Blog bejegyzés

Mit tehetünk még ebben a szezonban?

Lecsengett a márciusi válogatott szünet, áprilistól a főszerepben ismét a klubfutball lesz és szépen belecsöppenünk az idény hajrájába.

Viharos napokon, heteken van túl a Chelsea, s ez az időszak még eltarthat egy jó ideig. A geopolitika kardja lecsapott szeretett klubunkra, több hír volt arról, mi történt a pályán kívül, mint arról, hogy mi volt a pályán. Pedig miközben egyik szponzor jelentette be a másik után, hogy kiszáll a Chelseavel való együttműködésből, illetve kisváratva olvashattuk a különböző informátorok Twitter-bejegyzéseit a tulajdonosváltás pillanatnyi állásáról, a csapat minden meccsén hozta a kötelezőt. Ott vagyunk a legjobb 8 között a Bajnokok Ligájában, valamint az FA Kupa „Final 4”-jában is (6 év alatt az 5. alkalommal)

A Premier League-ben pedig stabilan őrizzük a dobogó legalsó fokát. Innen aligha lesz már utunk bármerre is. Ugyan a Manchester City-t mindenki bajnokká avatta januárban, de tavaszra csak felzárkóztatta maga mögé a Liverpoolt, így a két gigász április 10-én egy talán sorsdöntő ütközetet fog megvívni egymással. Hozzájuk képest a Chelsea lemaradása 9, valamint 10 pont és egy pótolandó mérkőzés, ami 10 fordulóval a vége előtt matematikailag még ledolgozható, de a két vetélytárs nívójából kiindulva talán túl nagy távolság. A top 4-ért vívott harctól is messze vagyunk: 5 egységgel előzzük az Arsenalt, 8-cal a Tottenhamet, 9-cel a Manchester Unitedet. Ha nem kerül bele a csapat egy esetleges negatív spirálba, akkor négy egymást követő idény után kimaradunk a BL-indulásért való küzdelemből. Nem bánjuk.

A klub válságot él meg, de közben Tuchel rendet tart a pályán.

Három rangadónk maradt hátra a bajnokságban. Április 20-án fogadjuk az Arsenalt, négy napra rá a bajnokság 7. helyén álló West Hamet, az utolsó előtti fordulóban pedig a Manchester Unitedhez látogatunk. Ami a többi mérkőzést illeti, ma játszunk hazai pályán a Brentford ellen, egy hét múlva a Southampton vendégei leszünk, a Munka Ünnepén Frank Lampard Evertonja fogad minket, a United elleni rangadót pedig két hazai meccs „veszi körbe” a Wolves, majd zárásképpen a Watford ellen.

Önmagában ez nem nehéz menetrend, de ugyebár még két további fronton is talpon van a Chelsea. Az FA Kupában jó esélyünk van zsinórban a harmadik évben is döntőt játszani, miután miénk lett a könnyebb ág, és a Crystal Palace-t kaptuk az elődöntőben (árpilis 17.), győzelem esetén pedig a két PL-aspiráns valamelyikével játszhatnánk a Wembleyben május 14-én (ezesetben pár nappal később utazunk az Old Traffordra). És hát ott van a BL is, ahol címvédőként a rekordgyőzes Real Madriddal kell megküzdenünk a negyeddöntőben, a Brentford, valamint a S’oton elleni meccsek után. Ha idén is felülkerekedünk a Királyi Gárdán akkor a legjobb 4 között a City vagy az Atletico Madrid következik (április 26-27, ill. május 3-4.).

Hogy ez az utolsó másfél-két hónap hogyan sikerül, az azon fog múlni, hogy Tuchel hogyan sáfárkodik majd a rotációval. Szerencsére ehhez nagyon ért a német szakember és jelenleg a kezei sincsenek megkötve. Úgy megyünk neki ennek a hónapnak, hogy a válogatott szünet alatt senki sem sérült meg. A Brentford elleni mérkőzéstől Chillwell mellett csak Hudson-Odoi marad távol, a múlt hónapban „visszasérülő” Reece James is újra rendelkezésére áll a csapatnak. Megvan a lehetőség arra, hogy kellőképpen beoszthassák Tuchelék a játékosok erejét. Szükség lesz rá.

A Christian Eriksennel kiegészülő Brentford a bajnokság 15. helyén áll jelenleg. 30 forduló alatt 30 pontot gyűjtött, ami egy feljutó csapattól szépen néz ki, de a PL „skandináv legiója” a parádés őszt követően jelentősen visszaesett: legutóbbi 12 meccséből csak hármat nyertek meg, legutóbbi két győzelmüket is a biztos kiesés útján haladó Burnley és Norwich aratták.

Ősszel Mendy volt a hős a Brentford otthonában.

Kedvezőek a feltételek ahhoz, hogy a nagy tavaszi hajrát egy győzelemmel kezdjük. A PL-ben a legreálisabb cél a harmadik hely bebiztosítása lehet, ellenben két kupát még bezsebelhet a csapat. Várhatóan ide lesznek átcsoportosítva az erőink. Annak ellenére, hogy BL-cmívédők vagyunk és a 2022-es naptári évben is jó formának örvendünk, a pályáról érkező hírek nem igazán rólunk szólnak. Ez viszont talán nem is baj, a Chelsea ezt a helyzetet szereti. Még ha hiúak is ezek a remények, de ez a csapat rászolgál arra, hogy egy kicsivel többet reméljünk a lehetséges realitásnál…

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com