást leszámítva egy jó iramú, hajtós meccs volt, magasra tolt védekezésekkel, ugyan kevés valós gólhelyzettel, de gólra törő játékkal, nem hátul ment a gurigázás egyik oldalon sem (na jó, néha a Spursnél), ami ténylegesen nézőgyilkos foci. Sőt, valójában a Spurs labdabirtoklási többlete is kb abban manifesztálódott, hogy náluk többször állt a labda a felezőn a védősornál, mert a Chelsea zárta a területeket, majd mikor kitámadt adott X védőre a presszingelő támadó, akkor félpályáról jött a visszapassz Llorishoz – míg a Chelsea pedig egyből, első szándékból támadott. Más kérdés, hogy ebből hányszor sikerült valódi gólveszélyes helyzetet teremteni – de az már nem a taktika része, hanem még mindig a játékosok önbizalma, hogy képtelenek vagy bátortalanok vagyunk egy kontrát lövéssel zárni, jön a megtorpanás, visszafordulás és a keresztlabda, amivel többnyire saját magunk nyírtuk ki a támadásainkat.

De számszerűen helyzete a Spursnek kevesebb volt, igaz, ha úgy nézzük, akkor talán veszélyesebbek, annyi különbséggel, hogy míg Pedro megpattanó lövése fölé ment, addig Kane lövését Begovics fogta, míg ugyanezen analógiára Hazard fejese fölészállt, Son pedig Begó kezébe fejelt.

Tedd le lövőre, mutassuk meg ezeknek, hogy kell ezt!

Tedd le lövőre, mutassuk meg ezeknek, hogy kell ezt!

És akkor a bírói kar ténykedését nem nagyon kéne említeni ismét, mert lassan ebben nő meg a szakállam, de azért lassan a PL csapatok összeállhatnának kicsit az FA ellen, mert amíg külön-külön erőlködnek, addig mondjuk megbüntetnek egyes edzőket, másokat meg nem, de az eredmény ugyanaz marad: semmi sem változik, és konstansan szar játékvezetői teljesítményeket kell elviselni meccsről meccsre. Nem kell messzire menni most sem, és nagyon erőlködnünk, hogy furábbnál furább ítéleteket idézzünk magunk elé, mert elég csak arra gondolni, hogy a meccs elején a váll-váll küzdelmet kétszer is lefújta a spori a Chelsea ellen, miközben Rose naracssárgás Ázárba szállása végül csak sárgát ért, ezzel szemben Kane esete pár perccel később nem értem, miért volt lapos megmozdulás. Az viszont, hogy ismét nem sokkal később Walker hogyan nem kapott pirosat Azpi földdel való egyenlővé tételéért, megintcsak rejtély – de volt itt tévesen befújt les, észre nem vett, sárgával a zsebben Kane könyökös Fabnak, Lamela könyökös Maticsnak, páros lábbal Vertonghen Ázárba, meg minden, mint a búcsúban. Viszont, főleg ennek tükrében Ápi sárgájáért meg kívánom Olivernek, hogy egy halom vadló menjen át rajta, és ne finomkodjon.

Az az igazság, hogy mire elértem ide, és is megtorpantam kissé, mint a kapura törő Hazard a kontráknál. Úgy érzem, mi magunk, itt is, egy kicsit gödörbe kerültünk, egy kicsit megfáradt már a dolog itt köztünk; én folyamatosan jövök a szarságaimmal meg a boldogsággal, hogy hát nem olyan szar ez, meg lényegében, és hát különben is teljesen, féligtelipohár, és hagyjátok már el, ti meg felváltva, változó intenzitással hőbörögtök ezért vagy azért, és nem tudjátok hova tenni, hogy mi ez a foshalom itt előttünk, meg már unjátok, hogy amikor repülünk itt a mélybe, akkor hogy képes ez a rigó itt fent még mindig olyanokat írni, hogy megnő az inzulintermelésetek ennyi pozitívum emlegetésétől.

És nem arról van pedig szó, hogy én ne venném észre, hogy Matics fordulékonysága vetekszik egy rozsdásra aszalódott panzer tankéval… De ez még hagyján, sokkal fájóbb, hogy hiába lehetett hallani a meccs folyamán többször is a „magic hat song”-ot a lelátóról, Fab nem igazán szakította meg magát a meccsen, és hát mondjuk látványosan szenvedett sokszor cserébe.

Labdabűvölő

Labdabűvölő

Viszont ezekkel szemben én látom, és értékelem is az olyan dolgokat, mint a fegyelmezett védekezés, taktikai hadrend, annak megvalósítása, a javuló egyéni teljesítmények… mégha mellé is teszem, hogy mindezen pozitívumok mellett, ami egyben oka is annak, hogy végül nem találtunk be, a kevés egyéni villanás és jó megoldás, vagy a végén pedig, amikor a szarabb nemzetközi pályáralépés miatt a hazaiak fáradtak, odanyomott a Chelsea, viszont kivégezni nem sikerült a meccset. De hiába nem lett gól a vége, nem mondanám, hogy ne tettünk volna a győzelemért, a kakasosok a térfelükről nem tudtak kijönni az utolsó tíz+ percre fordulva, míg a hosszabbítás pedig az első percek csapkodására hajazott, csak ezt széttördeltük még cserékkel.

Fel! Támadunk! Támadjunk!

Fel! Támadunk! Támadjunk!

Az eddigi idegenbeli meccseink, időrendben:

  • City-Chelsea: 3-0
  • WBA-Chelsea: 2-3
  • Everton-Chelsea: 3-1
  • Newcastle-Chelsea: 2-2
  • WHU-Chelsea: 2-1
  • Stoke-Chelsea: 1-0

Szóval már maga a clean sheet haladás, arról nem is beszélve, hogy egy jó és jól menő csapat ellen hoztuk nullásra a meccset. Ráadásul igazán a magabiztosság az, ami jónak tűnt, mert többek, akikkel beszéltem a meccset illetően azt emelték ki, hogy érezték, nem kapunk ki. Ez pedig már valóban lehet egy fordulópont, mégha a győzelemért járó 3 egység nem is került végül a mieink kezébe. Mondanám, hogy a látottak alapján nem ez volt a szezon meccse, pedig sok szempontból mégis ez volt. Hiába csak 1 pont, már több pontunk van, mint ahány kör lement – a kicsinek is örülni kell. Nem tudtuk még megugrani a saját árnyékunkat, s talán kicsi lépés előre, de kellemes dolog most ez az egy pont, és az egyetlen dolog, már persze amellett, hogy a 3 points Lane már nem az igazi, ami miatt hiányérzet lehet bennünk, hogy aaaannnyira nagyon kellenének a három pontok, hogy a izé, hát nagyon.

De azért összességében:

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com