Blog bejegyzés

Nézőpont Kérdése: A legfontosabb trófea elhódítása; hullámvasútból a csúcsra jutás

Micsoda szezon volt a 2011/12-es… Carlo Ancelotti menesztése után az az André Villas-Boas érkezett a kispadra mint vezetőedző, aki akkoriban mindössze 33(!) éves volt, egyidős többek közt Frank Lamparddal és Didier Drogbával. Hogy mi történt ezután? Alighanem mindenki emlékszik erre. Memóriafrissítés következik!

André Villas-Boas tulajdonképpen visszatért hozzánk, miután korábban ő már dolgozott José Mourinho edzői stábjában, mint scout. A legjobb kezekben volt a szakma elsajátítása érdekében, de rutintalan volt, mint vezetőedző, hisz ebben a pozícióban mindössze 2 évnyi tapasztalata volt. 

Igen ám, de az előző szezonja milyen volt a Portóval! Mindent megnyertek, amit meg lehetett! Szuperkupával kezdtek, majd jött a nagy triplázás! Veretlenül nyerték meg a portugál bajnokságot, ami a liga történetében mindössze másodjára fordult elő, 13 kapott góllal és több, mint 20 pontos fórral. Megnyerték emellé a portugál kupát is, majd következett az Európa Liga, amivel Villas-Boas lett minden idők legfiatalabb európai kupagyőztes trénere: 33 évesen, 213 naposan tartja ezt a csúcsot. 

Egyetlen idény, amiért képesek voltunk 15 millió eurót fizetni a Portónak, hogy Villas-Boas a mi edzőnk lehessen. Gyönyörű sikereket ért el nagyon hamar, ekkoriban nagyon sokra volt hivatott a pályáján. A nyomás viszont abban a pillanatban a vállára került, hogy aláírta 3 éves szerződését nálunk, hiszen emlékezhetünk, Carlo Ancelotti egyetlen trófea nélküli szezon miatt lett menesztve. 

A fiatal portugál azért lett szerződtetve, mert a Portóval nagyszerű focit produkált. Abramovich akkoriban azt gondolta, hogy attraktív felfogásra van szükség a legnagyobb cél eléréséhez: a Bajnokok Ligája megnyeréséhez. 

Ahogy Villas-Boas is mutatja, 2 szezont húzott le vezetőedzőként, mielőtt Londonba költözött volna. 

Végül mit is láttunk? Bizonytalanságot a csapat legerősebb összetétele kapcsán, hisz szinte minden meccsre változott a kezdő tizenegy, ezzel együtt legtöbbször a formáció is. Azt láttuk, hogy a védelem sokszor azt se tudja mit csinál, a taktikában nagy kérdőjelek vannak.

Ezekre a problémákra láthattunk példát az Old Traffordon borzasztóan simán elszenvedett 3-1-es vereség alkalmával, ahol a Man United többet is rúghatott volna, de jó példa az Arsenal elleni hazai fiaskó is. Ki ne emlékezne arra az 5-3-as mérkőzésre, amikor van Persie mesterhármast szerzett? Azóta is az az utolsó Arsenal győzelem a Stamford Bridge-en….

Ezután erősödtek a pletykák, hogy Villas-Boas nem találja a közös hangot a kulcsjátékosokkal. Ez nem is akkora nagy csoda, hisz óriási korkülönbség nem volt legtöbbjükkel. Majd decemberben jött a bejelentés, hogy Anelka és Alex is száműzve lett az első csapat edzései látogatása alól, miután a klub elfogadta mindkettejük átigazolási kérelmét. Ebben a hónapban volt egy nagy sérüléshullám a középhátvédek között, amikor John Terry volt az egyetlen bevethető a poszton, és még ekkor sem került vissza Alex a pixisbe. Inkább játszott a gyakorlatilag a szezonban nullkilométeres Paulo Ferreira jobbhátvédként és Ivanovic húzódott beljebb Terry mellé. Itt már lehetett tudni, hogy számukra ennyi volt.

Ebben az időszakban már előjött a hullámvölgy is, egyre több pontot buktunk el, szinte alig volt kapott gól nélküli találkozónk. Januárban érkezett Gary Cahill a Boltonból, a belső védő problémák orvoslására, de az ekkor 26 éves angolnak nyilvánvalóan kellett egy kis idő az akklimatizálódáshoz, így túl sokat vele se javultunk hátul. 2012 februárjában debütált egy Manchester United elleni hazai bajnokin, amikor 3-0-ról képesek voltunk döntetlent játszani. Ekkor már Villas-Boason már ténylegesen óriási nyomás volt. 

 

Folytatódik a Bajnokok Ligája

A csoportkörből ha nehézkesen is, de csoportelsőként továbbjutottunk a Genk, Valencia, Leverkusen kvartettből. A nyolcaddöntőben a BL-újonc Napoli várt ránk. 2012. február 21-ét írtunk, amikor elérkezett az első felvonás ideje, Nápolyban a csodálatos atmoszférájú San Paolóban. Walter Mazzari csapatának legnagyobb erőssége a támadó trió volt: Marek Hamsik, Edinson Cavani és Ezequiel Lavezzi. Aki kételkedett volna ebben, az ezen a meccsen láthatta miért is annyira veszélyesek. 

A védelmünk teljesen felforgatott volt, David Luiz nem volt 100%-os, de mivel Terry se volt bevethető, kénytelen volt játszani, valamint balhátvédként is Bosingwa kezdett, majd aztán álhatott be a helyére a mérkőzés elején a félig sérült Ashley Cole. Ezek a tényezők meg is látszottak rajtunk, bár Mata góljával a vezetést mégis mi szereztük meg, a probléma ezután következett, mivel innentől kezdve egyértelműen az olaszokról szólt a meccs. Petr Cech rossz napot fogott ki, a védekezésünk kamikaze módon működött, 3-1-re kikaptunk. Ekkor még nem is tudtuk, hogy később ez milyen legendás összecsapás lesz, nyilván tudjuk miért… 

Villas-Boas még két bajnokin irányíthatta a csapatot, de itt már nagyon közeledett a vég számára, végül a West Brom elleni vereség után ez be is következett. Mindössze 9 hónap jutott a fiatal portugál trénernek. 

Kissé ironikus is ki lépett Villas-Boas helyébe. Az egykori West Brom edző, az addigi első számú jobb keze Villas-Boasnak, az olasz klublegenda: Roberto Di Matteo.

Sok ideje nem volt változtatni a dolgokon, a rutinos játékosokra épített. Debütáló meccse a Birmingham elleni FA-kupa ütközet volt, ahol 2-0-ra diadalmaskodtunk, majd következett egy hazai Stoke City elleni bajnoki, amelyet 1-0-ra nyertünk meg. Di Matteo tehát jól kezdett a kispadon, de ezután következett az igazi kihívás: a Napoli elleni BL-nyolcaddöntő visszavágó. A fiúk felszántották a pályát, végül az óriási küzdésnek meglett az eredménye. Hosszabbítás után ugyan, de 3-1-ről kiejtettük az olaszokat, a végeredmény 4-1 lett!

Ivanovic lőtte a negyedik gólunkat, már a ráadásban.

A folytatásban jött egy Man City elleni vereség a Premier Leagueben, de innentől kezdve már nem nagyon találtunk legyőzőre. A BL negyeddöntőjében következett a Benfica, akiket kettős győzelemmel ütöttünk ki, 3-1-es összesítéssel.  Az odavágót Salomon Kalou góljával nyertük meg, aki Villas-Boasnál szinte nem is játszott… Majd a visszavágón Raul Meireles szétlövi a rövid felsőt a mérkőzés végén. 

A bajnokságban próbáltunk zárkózni a top 4-re, jöttek is a pontok, a kupában pedig szépen lassan a döntőbe jutottunk, szintén felejthetetlen Tottenham elleni elődöntőnek köszönhetően többek közt. Azon az 5-1-es diadalon vajon Drogba vagy Lampard lőtt szebb/nagyobb gólt? Mai napig jó a kérdés…

Ezután meg jön a Barcelona a Bajnokok Ligája elődöntőjében, és az életben nem volt még szerintem ilyen hosszú egy párharc, mint az a két mérkőzés. A mai napig nem tudom hogy juthattunk onnan a döntőbe, egyszerűen hihetetlen az egész… Szervezett védekezés, óriási csapatmunka, valahol ezen a területen kell a választ keresni. A legfontosabb, hogy 4 év után ismételten BL-finálét játszhattunk, az ellenfél a Bayern München, a helyszín pedig a müncheni Allianz Aréna, a saját stadionjuk volt

Abban a szezonban, ahol a Bayernnek minden siker csak egy hajszálon múlt. Másodikak lettek a bajnokságban, a német kupában, illetve a….. tudjuk hol. A kispad rövid volt, kulcsembereik kifáradtak és sérültek is voltak. Mindezek ellenére szándékuk egyértelmű volt. 

A fináléban Thomas Müller góljával megszerezték a vezetést. Mi a Barcelona elleni párharchoz képest nem változtattunk a felfogásunkon, nem is kellett, mert ebben voltunk a jók: a kőkemény védekezésben. Ekkor már mindenki azt hitte, hogy a szerencsefaktor és a csoda eddig tart, de nem. Képesek voltunk még egy csavart rakni a történetbe. Drogba befejeli a 89. percben a második kapu felé tartó kísérletünket, ezzel hosszabbításra mentjük a döntőt, ahol még jól széttaposta a tizenhatoson belül Ribery lábát az elefántcsontparti, az ebből megítélt büntetőt pedig kivédi Cech úgy, hogy ki sem pattant róla a labda. A nézőtérről valaki bedobott egy jó nagy sárga strandlabdát, talán ez zavarhatta meg Robbent, de tulajdonképpen kit is érdekel ez?

Aztán jött a tizenegyespárbaj… Egy drámai kimenetelű döntő legdrámaibb befejezése. Mata kihagyta az első tizenegyest, de én ekkora már biztos voltam benne, hogy Cech is védeni fog legalább még egyet. Lahm, Mario Gomez és Neuer sem hibázott a túloldalon, de Gomezén kívül a másik két lövésbe is bele tudott érni Big Pete. Még biztosabb voltam benne, hogy a következőt már védeni fogja, mert védenie kell. Következett Lampard a 3. körben, aki nem hibázhatott, és nem is tette, bezúzta a léc alá a lasztit. És aztán…. És aztán Olic neki fut, majd azt hallom csak, hogy “KIVÉDI PETR CECH” Hajdú B. István szájából! Ugyanis ekkor én már odanézni se nagyon mertem, ezt már nem lehetett idegekkel bírni. Ashley Cole belövi a maga tizenegyesét, következik Schweinsteiger, az élő müncheni legenda, aki akkorát játszott az egész meccs alatt, hogy az félelmetes. Nagyon kedveltem mindig Bastiant, de ezúttal magamban fohászkodtam, hogy a tizenegyese maradjon ki. “KAPUFAAA”: zengi Hajdú B. István!! Ma már tudjuk, hogy hogyan került ez oda. Több millió ember általi imának és Petr Cech ujjbegyének köszönhetően.

Bevillan a szakadó eső, Moszkva, 2008, John Terry meg a Manchester United…. Még egyszer nem történhet meg. Ugyanúgy, a célegyenesben. Egyetlen lövésnyire az álom beteljesülése… Ki áll oda? Vajon ki fogja vállalni? Hát persze, hogy a legmagabiztosabb játékosunk, a világ legjobb futballistája az én szememben, a döntő abszolút főszereplője: Didier Drogba. Az arcán halálos nyugalom fedezhető fel. Leteszi a labdát, tesz három lépést hátra, majd begurítja a jobb alsó sarokba!! 

Íme!

Amíg Terry és Lampard fel nem emelhették a trófeát, fel se fogtam mi történt. Miket beszélek, abban a pillanatban se tudtam. Sokaktól megkaptam a kérdéseket: “Ezeknek szurkolsz tényleg? Hogy lehet így BL-t nyerni?” Én csak mosolyogtam, és büszke voltam. Hát így lett Bajnokok Ligája győztes a Chelsea, a kedvenc csapatom, akiken én felnőttem. De körülbelül ez volt az első alkalom is, hogy én a plafonhoz beszéltem és azt mondtam neki: “köszönöm!” 

A bajnokságban végül a 6. helyen zártunk, de mivel megnyertük a legrangosabb európai kupasorozatot, így indulhattunk a következő Bajnokok Ligája kiírásban, viszont az ekkori szabályok értelmében a Premier League 4. helyén végző Tottenham nem. Nekik maradt az Európa Liga. Emellett pedig még a BL előtt az FA-kupát is behúztuk a Liverpool ellen egy roppant izgalmas döntőben Ramires és Drogba góljaival, ahol Cech szintén alaposan kivette a részét a diadalból. Csak hát sajnos ez a finálé egyértelműen eltörpül a másik mellett, pedig a világ legrégebbi kupasorozatát megnyerni se kis dicsőség. 

Roberto Di Matteo talán a futballtörténelem legeredményesebb beugrós edzője lett, akivel természetesen ezek után hosszabbítottunk, hiszen 21 mérkőzésből 14-et is megnyertünk 2 trófea bezsebelése mellett egy olyan idényben, ahol a kezdetekben, majd a kellős közepére rengeteg kérdőjel alakult ki bizonyos dolgok terén. A következő szezont már nem úgy kezdtük, ahogyan ezt befejeztük, így Di Matteo nem sokáig maradhatott “nem megbízott” vezetőedzőként, a komoly sikerek pedig azóta is elkerülik a svájci-olaszt. Mi viszont sose fogjuk neki elfelejteni a legfontosabb trófea elnyerését!

Robbie és Didier a BL-serleggel.

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com