Mikor olasz melót kapunk…

Itália nem ismeretlen terep a Chelsea számára. Az elmúlt 20 év alatt nem volt ritka, hogy a csizmaalakú országból kaptunk ellenfelet valamelyik nemzetközi porondon. 5 évet kellett várnunk egy újabb esetre.

Kezdésként jöhet egy olyan tény, amit talán, sokak már el is felejtettek. Legutóbbi alkalomkor, mikor olasz ellenfelünk volt a Bajnokok Ligájában, akkor is jelen volt Antonio Conte a párharcban. A 2012/2013-as kiírás során egy csoportba kerültünk a Juventus-al, jelenlegi edzőnk legutóbb általa irányított klubcsapatával. Mindkét mérkőzésünk az „Öreg hölgy” ellen emlékezetes volt. A londoni odavágón robbant be igazán a köztudatba Oscar. A támadóközéppályás elég gyorsan kétgólos előnyhöz juttatott minket, találatai közül pedig a második válthatott ki belőlünk hatalmas eufóriát. Aztán sajnos mind a brazilhoz fűzött reményeink, mind az akkori előnyünk tova szállt, ugyanis sikerült ezen a meccsen két pontot elherdálni, Oscar pedig ekkor tündökölt igazán először és utoljára a Chelseaben.

Még „Gigi” Buffon is azt mondta, hogy megtiszteltetés volt ilyen gólt kapni:

Végül a visszavágó is emlékezetes volt, 3-0-ra kaptunk ki Torinóban. Vereségünkkel szinte biztossá vált, hogy mi leszünk az első csapat a BL-történelmében, amelyik címvédőként nem éli túl a csoportkört. Illetve ez a vereség verte le az utolsó koporsószöget Roberto Di Matteo-ra, másnap Abramovic menesztette is menedzseri posztjáról.

Ha már Di Matteo! Nem csak hanyatlásához, hanem felemelkedéséhez is köze van egy olasz csapatnak! Szintén 2012-ben történt, hogy a legjobb 16 között a Napoli volt az ellenfelünk. Csapatunkat az első meccsen még a portugál Andre Villas-Boas irányította, aki azonban nem tudott felnőni ahhoz a hype-hoz, ami őt övezte azok után, hogy pályája korai korszakában joggal hasonlították mentorához, José Mourinho-hoz. A Vezúv lábánál 3-1-es vereséget szenvedtünk, a visszavágóra pedig már az akkori másodedző, Di Matteo vette át a süllyedőben lévő hajó kormányzását. „RDM” aztán nemcsak játékosként, de menedzserként is maradandót alkotott a Chelseaben. A Napoli elleni visszavágót heroikus, 120 percig tartó küzdelemben 4-1-re nyertük meg, megtéve a lehetetlent: megfordítani a párharcot. Az a nap kitörölhetetlen emlék minden kékszívű ember számára: azon a meccsen akkora lelkierőt szerzett a csapat, ami egy csodálatos útra indította el, az út pedig FA-Kupa- majd BL-győzelemmel zárult.

Még régebbről is van egy hősies fordításunk olasz együttessel szemben. Ezt azonban csak az idősebb szurkolók láthatták, vagy emlékezhetnek rá. Az 1997/1998-as KEK-kiírás elődöntőjében a Vicenza csapatával harcoltunk a fináléba jutásért. Az első meccset „kint” 1-0-ra veszítettük el, majd a két héttel későbbi visszavágót is egygólos hátrányban kezdhettük. A továbbjutáshoz szükséges három gólt azonban sikerült meglőnünk: Gustavo Poyet, Gianfranco Zola, majd Mark Hughes talált be, s jutottunk be a később meg is nyert fináléba.

Mindezek mellett volt dolgunk már csoportkörökben az AC Milan-al és a Lazio-val is. Vívtunk nyolcaddöntőt a Juvéval (2008/09: továbbjutás), illetve a José Mourino vezette Interrel is (2009/2010: kiesés). Viszont soron következő ellenfelünk, az AS Róma sem ismeretlen számunkra. 9 évvel ezelőtt voltunk egy csoportban a „Farkasokkal”. Idénhez hasonlóan a Stamford Bridge-n volt az első meccs, amit Terry 77. percben szerzett fejes találatával meg is nyertünk. A visszavágón viszont 3-1-re kaptunk ki.

Örökös mérlegünk olasz csapatok ellen:

23 meccs

8 győzelem

7 döntetlen

8 vereség

32-28-as gólkülönbség

Mi várható most?

Mindkét csapat vereséggel hangolt a hétvégén az előttünk álló találkozóra. Eusebio Di Francesco talán még keresi a csapatát új munkahelyén, mert ugyan nincs vesszőfutásban az Örök város egyik klubja (sem), de jelenleg az erőviszonyok azon részébe tartozik a „Gialorossi”, amelyik a lépést próbálja tartani az élmezőnnyel, név szerint a Juventus-al, a Lazio-val, az Interrel és a Napolival. Csak utóbbi kettőtől kaptak ki eddig a szezonban, a nápolyiaktól szombaton. Minden más meccsét megnyerte a csapat. Érdekesség, hogy idén minden meccsüket megnyerték a Stadio Olimpicótól távol, ráadásul csak egy kapott góllal, ám nem atomfizikai megállapítás, ha azt mondjuk, az Atalanta, a Benevento, a Qarabag, de még az AC Milan elleni vendégszereplésük sem ér fel azzal, ami most rájuk vár.

Azt sem szabad azonban várni, hogy feltett kézzel érkeznek Londonba! Miért is tennék? A két elvesztett rangadójuk ellenére nincsenek híján a góloknak, eddig hozták a 2-es átlagot a bajnokságban és már volt egy komoly és helytálló nemzetközi tesztjük a csoportkör első fordulójában, mikor 0-0-s döntetlent értek el az Atletico Madrid ellen- még, ha akkor inkább a spanyolok dominálták a meccset, főleg a második félidőben.

Mindemellett most a Farkasok sebzett vadra támadhatnak. A Crystal Palace elleni 2-1-es vereségünk önmagában is fájó pont, de még nagyobb aggodalomra ad okot az ott látott játékunk, bármely harmadában a pályának. Az arcpirító vereség azonban jelentős javulásra sarkalhatja a Chelseat.

A sajtó két érdekes dolgot is rebesgetett eddig a héten a mi részünkről. Egyrészt, Alvaro Morata rehabilitációja a vártnál is gyorsabb (vagy az orvosok túlértékelték a sérülést), egyre több cikk van arról, hogy bevethető lesz. Másrészt pedig lehet, hogy újra olyan felállásban fogunk játszani, mint a Tottenham ellen: Christensen-el a védelmi triász közepén, David Luiz pedig felmegy a középpályára.

Utóbbira azért lehet szükség, mert N’Golo Kanté sérülése és hiánya túl nagy csapás nemcsak a pálya közepe, de az egész játékunk számára. A francián kívül Mosesre sem számíthatunk a jobbszélen, így Zappacosta lehet majd most az ő helyén, Danny Drinkwater pedig csak ezen a héten kezdett el teljes edzéseket végezni. A Rómának is lesz egy nagy hiányzója: védelmének alappillérét, Kostas Manolast ideje korán le kellett cserélni szombaton, a görög középhátvéd nem is lesz ott a szerdai meccsen. Minden más szekció azonban teljes az olasz gárda, élén az energikus belga középpályással, Radja Naingolan-al, illetve a 2017-ben rendkívül termékeny Edin Dzeko-val. A bosnyák csatár az új szezonban sem hagyta el góllövő cipőjét: 9 klubmeccsén 8-szor talált be és 1 gólpasszt is kiosztott.

Nem állunk tehát könnyű feladat előtt, a hangulaton pedig a szombati szereplésünk sem segít. Abban viszont bízhatunk, hogy az az arcpirító vereség gatyába ráz mindenkit és kellőképp felkészülünk egy ilyen komolyan veendő csapat ellen. Nagyon jót tenne egy győzelem, mert a csoportkör féltávjánál ötpontos előnyünk lehet a tabella élén.

Kezdés magyar idő szerint 20 óra 45 perckor.

KEEP THE BLUE FLAG FLYNG HIGH!!!