Blog bejegyzés

Nézőpont Kérdése: Menekülés a győzelembe

Hatpontos derbi, melyen mindkét csapat szeretne győzni több okból kifolyólag. Feszült találkozó várható, és külön pikantériát ad, hogy egy bizonyos José Mourinho irányítja jelenleg a Tottenhamet. De vajon ki fogja szépen megajándékozni szurkolóit karácsony alkalmából? 

 

Ebben a szezonban a Spurs házatáján nincs rendben minden. Pochettino irányításával nagyon rosszul kezdték a bajnokságot, igaz, pontot tudtak szerezni idegenben a Manchester City és az Arsenal ellen is, miközben a Newcastle egy szinte tökéletesen megszervezett védekezéssel hozta el mindhárom pontot a Sarkantyúsok stadionjából. Abban a stadionban, ahol egyébként ellenfélként először lépnek pályára szeretett játékosaink.

2019. április 4-én játszották itt az első bajnokit a Crystal Palace ellen, és nyertek egyébként 2-0-ra, ebben talán semmi érdekesség nincs, abban már egy fokkal jobban, hogy a Palaceben kezdőként 81 percet játszhatott Michy Batshuayi, persze különösebben ő se tudott segíteni akkori csapatán, hogy elkerüljék a sima vereséget.

A nevével ellentétben (Tottenham Hotspur Stadium) egy különleges stadionról van szó. Hangulatban a White Hart Lane is hidegrázós volt, hiszen a szurkolók a pályához itt is nagyon közel vannak, az atmoszférára valószínűleg ma sem lesz panasz. A 62 ezer embert befogadni képes aréna abszolút megfelel a mai modern világnak, talán túl is szárnyalja azt. Éttermek, bárok találhatók a létesítményben, állítólag van egy közel 65 méter hosszú bárpult is itt, maga a stadion pedig alkalmas természetesen más rendezvények lebonyolítására is. Koncertek, NFL-mérkőzés is került már itt megrendezésre, a gyepszőnyeg pedig 15(!!!) perc alatt is lecserélhető, így rugalmassá teszi tényleg ezt az egészet, hogy a focistáknak tényleg csak a futballal kelljen itt foglalkozni.

Íme kívülről ez a csodálatos létesítmény

Londonban a legnagyobb rivalizálás ma már a Tottenham, Chelsea és az Arsenal háromszögében van, ami közös bennünk és a Spursben, hogy mindkét csapat elsősorban az Ágyúsokat tekinti legnagyobb városi ellenfelének, de így is parázs hangulatra lehet számítani. Mindkét fél a győzelemre kell, hogy törekedjen, itt nem elsősorban a tabellán elfoglalt pozíció fog számítani, hanem a presztízs. Nekünk, szurkolóknak azért a tabella is fontos most, mivel győzelmünk esetén ismét stabilizálhatnánk kicsit helyünket a 4. helyen, viszont ha kikapunk, a Tottenham már pontszámban is beér minket, a gólkülönbséget tekintve meg gyakorlatilag nincs eltérés.

José Mourinho lassan 1 hónapja irányítja a Spurst, miután megtörtént az elképzelhetetlen, és az időpontot tekintve váratlanul menesztették az addigi sikeredzőt, Pochettinót.

Taktikai szempontból megfigyelhető változás – ami azért a portugált ismerve várható volt -, hogy a letámadások intenzitása kicsit lejjebb lett tekerve, illetve valamivel kevesebb passzal építkeznek, az egyelőre lubickoló Dele Allit például mindenképpen figyelnünk kell, hogy ne tudják megindítani egy védelem mögé beíveléssel. Legnagyobb erősségük jelenleg talán az, hogy Alli és Kane kapcsolata nagyon jól működik, tökéletesen megértik és egészítik ki egymást. Ha egyikük visszalép, másikuk beindul a kimozgó védő mögött megnyílt területbe.

Támadásban egy 3 védős rendszerre váltanak azzal, hogy az éppen aktuálisan balhátvédként játszó ember visszahúzódik középhátvédnek, és próbálják teljesen széthúzni a pályát azzal, hogy Aurier és Son a két szélen gyakorlatilag bejátsszák a két oldalt, Lucas pedig bemozog Allival egyetemben a félterületekbe, így módosítva az egyszerű, Mourinho-féle 4-2-3-1-et egy 3-2-4-1-es hadrendre.

Íme az illusztráció

Drasztikus változás nem történt idáig a Pochettino-féle, és a mostani Spurst tekintve, hiszen a kontrák ugyanolyan erősek – és nekünk ugye az egyik nagy gyengepontunk, hogy ez ellen nem tudunk védekezni megfelelően -, Gazzanigga továbbra is rengeteget lövést kap a kapuja felé, amivel indokolható a 70% feletti védési hatékonysága, viszont várható Josétól, hogy ismét meghúz valami váratlant, amiben mindig erős volt.

Hogy nyerhetünk? Úgy, hogyha a gyenge pontjainkon végre változtatni fogunk. Hatékonyan kihasználjuk a helyzeteinket, végre helyén lesz az összpontosítás, és nemcsak a mentalitás. Eddig nagyon jellemző volt a túlpörgés a srácokra szerintem, ez pedig előbb vagy utóbb görcsösséghez vezetett, ha az eredmény nem nekünk kedvezett. Most muszáj türelmesnek, koncentráltnak lenni.
Láttuk már azt is, hogy képesek vagyunk nagyon magas szinten teljesíteni, a gond azzal van, hogy periódusokra vagyunk képesek etekintetben. Aki nem hiszi, nyugodtan nézze meg a két manchesteri csapat elleni első félidőnket és választ kap erre.

Végre muszáj javítani az idei Top Six elleni mérlegünkön, mert eddig 3/0 a mutató, és egyelőre Kante tudott ezeken a meccseken betalálni, összesen kétszer. Mondjuk nem mintha a Tottenham jobb lenne ebben idén, szóval egyre inkább néz úgy ki a történet, hogy egyenlő erők küzdelme lesz.

A top 6 egymás elleni mérlege táblázatba foglalva. Van hol fejlődni…

Mindkét csapat 1 hetet készülhetett, mi ráadásul Loftus-Cheek kivételével teljes kerettel, túl sok mentség egyik félnél se nagyon lehet, ha kikapnának.

A kérdés az, hogy kihagyja-e Lampard nagy kedvencét, a hetek óta formán kívül játszó Mason Mountot és mondjuk alkalmazza a több szempontból legerősebb Kante-Jorginho-Kovacic középpályát, amivel akár nyert ügyünk is lehetne.

Vajon Abraham végre fel tud nőni a feladathoz, és akkor is be tud találni, amikor esetleg valakinek a különbséget kéne jelentenie?

Nem sok idő van hátra, hogy ezekre választ kapjunk, de a fő kérdés továbbra is az, hogy melyik gárda örvendezteti meg karácsonyra egy győzelemmel szurkolóit!?

 

 

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com