Blog bejegyzés

Nehéz napok

Nem sok örömünk volt az utóbbi napokban: múlt héten elszalasztottuk a csoportgyőzelmet a BL-ben, majd buktunk egy londoni derbit a West Ham ellen, s ha ez nem lenne elég, tegnap besorsolták nekünk a Barcelonát nyolcaddöntős ellenfélnek. Menni kell viszont tovább, hiszen ma már a Huddersfield otthonában lesz jelenésünk. Részletek alább.

 

 

Kezdjük a legfájóbbal, vagyis a bajnoki pofonnal. Sajnos a West Ham elleni blama után fel kell tennünk a kérdést: lehet-e még sikeres egy olyan szezon, amelyben Hodgson és Moyes (nem mellesleg kieső helyen álló) csapataitól egyaránt sikerült kikapnunk? Nem csupán a vereség ténye fáj – pedig az is sajog rohadtul –, hanem annak módja is, gondolok itt a kilátástalan, ötlettelen, elszántság jelét nem mutató játékra, ami a szurkolóból nem válthat ki mást, mint dühöt és frusztrációt. A lúzer grand slamhez már csak Pardew és Allardyce csapataitól kell kikapni, de szívből remélem, hogy ettől a szégyentől megkímél a csapatom.

16 forduló alatt 10 győzelem jött össze, ami azért annyira nem rossz arány, persze lehetne magasabb is, ez tény. Sokkal aggasztóbb, hogy a 6 pontvesztős meccsből négyet elbuktunk, hármat ráadásul a Burnley-Palace-WHU trió ellen. Ez 9 olyan pont, ami egy szezonra is sok, nemhogy egy majdnem félre.

Nem az első pocsék meccs volt Moratától és a csapattól sem

Ráadásul a játékunk sem állt össze. Conte tavaly felépített egy helyenként tényleg látványosan játszó, ütőképes gépezetet, amelyik simán hozta a bajnoki címet egy olyan kerettel, aminél azért voltak többre taksáltabbak. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy erre nemhogy egy lapáttal nem tud rátenni, de még az előző idényben megszokott szintet sem képes hozni sem az edző, sem a csapat. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, tudtuk, hogy Marcos Alonso, Moses vagy Pedro is erőn felüli idényt ment tavaly, így nem mondható jogos elvárásnak, hogy ugyanazt a teljesítményt vagy gólszámot hozzák idén is. Ettől függetlenül bosszantó, hogy kevés dolgot sikerült átmenteni tavalyról: se otthon, se idegenben; se támadásban, se védekezésben; se a bajnokságban, se a kupákban nem erős eléggé az idei Chelsea.

A sorsolás alapján pedig úgy tűnik, a BL-ben is megsínyli a csapat, hogy elszalasztotta a kínálkozó lehetőségeket. A Roma ellen kettővel is mentünk otthon, mégis nekünk kellett egyenlíteni a végén, az Atlético ellen pedig több meccslabdánk is volt. Persze csoportelsőként is belefuthattunk volna a Real Madridba vagy a Bayern Münchenbe – az utóbbi évek tendenciái alapján ezt nem is úsztuk volna meg –, ettől függetlenül megtehettük volna azt a szívességet magunknak, hogy nem redukáljuk az esélyeinket. Jön tehát két meccs a Barca ellen, a kettő között pedig a United és a City idegenben – ez pedig olyannyira nem ígér sok jót, hogy látatlanban arsenalos vége lehet a derbi-dömpingnek , vagyis a március közepére el is szállhatunk minden fronton.

Hogy ne dőljünk a kardunkba így kedd este, próbáljuk meg az érme másik oldalát is látni. Ez a Barca már nem az a Barca, akit egész Európa rettegett (persze ez a Chelsea sem az a Chelsea, akit mindenki el akar kerülni), no meg az ilyen csörték miatt hiányzott tavaly a BL, nem a Basel vagy a Porto miatt. Ami pedig a bajnokságot illeti, maradtunk harmadikok, ami még mindig jó kiindulási alap a decemberi hajtásban. Bosszúságra és keserűségre meg a City kivételével minden top6-os csapat háza táján van elég ok akár az elmúlt pár fordulót, akár az egész szezont nézzük.

Javítani a Huddersfield ellen tudunk ma este. A Terrierek hétvégén megtörték négymeccses vereség-sorozatukat a Brighton elleni győzelmükkel, így visszatértek a középmezőnybe. A csapat alapvetően otthon erős (18 pontjukból 14-et szereztek saját pályájukon), legnagyobb skalpjuk a Manchester United legyőzése volt, amiért bő másfél hónap után is jár a pacsi. Csak remélni tudom, hogy mi jobban jövünk ki a velük való találkozásból, de az esély bőven megvan a pontvesztésre persze. A West Hamhez hasonlóan Wagneréktől is szervezett rombolás várható, s ugyan más okból, de Huddersfieldben is nagy ünnep lenne a Chelsea-verés.

Legutóbb 2008-ban, az FA kupában találkoztunk

A riválisokra mind viszonylag könnyen hozható meccs vár holnap este, szóval ha ma sem nyerünk, azt szinte biztosan büntetik majd az üldözők és az üldözöttek is. Egy győzelemmel ugyanakkor mi tehetnénk rájuk némi nyomást, de talán helytállóbb úgy felfogni a dolgot, hogy saját magunkról vehetnénk le belőle. Továbbra is Blue Is The Colour!

 

  • Hazard

    Oké, hogy védő Christentensen, de a 100% az akkor is 100%. Az is nagy szó ha ezt valaki ezt egyszer megcsinálja, ehhez képest ő már 3-nál jár.

    https://uploads.disquscdn.com/images/a8a0bbc6c0d1a047e7de26664af4a2e249620887318388ddf70fedfe932036c6.png

  • myheartisblue

    Megneztem par osszefoglalot a Barca meccseirol…hat kar erte, hogy nem a Besiktast kaptuk. Persze mostmar mindegy, de ha Paulinho betalal ellenunk akkor az full #shamebox. Rakitic, Sergio Roberto, Suarez, Messi…nagyszeru formaban vannak. Nehez meccs lesz.

    • Endy919

      Ezért rossz összefoglalókból tájékozódni . Suarez rég volt ennyire pocsék formában , Rakitic meg talán per pill a Barca leggyengébb játékosa. Ahány Barcás ismerősöm van , mind szidja.
      Sergi Roberto nem alap kezdő . Egyedül Messi húzza azt a csapatot. Ha őt kiveszik a játékból/megsérül , akkor kb akkora bajban vannak , mint mi Eden nélkül.

      • myheartisblue

        Rendben, PrtScr. aztan az odavago utan ujratargyaljuk.

      • Endy919

        aaaaaannyira sértődékeny vagy 🙁

      • igen, ezt adom én is, Suarez mondjuk ki sosem volt még ennyire rossz formában, amióta a bárkában van, Rakitics meg konkrétan már emberhátrányként van emlegetve még a sky-on is, nemhogy a saját szurkolók közt.

        Annyi van azért, hogy nekik a szokásokhoz híven lesz téli pihi, meg kb annyival állnak a Real előtt, mint amennyi köztünk és a City közt van >> jobban rá tudnak pihenni a találkozókra majd. Valverde nem igazán találja még a csapatát, meg a taktikáját sem, ez az elkorcsosult 4-4-2 nem annyira fekszik a bárkának, ilyet meg nem is hittem, hogy láthat a szemem, hogy a bárka passzpontossága kimerül egy 85% körüli számban. Az is árulkodó, hogy egy Kínából reaktivált Paulinho az alapkezdő tagja lehet. Közel sem olyan jó most ez a Barcelona, még akkor sem, ha még így is erőteljes csapat. Jelenleg én nem érzem őket egyértelmű esélyesnek, és ha jó napot fogunk ki, akkor meglehet a továbbjutás. Csak azért nem írom, hogy simán, mert két erősen ikszes szagú meccs van benne szvsz. Nem igazán látom ugyanis, hogyan fogunk gólt szerezni, mert valószínűleg a szokásos defenzív 3-5-1-1-el állunk majd fel. Morata fejesgólra a házat fel lehet tolni, a kérdés az az, hogy mivel a Bridge-en kezdünk, képesek lehetünk-e itthon hozni egy 2-1-et.

        Kíváncsi leszek a hétvégi classico-ra, ez valamelyest erőfelmérő lesz nekünk is, mégha elég távol is van a BL csörte. A Real relatív fáradtabban, nem annyira jó formában vág neki most a világizé után a csatának.

      • adam10

        Szerintem a góllövéssel nem lesz, nem LEHET gond, a Barca védelme szerintem egy angol középcsapatével vetekszik. Gondolj bele, ahol egy Thomas Vermaelent reaktiváltak a sérülések/forma alapján… messze van már az a Dani Alves – Pique – Puyol – Jordi Alba négyes, ez a mostani könnyen zavarba hozható, remélhetőleg Conte kitalál valamit arra, hogy ezt meg is tegyük több alkalommal.
        Engem ez a mostani Barca a tavalyi Cityre emlékeztet, amikor még Pep nem találta meg a védőit és iszonyatosan fejnehéz lett a csapata. Kiálltunk ellenük jó védekezéssel, pontos befejezéssel, rúgtunk nekik összesen 5 gólt a 2 bajnokin.

      • kasata91

        Van olyan barca szurker aki ismer több játékost is ismer Messin kívül? wow 😀

    • kormolar

      ha az út Kijevbe c. műsor alapján nézed akkor semmi esélyünk, mert a spanyol nyaló Hagyó/Kemenes/Nyilasi…sztem 2 Chelsea meccset nem láttak a szezonba…nem véletlen 10-20% esélyt adtak nekünk…sztem keretileg közel sem oylan erős mint 2-3 éve ez a csapat…

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Mára is bedobok egy átigazolási témát: látható, hogy Misiben nagyon nem bízik Conte, így elég valószínű, hogy valaki érkezik Morata mellé, ki kire tippel és kinek örülne?
    Én egyből dobok egy vad scifit: Balotelli. Egyébként megnéznék egy olyan fiatalt akár akit Conte maga választ, igaz valószínűbb, hogy egy rutinos csatár lesz ez az ember, aki a BL-ben is bevethető.

    • Endy919

      Nekem most az az álmom , hogy elhozzuk Icardit , és a hisztis párja lesz , mögöttük Edennel , de mivel erre -27% esély van , ezért nekem a tökéletes cserecsatár rinya mögé Vardy lenne , de mivel rá sincs sok esélyünk , ezért szerintem a Gabbiadini/Chicharito/Benteke trióból fog valaki érkezni.

    • mind1, kit hozunk, ha úgysem játszik. Nem szeretem, hogy ennyire kimondva van első számú csatárunk..
      az álom kategória az Lewa, Werner, Mbappe, hogy legyen virtuális ketrecharc a kezdőért
      az álom2 kategória, az nálam kb zserbó, Mandzu vagy Dzeko, de a bosnyák stabil kezdő a Romában, azt senki nem fogja ott hagyni egy Chelsea padért.
      ki a tipp? Zaza, Pazzini, Pavoletti, Quagliarella, Gabbiadini, Cerci, és, csak, hogy mondjak egy ne-olaszt is, Dost. De úgyis olasz lesz. Ha lesz. Ha elhozzuk balot, elég komolyat zuhan a szememben Conte.

      • Endy919

        Q-ra én is gondoltam , de nem mertem leírni. Pazzini még aktív?

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Q 35 Sampa, Pazzini 34 Verona.

      • Endy919

        Pazzinit annó az Interben nagyon bírtam , de a Milanos kitérője nem tetszett 🙁

      • balazsh

        Azért van pár játékos aki járt itt is, ott is.

      • Endy919

        Ja , digó földön nagy hagyomány az Inter-Juve-AC keringő , de attól még nem szimpi dolog 🙂

      • ez viszont semmilyen szempontból nem lényeges most 🙂

      • Endy919

        Picit elkanyarodtunk , de érted , hogy hogyan értettem 🙂

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Ha Zaza nem bukott volna már egy k*rva nagyot a PL-ben még jó lehetőségnek is tünne a reális nevek közül.

      • “Ha Zaza nem bukott volna már egy k*rva nagyot a PL-ben még jó lehetőségnek is tünne a reális nevek közül.”
        nem számított rá senki, hogy feláll, mégis megtette. Conte már nulla teljesítménnyel elvitte az EB-re is, ráadásul játszhatna a BL-ben is.

        Dost egy ideális B játékos lenne nekünk, én már németből is elhoztam volna. Ő viszont már idén nem BL-ezhetne nálunk.

      • balazsh

        Padért? Jelenleg előbb kezdene, mint Morata 🙂
        btw szerintem nyárig tuti nem történik semmi, akkor meg már jön Tammy.

      • a semmire kivételesen nem fogadnék nagy tételben. Én min 1 távozót, 2, max 3 érkezőt most betippelek. Én nem nevezném gyengének a nyarunkat, de Conte láthatóan nem elégedett, némileg taktikák is váltottunk, így vagy úgy, de Emenalo távozott, DL rúdja kifelé áll, a keret meg vékonyka. Szerintem (viszonylag) mozgalmas telünk lesz, főként, ha képesek leszünk túllépni a Bombin és a Norwichon (azaz, mindhárom kupában állva maradunk).

      • balazsh

        Nem hinném el, hogy ezt te írod, ha felette nem állna ott a nicked 😀 Télen átigazolás? FIfán kívül? Illetve ugyanarról a Luizról beszélünk, akinek a szerelme a Chelsea?

      • Rammschein

        Lukakunak is szerelme volt a Chelsea… aztán mégis összerúgta a port Mou-val… állítólag DL hasonlóan van Conte-val… szal ennyit errő’. :S

        Ilyen szempontból hiába nyilatkozzák, hogy szeretik a klubbot a játékosok…az csak egy optimális esetben áll fent…s szerintem többnyire csak PR rizsa…ha “rosszak” a munkakörülmények, egyből odébbállnak, kivéve 1-2 régi vonalast, de az meg már nem ez a foci… aztán mondhatják, hogy még mindig szeretik a klubbot, DE…

      • kasata91

        Luiznak az a szerelme, akinek a mezét épp ráhúzzák.

      • balazsh

        Meglássuk.

      • kasata91

        A kat. egyetértek
        B kat. kb ja.
        Zs kat. Ha bármelyikre lecserélnénk Batsu-t, gyengülnénk.

    • kormolar

      én kockáztatnék… vegyük meg Kluivert-et…

      • WehaveNoHistory

        ő nem a PSG igazgatótanácsában van? 🙂

      • Sandic

        Minek kockáztassunk? Hozzuk vissza Essient, most elég ócsó.

    • adam10

      Azért ne felejtsük el, hogy Barkley már szinte biztosan a miénk, ezt már több forrás is megerősítette, tehát a középpályánk vele már megvan. (BL-ben is bevethető lenne)
      Egy balos wingbackre nagy szükség van, ahogy közeleg a transfer window egyre hangosabbak megint az Alex Sandro pletykák, sőt már olyanról is hallani, hogy a Juve már 50 millióért is elengedné hozzánk, hát én lennék a legboldogabb ember ha jönne, mert jelenleg ő a legjobb a posztján. (viszont a BL-ben nem bevethető)
      Egyébként én 2 aspektust mérlegelnék a “pótcsatár” választása kapcsán. Egyrészt, Moratát úgy hoztuk el, mint egy labdaügyes, de fejjel is jó csatárt. Ehelyett kaptunk egy játékost aki fejjel nagyon jó, a labdával meg néha Torresre emlékeztet. (értsd: belebotlik) Ergo egy igazán labdaügyes csatárunk még nincs, bár az elmúlt meccseken ugye Hazard kb. ezt a szerepkört töltötte be, nem túl nagy sikerrel. Ilyen stílusú játékosnak gondolom pl.: Ben Arfa, Lucas Moura, Ben Yedder, Lanzini (ez nem kívánságlista, ill. tudom, hogy nem is mindenki csatár) Ben Yeddert viszont nagyon szívesen elnézném nálunk. (zárójel: Ben Arfát nem nevezte a PSG a BL-re, tehát ott bevethető lenne)
      A másik aspektus az az, hogy a csapatunk eleje igen alacsony, igaz, hogy Morata majdnem 190 cm, de a többiek (Hazard, Pedro, Willi, Musonda, Kante, Drinky) az 175-öt sem érik el, Cesc 180, Baka 189 cm (de nekik nem kifejezetten a góllövés a feladatuk) Tehát kellene valaki aki magas, ami viszont azért ellentmondásos kicsit, mert a magas játékosok általában a fejjátékuk miatt keresendőek, azonban nálunk van egy már jól fejelő csatár. Ilyenek egyébként pl.: Llorente, Dost vagy akár Carroll.
      És akkor lehetne a kettőt mixelni, legyen labdaügyes is, meg relatíve magas is, viszont ilyen csatár nem nagyon jut eszembe (Lewa, Aubameyang pont ilyenek, de nem reális) inkább szélsők, mint pl.: Arnautovic, vagy Draxler, utóbbit kifejezetten jó döntésnek gondolnám. (viszont a BL-ben nem lenne bevethető)
      Összességében én nem hiszem, hogy a téli ablakban hozunk bármilyen nagy nevű csatárt, nyáron viszont lehetne bankot robbantani és elhappolni a MU elöl Griezmannt, a Courtois pénzből úgyis tudnák fedezni…. 🙂

      • Sandic

        Hülyeségnek hangzik, de szerintem felesleges azt nézni, hogy játszhat-e a BL-ben. Ha idehoznánk januárban pl. Draxlert, fél év alapozással a következő szezonban már PL kész lenne, ami sokat jelenthet (lásd Baka esete, akinek látszik még, hogy kell az idő).
        Ha hozzuk Sandrot, majd játszik tavasszal Alonso a BL-ben, kicsit több pihivel hátha hozná hosszabb távon azt, amit a hétvégén, Sandro meg szintén tudná szokni a légkört.

  • Levi97

    szurkolunk a Leicesternek?

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Terry best of PL csapata: https://uploads.disquscdn.com/images/9ad0a8733836a9b11228859111f9116cb76cebad6fc6253535cfdbed9f5a9cb4.png
    Chelsea játékost nem rakhatott a csapatba még mielött valaki asztalt borítana. 😀 Mondjuk az eléggé látszik, hogy a vezénylete alatt melyik csapat volt az igazi riválisunk a PL-ben.
    + minden játékosról írt az oldal, hogy miért is van helye a csapatban (link sajnos nem működik):
    Centre-back : Jamie Carragher
    We can only imagine this was a sympathy vote as the ex-Liverpool man was standing beside JT in the Sky studio. 😀

  • Lavid Duiz

    Ha a Sors eléd tenne egy papírt, amin az van rá írva, hogy “Alulírott xy hozzájárulok ahhoz, hogy a következő 10 évben kedvenc csapatom, a Chelsea FC, minden második évben bajnok legyen, és hozzájárulok ahhoz is, hogy minden második évben ne legyen bajnok.”, nos, aláírnád-e?

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Mit csinál már megint a Soros?

      • Lavid Duiz

        Nem sikerült a kérdés lényegét meglátnod. 😀

    • Endy919

      gondolkozás nélkül

    • kasata91

      Ezt még egy arsenal vagy tottenham szurkoló (már ha van ilyen) is aláírná 😀

    • adam10

      FA kupa, Ligakupa, BL? Ezekről mit mond Mr. Sors?

      • WehaveNoHistory

        Azon osztozik a másik 5 év 😉

      • adam10

        Ámen!

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com