Blog bejegyzés

Mérkőzés összefoglaló: Liverpool 1-1 Chelsea

Willian egy hét alatt háromszor köszönt be aktuális ellenfeleinek, ami ezúttal egy pontra volt elég az Anfielden egy olyan mérkőzésen, ami a mérkőzés képe alapján igazán háromesélyes volt.

Hosszú volt az út haza Azerbajdzsánból, ami a mérkőzés végefelé meg is mutatkozott a játékosokon, a frissen beállt Willian azonban mesteri módon használta ki az adódó lehetőséget, így sikerült ponttal távozni Liverpoolból.

A hamisítatlan Premier League rangadón több lehetőségünk is adódott, főleg a mérkőzés elején, de csak a legvégén sikerült – első ránézésre – szerencsés körülmények közt egyenlíteni.

A kezdőben egyetlen változás történt a legutóbbi bajnokihoz képest, Drinkwater került be a csapatba Fabregas helyett.

A túloldalon Mané és Firmino is a padon kezdett csak, míg két korábbi játékosunk Sturridge és Salah is a pályán volt a kezdő sípszó pillanatában.

Liverpool’s Mohamed Salah celebrates after scoring during the English Premier League soccer match between Liverpool and Chelsea at Anfield, Liverpool, England, Saturday, Nov. 25, 2017. (AP Photo/Rui Vieira)

Ahogy várható volt, Salah és Hazard szállították a showt a mérkőzés elején, gólig azonban egyikőjüknek sem sikerült eljutnia az első félidőben. Előbbi próbálkozását Christensen akadályozta meg, Eden beadása pedig éppen nem talált társat veszélyes szituációban.

A Liverpooliak részéről az egész mérkőzést végig hajtó Salah próbálkozott először lövéssel, Courtoisnak azonban nem kellett védést bemutatnia.

A túloldalon a csúcsformában lévő Hazard okozott folyamatos fejtörést a liverpooli védőknek. Egy hosszú Drinkwater indítást kezelt le gyönyörűen az oldalvonal mellett, majd a szokásos ritmusváltását követően sistergős lövést adott le a jobb alsó irányába, Mignolet azonban gyönyörűen tornázta ki a kapuba tartó lövést.

Pár perccel később fordított volt a szituáció, Eden forgolódása után Drinkwatert szolgálta ki, akinek azonban nem sikerült munkára bírnia a belga hálóőrt.

Folytatódtak a Chelsea pillanatai, előbb Zappacosta lövését kellett a léc fölé tolnia Mignoletnak, a szöglet után pedig Drinkwater lövését kellett blokkolniuk a védőknek.

Courtois kapuja előtt Christensennek kellett egy Salah lövést blokkolnia, azonban a játék ezen periódusában egyértelműen a vendégek irányítottak. A gól azonban nem jött össze Alonso szabadrúgását követően sem. A spanyol szárnyvédő lövése épphogy elkerülte Mignolet kapuját.

Eseményből nem volt hiány továbbra sem, gólok azonban hihetetlen módon nem születtek az első játékrészben.

Hazard ott folytatta a második félidőben, ahol a lefújás előtt abbahagyta. James Milnerrel akadt össze a hazaiak büntetőterületén belül, a visszajátszásokon láthatólag nem véletlenül, ám a játékvezető továbbot intett.

50 percet kellett várni az ex-Chelsea játékos Sturridge első valamirevaló lövésére, amit Courtois üggyel-bajjal a léc fölé tolt.

Pár perccel később már jóval összeszedettebben érkezett ki kapujából Thibaut és lelopta OxladeChamberlain lábáról a játékszert.

A lüktető játék tovább folytatódott, Morata kétszer is vezetést szerezhetett volna, a 65. percben azonban a futball alaptörvényének köszönhetően megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek.

6 órányi bajnoki játékidő után újra gólt kapott Courtois, amikor Bakayoko körülményeskedett kicsit saját tizenhatosa előterében, OxladeChamberlain kiugratása után pedig a mezőny második legjobbja, Salah meg is szerezte a vezetést a Liverpoolnak.

Kezdett kifogyni a szufla a csapatból, amit észrevett Conte is úgyhogy pályára is küldte Fabregast és Pedrót, a pályát pedig Bakayoko és Drinkwater hagyta el.

Lehetőségből ezek után sem volt hiánya a Chelseanek, már csak azért sem, mert a Liverpool próbált ráülni az eredményre, aminek meg is lett az böjtje.

Willian alig volt pár perce amikor labdát kapott, felnézett, majd beadásra emlékeztető módon a hosszúba ívelte a labdát Mignolet legnagyobb meglepetésére. 1-1!

A brazil játékos a mérkőzés végén határozottan állította, hogy nem beadásnak, hanem lövésnek szánta a próbálkozást. Így még szebb…

Lendületből majdnem sikerült megfordítani is a mérkőzés állását, Morata kiugratása azonban épphogy nem volt jó Hazardnak.

A mérkőzés legvégét Courtoisnak kellett óriási bravúrt bemutatnia Salah lövésénél, amivel kialakult az 1-1-es végeredmény.

Most pedig hétközi forduló következik, ahol a Swansea csapatát fogadjuk.

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com