Blog bejegyzés

Nyűg, teher, tortúra

0423 bournemouth-chelsea1A srácoknak hála már hosszú hetek óta zajlik az az intenzív PR-munka a beharangozók írása előtt, amivel próbáljuk magunkkal és veletek is elhitetni, hogy van értelme a képernyők és monitorok elé kucorodni Chelsea-meccset nézni. Már nem csak az izgalom és a szép foci marad el, hanem a pontok is. Persze bajban ismerszik meg a barát, most kell tanújelét adni annak, hogy kitartunk a csapat mellett, de titokban egyre kevésbé neheztelünk azokra, akik a meccsünk helyett inkább a festék száradását bámulják egy közpark padján. Akik mégis szurkolással töltenék a szombat délután, azok kedvcsinálóért görgessenek alább.

Mint ismeretes, a londoni odavágó volt a két csapat első találkozása az angol élvonalban. A meccset bombameglepetésre behúzta a Bournemouth egy szerencsés kései góllal, Eddie Howe menedzser nem is fukarkodott a jelzőkkel: a klubtörténet talán legfontosabb győzelmének titulálta a diadalt. Mi persze majd elsüllyedtünk szégyenünkben, hiszen címvédőként hazai pályán kikapni egy abszolút újonctól még úgyis hatalmas blama volt, hogy a második Mourinho-éra akkor már tagadhatatlanul a végnapjait élte.

Csúfos szezonunk mélypontja volt az "odavágó"

Csúfos szezonunk mélypontja volt az „odavágó”

Azóta eltelt jó pár forduló, s úgy vélem, kellőképpen beszédes, hogy a két csapat között jelenleg mindössze három pont van. A Bournemouth számára ez nyilván hatalmas, erőn felüli teljesítmény, amire okkal büszkék a klub háza táján: a csapat nem csak hogy benn fog maradni, de olyan nagy bajban sosem voltak, ráadásul a focijukat sem illetheti senki túl sok negatív jelzővel. A mi szezonunkat ugyanakkor pozitív jelzőkkel nem nagyon lehet körülírni, konkrétan a teljes csőd felé konvergál az összteljesítményünk és a 11-11-11-es mérlegünk.

Sokat menteni már nem lehet, a díszes társaság számára meg feltételezhetően kevéssé vonzó, hogy egy nagy rohanással és némi mákkal akár a nyolcadik helyig is fölkúszhatunk. A szomorú és egyben szánalmas az, hogy ezt régen elengedte már mindenki, sőt, a szezonnak nem is igazán voltak olyan periódusai, ahol kimutatható lett volna, hogy csapatszinten dolgozunk sorsunk érdemi jobbításán. Néha odaszúrtunk egyet-egyet, amivel legfeljebb az Arsenalnak vagy a Norwichnak lett rosszabb, de mire kezdtük volna beleélni magunkat a kvázi feltámadásba, rögtön seggre is ültünk.

De legalább RLC játszik

De legalább RLC játszik

Ilyen értelemben pedig sajnos kevés az esély arra, hogy nagy focival rukkoljunk elő a hátralévő hetekben, az elszántabbak is legfeljebb szövetségi kapitányaiknak akarnak majd benyalni, persze csak annyira, amíg az nem jár sérülésveszéllyel. Ezzel viszont nem csak a szurkolók puncsos táljába szarhatnak bele Fabregasék, hanem a ventillátorba is, hiszen a tájtölrészben és a kiesés elleni küzdelemben is sok múlhat azon, hogy van-e kedvük focizni mondjuk a Tottenham vagy a Sunderland ellen. A Bournemouth ellen ez a veszély nem fenyeget (tekintve, hogy a vendéglátóink is a középmezőnyt erősítik), így ha szerencsénk lesz, akkor kikerekedik majd valami tétnélküliség-szülte örömfoci a dologból. Ez esetben legalább jól szórakoznánk. Ha még ezt sem kapjuk meg, akkor marad bosszankodás vagy a beletörődés. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com