Blog bejegyzés

Nézőpont Kérdése: Két meccs, egy konklúzió

Két nagyon nehéz idegenbeli meccs, mely csattanós választ adott számomra egy fontos témával kapcsolatban. Ezúttal leginkább azzal a kérdéssel fogok foglalkozni, hogy miért nem vagyunk jelenleg top csapat. Legalábbis szerintem. 

Legutóbbi válogatott szünetre úgy mentünk, hogy egy remek sorozatot tudhatunk magunkénak, hiszen a bajnokságban egymás után 6 győzelemmel rendelkeztünk. Fontos megjegyezni, hogy egyik sem volt “igazi” rangadó, de általában a “nem rangadókat” megnyerni a legnehezebb. 

Idegenben elég erős mérlegünk van, a bajnokságban mi szereztük a legtöbb gólt távol a stadionunktól, ráadásul klubrekordot is döntött Lampard legénysége, hiszen egyik eddigi edző irányításával sem rúgtunk 3+ gólt egymás után 4 találkozón. 

Mégis úgy mentünk el az Etihadba a Manchester Cityhez, hogy az elsősorban inkább egy szintfelmérő. Fizikailag és taktikailag hol is tartunk pontosan. A célpozíciónk stabilan be van betonozva egyelőre, magabiztosan vagyunk a top 4-ben – még így is -, Manchesterben egyáltalán nem voltunk győzelmi kényszerben, akár a vereség is belefért, amit utólag könnyebb elfogadni.

Ez azért van, mert nagyon sokáig fel tudtuk venni a Cityvel a lépést, amit őszintén bevallok, a tavalyi megalázás után nem nagyon vártam. Persze sosem tudjuk meg mi történik akkor, ha a második percben fél méterrel beljebb megy De Bruyne lövése, az viszont biztos, hogy más képet adott volna a meccsről, ami később nem alakult rosszul számunkra. 

A 21. minutumban egy gyönyörű támadásfelépítésnek köszönhetően Kovacic csodálatos gólpasszát értékesítette a mélységből befutó N’Golo Kante, aki idén harmadik kaput találó lövéséből harmadik gólját jegyezte. Azt gondolom innentől egészen a City egyenlítéséig a teljesítményünk legjobb szakasza ez volt. Mintha felborult volna a két megszokott szerep, úgy tartottuk az ellenfél térfelén a labdát, olyan magabiztosan játszottunk, hogy az valami elképesztő. 

Aztán egy labdaeladás utáni kontra, megpattanó lövés és egyenlítés, ekkor nagyjából a semmiből. Majd egy tök átlátszó megoldást vettünk túlságosan könnyelműen – egész pontosan Kovacic és Emerson -, amit Mahrez köszönt szépen és betalált. 

A záródó liftajtón még átfért az algériai

A második félidő meg már arról szólt, hogy a manchesteriek tőlük nem megszokottan egyre inkább visszább álltak, mi meg ezzel nem tudtunk mit kezdeni, de el is pazaroltunk nem egy lehetőséget. Egyenlítenünk nem sikerült, és a Manchester City ellen ki lehet kapni idegenben, csak bennem maradt egy icipici hiányérzet. 

Mi történt Spanyolországban?

Pár nappal később következett a Bajnokok Ligája. Úgy mentünk Valenciába, hogy amelyik csapat nyer, az biztosan továbbjut a csoportjából. A 3 pont begyűjtése inkább a Valenciának volt életbevágóbb, mert az utolsó fordulóban ők Amszterdamban játszanak az Ajaxszal, mi pedig otthon fogadjuk a biztosan kieső és tök utolsó Lillet. 

Így is léptek pályára a spanyolok, ebben a szellemben. Végig agresszívak voltak, felvállalták a nyílt sisakos játékot, amire érdemben nem egyszerű reagálni. Nagyjából a meccs közepén játszottunk jól, az eleje és főleg a vége nagyon nem sikerült. Végeredmény döntetlen lett, vagy inkább fogalmazzunk úgy, valahogy kicsikartuk az egyik pontot, de ha jobban koncentrálunk, akár még mi is nyerhettünk volna. Ha a Willian és Pulisic vezette ellenakcióinkból csak egy-kettő pontosan befejeződik…

Wass élete gólját szerezte, ő mindenképpen elégedett lehet

 

A tanulság

Számomra továbbra is az a szembeötlő, hogy a koncentráció nincs a tökéletes helyen. Túl sokat könnyelműsködünk, túlságosan nagy a magabiztosság és néha feleslegesen választják a játékosok a rizikót. A Valencia ellen is számtalan kontratámadás lehetőségét pazaroltuk el, mert leginkább pontatlanság csúszott be a passzokba. 

Mindkét meccsen, főleg a Man City ellenin volt az, hogy gyakorlatilag minden egyes hibánkat könyörtelenül megbüntették. Az idényben az egyik legnagyobb problémánk a középpályás labdavesztések, labdaeladások. Ilyenből született De Bruyne egyenlítő találata múlt szombaton. Beszédes statisztika, hogy Kovacic a City ellen 3, a Valencia ellen 5 alkalommal vesztett labdát, ami mindkét mérkőzésen a legtöbb volt. 

Másik gondunk, hogy a középhátvédeink bizonytalanok labdával. Egy olyan csapatban, amelyik labdát birtokol, ott a középső védőknek sok érintése, átadása van, még általában a hatékonyság is nagyon magas százalék. De se Zouma, se Tomori nem a legmagabiztosabb nyomás alatt, amivel a labdakihozatalok néha döcögőssé válnak, akár hibára késztethetik őket. Christensen meg aztán főleg, ez nem egyszer bebizonyosodott… 

A legnagyobb probléma viszont tényleg a könnyelműség. Az nagyon nagy dolog, hogy képesek vagyunk helyzeteket kialakítani, nem is keveset, de többnyire ki is marad ugyanennyi. És amíg ez nem változik, addig nem leszünk top csapat.

Továbbra is rengeteget kell fejlődnünk és nem tudom azt mondani, hogy rossz lenne, amit csinálunk, mert nagyon is jó. Csak hát még jobbnak kéne lennie…

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com