Blog bejegyzés

Mérkőzés összefoglaló: Chelsea 5-0 Huddersfield

A múlt heti borzalmat követően Sarri a teljes stábot kizavarta az öltözőből a mérkőzés után és hosszas beszélgetésbe kezdett a játékosaival, aminek úgy tűnik, hogy meglett az eredménye.

Eden Hazard ihletett formájának és Higuain remeklésének köszönhetően könnyedén tartottuk otthon a 3 pontot a Terrierek ellen és még a Bournemouth-i gyalázat gólkülönbségét is sikerült visszahozni.

Szükség is volt az önbizalom növelésre egy etihadi vendégjáték előtt, amihez gyorsan hozzá is látott egy láthatóan bizonyítási vágytól égő Chelsea.

A kezdőbe viszonylag váratlanul bekerült Christensen Rüdiger helyére, visszatért Willian és Alonso a hétközi fordulóhoz képest, valamit Barkley kapta meg a középpálya jobb oldalát.

Az első percekben nyilvánvalóvá tette a csapat, hogy ma ellentmondást nem tűrően kell begyűjteni a 3 pontot. Ennek megfelelően Barkley életerős lövésével kezdődött a mérkőzés, ami nem sokkal kerülte el a vendégek kapuját.

A legutóbbi 11 bajnokijából 10-et elvesztő Huddersfield előtt is adódott egy lehetőség Mooy révén, de fejese csak felülről érte Arrizabalaga hálóját.

Ettől a helyzettől eltekintve a másik térfélen folyt a játék. A 10. perc környékén már igencsak beszorultak a vendégek a saját kapujuk elé, de se Hazard, se Higuain, se David Luiz nem tudta bevenni a hősiesen védekező Terrierek kapuját.

Nem volt hát meglepő, hogy a 16. percben sikerült is megszerezni a vezetést Higuain révén. Kanté lőtte be a védők mögé a labdát, amire kitűnő ívben és ütemben érkezett Gonzalo, és pont egy labdányi helyen be is préselte a játékszert a hálóba. 1-0.

A gól képe tökéletesen mintázta azt, ami hiányzott az elmúlt időszakban a Chelsea játékából = végre volt fizikai jelenléte a támadónknak az ellenfél tizenhatosán belül.

A gólt követően sem változott a játék képe, azoban Barkley, David Luiz és Higuain sem járt újabb szerencsével Lössl ellen.

A Huddersfield egyetlen lehetősége, hogy valamit kihozzon a mérkőzésből a kontratámadásban rejlett, amivel kis híján sokkolták is a Stamford Bridge közönségét, azonban Christensen egy tökéletes blokkal bizonyította, hogy nem érdemtelenül került be a kezdőbe.

Amikor úgy tűnt, hogy egy gólos előnnyel vonulhatunk szünetre, akkor érkezett Azpilicueta aki egy bátor betöréssel a 16-oson belülre harcolt ki egy büntetőt. A visszajátszásokat követően inkább tűnt úgy, hogy a szabálytalanság a vonalon kívül vagy épphogy a vonalon történt – bár első ránézésre valóban büntetőnek tűnt.

Eden Hazard a szokásos hideg vérével értékesítette a büntetőt a legjobbkor, elküldve Lösslt a másik irányba. 2-0.

A lefújás előtt újra büntetőhöz juthattunk volna, azoban Paul Tierney továbbot intett egy igen szabálytalanság gyanús eset után.

A fordulást követően Willian kiugratását követően Hazard dönthette volna el végleg a találkozó sorsát, de az akcióból nem lett lövés. Talán lehetett volna kissé önzőbb a belga, aki egyedül is befejezhette volna az akciót, de a legvégén rossz megoldást választott. Nem úgy, mint a következő játéknál…

Barkley labdáját kezelte le tökéletesen, majd amolyan „Hazardosan” elhúzta a Lössl mellett a labdát és a gyengébbik lábával, éles szögből fejezte be a támadást. 3-0.

Gyönyörű gól volt, de alig 3 percet kellett várni, hogy kihívóra találjon a nap gólja címért.

Ezúttal is Kanté volt előkészítő szerepben, aki minden szerepkörben világklasszis teljesítményre képes. Háttal a kapunak állva készítette le Higuain elé a labdát, aki gondolkodás nélkül 26-27 méterről kíméletlenül a hosszú felsőbe vágta azt. 4-0, kivégzés.

Folyamtosan érkeztek a blokkok a vendégektől, előbb Kovacic majd Higuain lövésébe léptek bele, de jó volt nézni, hogy a csapat még a magabiztos vezetés tudatában sem áll vissza.

A cseresznyét a tortára Willian tette fel, aki Willian szögletét bólintotta a hálóba egy megpattanást követően. Az 5 csillagos teljesítményre szükség lesz a hétvégén is, hiszen a szezon legnehezebb idegenbeli mérkőzése következik az Etihadben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com