Minden összejött

Az igencsak döcögős téli hónapok után minden okunk meglehet az örömre: sikerült elhódítani az utolsó, eddig hiányzó trófeát, ráadásul amíg mi Abu Dhabiban vívtunk, odahaza a riválisok nem győztek elég pontot hullajtani elmaradt meccseik pótlásain. 

A magától értetődő öröm mellett leginkább megkönnyebbülést éreztem, amikor egy hete lefújták a klub-vb döntőjét. Rengeteg szó esett arról az elmúlt hetekben, hogy ez az egyetlen még megszerzésre váró cím, és lássuk be, egyáltalán nem garantált, hogy a közeljövőben újra kísérletet tehettünk volna rá. Emellett az esélyesség terhe is a mi vállunkat nyomta, igazán kellemetlen lett volna, ha 2013 után ismét mi törjük meg az európai klubok egyeduralmát. Az igazi megkönnyebbülést azonban az váltotta ki, hogy ez abszolút valós veszély volt: az Al Hilal ellen Kepa gyakorlatilag egymagában mentett meg a hosszabbítás csúfságától, a Palmeiras pedig bár túl nagy fenyegetést nem jelentett kapunkra, különösebb megerőltetés nélkül hárították el ötlettelen próbálkozásinkat, így sokáig elkerülhetetlennek tűnt a büntetőpárbaj. Aztán Havertz újabb döntős gólja minden aggályt felülírt, Kai mellett pedig a mindent megnyerő kapitányunkat, a tizenegyes előtt nagyot alakító Azpit is hősként ünnepelhettük.

Hogy nem kell jobban aggódnunk gyenge formánk miatt – ne feledjük, két hete a harmadosztályú Plymouth ellen is csak épphogy úsztuk meg a szétlövést – azt elsősorban riválisainknak köszönhetjük. Decemberben sajnos gondoskodtunk róla, hogy idén se fájjon a fejünk a bajnoki versenyfutás miatt, azonban akármennyire botladozunk, egyelőre képtelenek vagyunk annyira visszaesni, hogy valódi fenyegetést jelentsenek ránk az utolsó BL-helyért marakodó csapatok. Mostanra szinten minden riválisunk bepótolta elmaradt meccseit, de egy mai sikerrel még így is hétpontos előnnyel őrizhetnénk a dobogó alsó fokát – nagyon kényelmes helyzet, jelenleg leginkább attól kell tartanunk, hogy unalomba fog fulladni számunkra a bajnokság hajrája.

Persze nagyon is szerencsés, hogy (átmenetileg) kevésbé állunk eredménykényszer alatt a ligában, hiszen így Tuchelnek lehetősége lesz kicsit beosztani a játékperceket az elkövetkező napok kulcsfontosságú találkozói előtt – kedden a Lille ellen meccselünk a BL-ben, vasárnap pedig a Wembley-ben, a Ligakupa-fináléban lesz jelenésünk. Mindkét mérkőzés alapjaiban határozhatja meg a szezonunk végső megítélését, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha az edzői stáb a következő hét feladatait priorizálná a mai meccsel szemben.

Ma a Crystal Palace-hoz látogatunk, akikről még nyitófordulóból lehetnek kellemes emlékeink. Augusztusban nagyon simán, 3-0-ra vertük Vieiráékat, többek között Chalobah emlékezetes találatával. Emellett a Selhurst Parkba is nyerni jártunk a közelmúltban, legutóbbi hét látogatásunkból csak egyszer nem tudtunk három ponttal távozni. A mai feladatot a szokásos James – Chilwell duó mellett Mount nélkül kell abszolválni, de ezzel együtt sem tűnik lehetetlen küldetésnek: vendéglátóink öt meccse nyeretlenek a bajnokságban, ráadásul a remeklő Gallaghert is kénytelenek lesznek nélkülözni.

Nem ez lesz az idény legfontosabb mérkőzése, de a ma délután ideális alkalmat nyújthat, hogy végre ismét formába lendüljünk a jövő heti megpróbáltatások előtt és tényleg alaposan lerázzuk üldözőinket a tabellán – ha nem javul a teljesítményünk, néhány hét alatt könnyen újra izgalmassá tehetjük magunknak a BL-ért zajló versenyfutást. Jó szurkolást mindenkinek, KTBFFH!