Mester és tanítványa

A csalódások mérkőzése lesz a holnapi, meglássátok. Nincs új a nap alatt, és nem is lesz. Ez minden bizonnyal egy olyan mérkőzés lesz (ismét), amikor mindenki megtalálja majd a számára csalódáskeltést, efelől nincs szemernyi kétségem sem. De, legalább lesz miről beszélni a meccs után is, különben csak annyi állna 50 kommenten keresztül alant, hogy „navégre”.

Ettől azonban nem kell tartani, több okból sem, és ennek talán legkevésbé indoka a két csapat aktuális formája, elvégre rangadókon ez ugye másodlagos. Itt van viszont a mérkőzés dátuma, a PL véghajrája, itt van a helye, a Stamford, és a tétje. Egy győzelemmel lezárhatnánk a bajnoki versenyfutást a Manchester United számára, meg hát úgy nagyjából Manchester számára összességben, de a korlátoltkékek megtették azt a szívességet, hogy ha már mi nem tudtuk legyőzni őket egyszer sem, hát megtették ők maguk, és kiírták magukat a végjáték forgatókönyvéből.

José egykori mentora, Lui viszont nem érte be a statisztaszereppel, és csak addig kalapálta ezt a Unitedet, hogy a finisre fordulva mégiscsak kezükbe akadt az irányítást jelentő joystick a fasz helyett, amit eddig markolásztak. Így viszont előállt az a helyzet, hogy a United és az Arsenal az, aki még talán egy kicsit elhiszi, hogy van sansz ledolgozni a hátrányt, de többségében azért mind a két helyen bőven a seggüket verik a földhöz önmagában már attól a ténytől is, hogy tuti a BL hely, meg kinéz a második hely.

I’m not selling misery

Nem akarom senki örömét ésvagy reményét szertefoszlatni, hogy most aztán José és a vezényszavára összegyűlő barbársereg nekiront az ördögösöknek, aztán szétkapja őket, mint üzbég paraszt a tangóharmonikát. A naptári 2015-ös évben van Lajosék nem sok vereségre neveztek be, a bajnokságban meg még annyira sem, és az utóbbi időben meg ráadásul megjött az a szokásuk, hogy rangadókat reggeliznek, s bár az FA-Kupában még Wengerék valahogyan kiénekelték a továbbjutást a szájukból, a PL-ben viszont pár meccs alatt lerendezték a Spurst, a Poolt majd a városi riválist. José pedig pontosssan tudja, hogy itt egyetlen végkimenetel kizárt: a 3 pont a Unitednek, és 0 a Chelseanek. Az összes többi kimenetel ránk nézve pozitív, így hacsak holnap be nem szakad egy XN típusú univerzum a naprendszerbe, kialakítva ezzel valami Ibiza méretű feketelyukat London felett, ahol hirtelen mindenki elkezd pont ellenkezőképpen gondolkodni, mint ahogyan egyébként tenné, ez a mérkőzés akkora 1-1 lesz megint, mint amennyire Gál Lajos egy híd alatti goblinra hasonlít.

Ahhoz, hogy az univerzumfordító légköri jelenséget megkíséreljük magunk létrehozni, alapvetőleg nem sok kérdéskört kell körbejárni. Az egyik, a Chelsea bal, a United jobb oldala. Ami nekünk ott az Ápi-Matics-Ázár, a másik oldalon a Valencia-Fellaini-Mata. A mi részünket nem magyaráznám, azt viszont látni kell, hogy United utóbbi idei sikereinek a korábban sehová sem passzoló Valencia jobb-bekké konvertálása, good Fella futballra bírása, s mindez megtámogatva Matával megadta LvG-nek azt, amit a csilli-villi Falcao-Di Maria-RvP és egyéb orrnehéz United képtelen volt: a gólokat. Viszont, értelemszerűen ebből a sorból védekezni egyedül Fellaini lenne képes, ha a darabolást nevezhetjük annak. Valencia kezdetését ennek ellenére is biztosra veszem, viszont tekintve, hogy Ázárral áll majd szemben, az előrekolbászolásai ha mindent jól csinálunk, ezzel el is vannak intézve. A mikrofonfejű belgát viszont meg kell tudunk fogni, mert a City bukása is kb oda vezethető vissza, hogy Yaya képtelen volt ellátni a levédekezését. Mondanám, hogy José oda fogja akasztani Maticsot, oszt jónapot, de nem ám, nem gondolnám, hogy Mou beéri ennyivel, és gyalogsági ásó legyek, ha Zouma nem fog feltűnni a kezdőben. Sőt, hogy mondjak egy meredeket, simán úgy gondolom, hogy egy 4-3-3-nak álcázott 4-3-2-1-el fogunk felállni, ahol a védősor előtt a Zouma-Matics-Ramires trió járőrözik, Drogba és Ázár mellett pedig Willian fog állani – és ezzel kb azt is elárultam, hogy szerintem Oscar és Fabregas bizony a padon várja majd, hogy annyira égjen a ház, hogy José pályára merje dobni őket random a 60. perc után.

Ezzel viszont kinyírnánk a legjobb lehetőségünket is egyben a meccs megnyerésére, mert hát ha valami, a ManU védekezése az nem lett jobb szemernyit sem azóta, hogy a Leicester ötöt vágott nekik. Mi viszont a sehányéves Drogbával, és az egyedüli szamurájként küzdő Ázárral nem fogjuk komolyan próbára tenni ezt a sort, Willian ugyanis elszórakozik majd Herrerával, Ivanovics pedig oda lesz láncolva a magára találó Young bal bokájára. Mondanám, hogy az elméleti sérülések a javunkra is húzhatnák a mérleg nyelvét, de nem mondom, mert ha mi ikszet akarunk, az X is lesz, ha a United 11 Mcnairel áll is fel. Jelenleg a győzelmünkre kb akkor látok esélyt, ha az alternatív univerzumunk képes lesz a szezon United-legjobbjából, De Geaból egy fakezű Minyonlét csinálni 1 meccs erejéig, és a tizenkét szögletünkből valahogy befejelünk kettőt. A másik oldalról viszont amennyire fogható volt adott ellenfél az eddigi rangadókon, és mi annyira nem tettünk ezért semmit, annyira van esély arra, hogy a tavalyihoz hasonlóan egy nagy öreg nyírja ki a pöcsköszörű Unitedet. Vagy, hát ha már úgyis az alternatív és lehetetlen univerzumokról van szó, merjünk álmodni nagyot: Ramires hat trick. És itt már majdnem elragadtattam magam annyira, hogy idebasszak egy szmájlit, de aztán jobb belátásra tértem. Aki akarja, úgyis tudja, hogy ott van, aki meg nem, az vegye komolyan nyugodtan.

Oké, szombat a hétfő, de olyan képet nem találtam

Amíg viszont nekünk az itt és most adatott meg, időváltónk meg nincs, kénytelenek leszünk átélni a szülési fájdalmakat egy nagyszerű 90+ perc alatt, de szólok előre, nyugalom, a gyerek jól van, a kecske káposzta lett, nekünk pedig megmarad Luiékkal szemben a 8pont + 1 meccses előnyünk. Ez meg egy beszélgetés a holnapból:

– Mennyi dolog maradt meg a meccsből?

– Mennyi minden történt?

– Alig valami.

– Láttam a semmi felét.

A végére meg had idézzek egy klasszikust, segítségképpen mindenkinek a meccs utánra: