Blog bejegyzés

Nézőpont Kérdése: Merseyside átka, avagy Gilmour berobbanása

Fabinho rémálma, a skót Iniesta, a 15 évesnek kinéző kölyök, aki valójában 18. Ugyan a csapat magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő az utolsó két mérkőzésen, és nagyszerű eredményt értünk el a Liverpool valamint az Everton ellen, de a showt mégis Billy Gilmour vitte el, akit a meccs emberének választottak mind a két alkalommal. De tulajdonképpen ki is ez a fiú? 

 

Glasgowban született, de Skócia egyik kisvárosában, Ardrossanban nőtt fel, ami autóval körülbelül 50 percnyire található Glasgowtól. Kisfiúként az édesanyja és a nagyapja hétvégente sokszor kivitték egy helyi parkba, ahol órákon át rúghatta a bőrt. Carrie Gilmour, az anyuka hétköznaponként 16:00-ig dolgozott, az apuka pedig (id. Billy Gilmour) a haditengerészetnél szolgált, így ilyenkor a nagypapájával, nagybátyjával és nagynénjével járt “edzeni”. 

Mindössze 8 éves volt, amikor a Rangers felfedezte, ahol a futball iránti elkötelezettsége már ekkor megmutatkozott. 

A kilmarnocki Grange Academy nevű középiskolába járt, ahol a megszokott német vagy francia nyelvismeretek helyett ő inkább mandarinul tanult, emellett a Rangers első csapatával edzett.  A YouTube-on folyamatosan figyelemmel kísérte példaképei Cesc Fabregas, Luka Modric és Andrés Iniesta játékstílusát, passztechnikáját, hogy megtanulja, milyen is egy komplex középpályás. 

Tehetségére hamar felfigyelt többek közt a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, a Barcelona, a Real Madrid és az Arsenal is, akik megfigyelőket is küldtek a Rangers ifi mérkőzéseire, hogy monitorozzák képességeit. Végül a Chelsea volt az, aki az első lépést megtette felé. 

16 esztendős korában úgy döntött, elfogadja a londoni Kékek ajánlatát, és 411 mérföldnyivel arrébb veszi az irányt, a Surrey megyében található Cobhambe. A Chelsea 500 ezer fontot fizetett érte a Rangersnek. Nem ismert arrafelé senkit, mégis belevágott a kalandba, ez egy olyan döntés volt, amelyet a vágyai diktáltak, hogy kvalitásait egy másik szintre emelhesse.

“Őszintén szólva, ez egy valóra vált álom számomra, hogy egy Premier League csapathoz igazolhattam. Ugyanakkor fejlődni is szeretnék, mint futballista, és fejlődni a legjobban csak még jobb játékosok ellen játszva lehet, amivel sokkal érettebbé válhatok.” – mondta a kis Gilmour.

2017 júliusában tehát aláírta a Chelseavel kötött szerződését, így csatlakozhatott az U18-as csapathoz, ahol 2 hónappal később, szeptemberben, debütáló mérkőzésén rögtön gólt szerzett az Arsenal ifjúsági gárdája ellen. 

Akadémiánk egyik legtehetségesebbjének tartják/tartották, akire Lampard is hamar felfigyelt. Tétmeccsen augusztus 31-én debütálhatott a nagyok közt, a Sheffield United elleni bajnokin, amikor Kovacic helyére beküldte őt az edző az utolsó 5-6 percre. 

Az első percek kezdete a nagyok közt

Ezután a Grimsby Town elleni Ligakupa meccsen már egy teljes játékidőt kapott, itt csillogtatta meg először a képességeit, amikor visszavont irányítóként nagyszerűen diktálta játékunk iramát. 

Viszont igazán a showt a két merseysidei gárda ellen vitte el – még márciusban a járvány miatti leállás előtt -, mikor a Liverpool elleni kupacsörte, valamint az Everton elleni rendkívül simán megnyert Premier League ütközeten is a meccs emberének választották. Jorginho 2 mérkőzéses eltiltásának, illetve Kante sérülésének köszönhetően kerülhetett ismét Billy a látókörbe, szeptember óta.

Élete első kezdőcsapatban szereplésén a Premier Leagueben olyan teljesítményt nyújtott, amire egy ilyen fiatalembertől nem éppen szokványos, jó értelembe véve. Gilmour 80 passzából 74 pontos volt, ez több, mint amit bármely más játékos a pályán produkált. Többnyire ezek az átadások rövidek és egyszerűek voltak, de inkább előre irányulóak, ami segített megtalálni a réseket az Everton védelmében, illetve a játékunk rendkívül gyors, pontos és célratörő volt. Pontosan olyan, amit Lampard szeretne viszontlátni. 

“Néha veszélyes helyeken kapta a labdát. – mondta Lamps Gilmourról a meccs után. Ha nem tudod gyorsan járatni a labdát, akkor a játékodnak nem lesz meg a ritmusa és könnyen elveszik tőled a játékszert, másrészt pedig ha ezen területen adod el, akkor abból nagy baj is lehet. Bizalomra van szüksége, hogy igenis képes megoldani a feladatát.

“Járatni kell a labdát. Jorginhóban ez a képesség megvan, Billyben is. Egyik legtetszetősebb dolog számomra az első félidőben Billyvel kapcsolatban az volt, hogy ezt meg tudta mutatni, aztán amikor magasabban játszott a második félidőben, akkor a labdákat ugyanúgy fel tudta venni, és mindig be tudott futni a boxon belülre.”

“Megmutatta, hogy mindkét posztot képes megoldani, ami egy kellemes dolog számomra, amikor gondolkodok, hogyan is nézzen ki a középpályánk.”

Gilmour ugyan nem jegyzett asszisztot – ellentétben Ross Barkleyval, aki két gólpasszal zárt -, de az intelligenciája és meglátásai kulcsfontosságú volt az első félidőben, amikor még minden kérdés nyitott volt. 

Az első két képen az fog látszani, hogy Gilmour a védőnégyes előtt kapja a labdát, amivel azonnal meg is fordul, majd gyorsan továbbít a Bernard és Tom Davies közti területbe, ahol Mount helyezkedik. Mount be tud futni a támadóharmadba, leteszi a szélre Pedrónak, de nem áll meg, hanem indul be a tizenhatoshoz, ahol visszakapja a labdát, majd nagyszerűen lövi be Pickford kapujába a rövidbe. Ezzel szereztük meg a vezetést. 

 

Alapvetően pompás megoldás volt Mounttól, de az akcióból nem lett volna semmi, ha Gilmour egy kicsit lassabban veszi észre csapattársa remek pozícióját, hogy elindítsa a támadásunkat, aki így gyakorlatilag egy jó mozdulattal olyan helyzetben találhatta magát, amivel minden rajta múlt már csak. 

 

Gilmour szerepe a második találatban még lenyűgözőbb. Újfent a hátsó négyes előtt látható, de ezúttal közelebb van a pálya jobb oldalához. Gyönyörűen fordul ki Richarlison és Sigurdsson nyomásából, amivel olyan pozícióba kormányozta saját magát, ahonnan lehetősége nyílt egy éles passzt megjátszani az Everton térfelére. 

A második gól kiindulópontja, majd Gilmour zsenialitása a következő két képen. Érdemes lesz az órára nézni.

 

André Gomes Gilmour irányába halad, közben igyekszik figyelni arra, hogy lezárja a passzfolyosót Barkley előtt. A legkézenfekvőbb megoldás lepasszolni Williannek a labdát, Digne viszont közvetlen közelében van, így a brazil a labda átvételekor hátrafelé mozgásra lenne kényszerítve. 

 

Gilmour felismeri ezt és talál egy elegánsabb módszert, amivel kiiktatja az Everton középpályáját a játékból. Testtartását úgy alakítja, mintha Willianhez akarna passzolni, ezért André Gomes tesz egy lépést balra, így a visszalépő Giroudnak tudja adni a labdát, aki nagyjából egy másodperccel ezelőtt kezdte meg visszafelé mozgását. Ez egy rendkívül szemtelen megoldás volt, de elegendő ahhoz, hogy André Gomest kimozdítsa, amivel megnyílt a passzsáv. 

És a megoldás.

Giroud azonnal leteszi Barkleynak, így ismételten egy kreatívabb játékoshoz került a labda az Everton vonalai között. Barkleynak egyetlen érintésre van szüksége, hogy a vendégvédelem mögé passzolja a lasztit, Pedro pedig úgy fut be ebbe a zónába, ahogy az tőle a teljes karrierjét ismerve megszokott. A spanyol szélső kíméletlenül kihasználja a ziccert és az előny megduplázódik. 

Gilmour brillírozása nélkül ez a gól könnyen végződhetett volna másképp is, de ez tökéletesen érzékelteti, hogy sok ember miért várja izgatottan pályafutásának további alakulását. Valódi tehetség szükséges ahhoz, hogy felismerd az ellenfél védelme által adta lehetőségeket, de a következő szint már az ellenfél reteszét úgy manipulálni, hogy az történjen, amit te akarsz. Ez egy olyan képesség, amit nagyon kevesen birtokolnak. 

Az a tény, hogy az ellenfél térfelén csak ötször adta rossz helyre a labdát, miközben ilyen ambícióval és fantázíával játszott, az a jövőjére nézve rendkívül ígéretes. Carlo Ancelotti nagy árat fizetett azért, hogy nem másolta le Marco Silva tavalyi szezonban nyújtott mestermunkáját, mikor Richarlison tökéletesen vette ki a játékból Jorginhót. 

Az Everton által mostanában rendszerint alkalmazott 4-4-2 azt eredményezte, hogy folyamatosan létszámfölényt tudtunk kialakítani a középpályán, Gilmour pedig ezt teljes mértékben kamatoztatni tudta. 

De nem volt magára hagyva. Barkley vitathatatlanul a legjobb mérkőzését játszotta Chelsea mezben korábbi klubja ellen, Mount pedig fáradhatatlanul dolgozott a labdával és anélkül, amit a gólja csak megkoronázott. Mindketten szorgalmasan lépegettek hátrafelé is, összesen 12 labdaszerzést tudnak felmutatni, Gilmour így tökéletes támogatást kaphatott mindkét oldala irányából. Azon a napon, mikor egyszerre nem volt bevethető a 3 legalapvetőbb középpályásunk, Jorginho, Kovacic és Kanté sérülés, vagy eltiltás miatt. Univerzális teljesítményük azt jelzi Lampard számára, hogy ezen a poszton legalább a mélység megfelelő. 

Jorginhónak egyszerre jöttek össze az eltiltást érő sárga lapok a BL-ben és a bajnokságban is, így Billynek elsősorban őt kellett pótolnia. A labda birtoklásakor hasonló számokat produkált, mint a brazil-olasz, de védekezésben is erős volt, egy hét alatt két elég magas szintet képviselő angol együttes ellen. Azt hiszem, Gilmour tökéletes pótlék volt erre az időszakra. Kérdés meddig nevezhetjük őt még bárkinek is a “pótlékának”.

Azt nem tudjuk, hogy mikor áll vissza minden a régi kerékvágásba, egy dologba viszont majdnem biztos vagyok: a továbbiakban Billy Gilmour nevével most már többet fogunk találkozni. Megdolgozott érte.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com