Blog bejegyzés

Mérkőzés összefoglaló: Chelsea 4-2 Watford

Óriási lendülettel kezdtük a mérkőzést, azonban a vendégeknek sikerült egyenlíteniük még az első félidőben, majd át is vették a vezetést ezt követően. Aztán jött Michy Batshuayi és minden megváltozott…

Conte két helyen változtatott a Roma elleni kezdőhöz képest, Zappacosta és Christensen helyett Pedro és Rüdiger kezdhetett a Watford ellen. Luiz visszakerült eredeti helyére, amivel Azpilicueta került ki a középpálya jobb oldalára. Bakayoko és Fabregas a pedig középpálya közepéről támogatta az újfent Morata által vezetett Chelsea támadótriót.

Kanté, Moses és Drinkwater továbbra sem voltak bevethetőek, így a 17 éves Ampadu leülhetett a padra.

Jó iramban, Watford helyzettel kezdődött a mérkőzés, de Rüdigernek sikerült felszabadítania. Fabregas és Hazard révén a főleg a pálya jobb szélén kezdtünk támadásba lendülni, aminek a 12. percben meg is lett az eredménye.

Az imént említett két játékos játszott meg röviden egy szögletet, amit Pedro elé készített Hazard, aki fantasztikus kapáslövést engedett el a kapu jobb felső sarkába, így megszerezve a vezetést. 1-0.

Ez volt Pedro 3. gólja az idei szezonban. Másodpercekkel később Fabregas előtt adódott kiváló lehetőség a vezetés megduplázására, a spanyol játékos azonban nem tudta átívelni Heurelio Gomes felett a labdát, hiába hozta gyakorlatilag kihagyhatatlan helyzetbe őt Eden Hazard.

Pedro láthatóan élvezte a játékot, többször is próbálkozott távolról, ám nem találtak cél lövései. Luiznak sikerült megtornáztatni Gomest, a vezetést azonban sehogy sem sikerült növelni.

Cleverley szabadrúgásánál kellett először igazán játékba avatkoznia Courtoisnak, ami után elkezdek éledezni a vendégek is. Egyre többet birtokolták a labdát, komoly helyzetet azonban csak a félidő legvégén sikerült kialakítaniuk. A szögletzászlótól érkező bedobást Luiz csúsztatta volna ki, az azonban óriási szerencsével Doucoure elé pattant, aki kíméletlenül bevágta a rövidbe az egyenlítő gólt a 47. percben. Mire Conte végiggondolta, hogy mit mondd majd a vezetés tudatában az öltözőben, addigra dobhatta is az egész szöveget a kukába. Nem mintha a bekapott gól nélkül ne lett volna szüksége ébresztőre a csapatnak…

Pedro tovább próbálkozott a távoli lövéseivel, majd Richarlison puskázott el egy ajtó-ablak helyzetet a túloldalon. Egyszerűen benne volt a levegőben, hogy hamarosan megszerzi a vezetést a Watford. A következő helyzetnél azonban már nem voltunk ilyen szerencsések…

Richarlison nagyszerű passzát követően Pereyra higgadtan emelte át Courtois felett a labdát, amivel megszerezte a vezetést a Watford.

Azonnal 1-3 is lehetett volna, azonban Richarlison fejese épphogy nem hullott be a kapuba. Egy óra elteltével eljött az ideje a változtatásnak. Alonso és Morata helyett Willian és Batshuayi érkezett. Ha nem is azonnal, de kétség kívül gyorsan változást is hoztak a játékba a frissen érkezők.

Willian passzolt Pedrohoz, aki mintaszerűen ívelte a labdát Michy fejére, aki elképesztő precízen csúsztatott a hosszú sarokba. A hangulat pedig hirtelen a feje tetejére állt. 2-2.

A cseréket követően Pedro jött átt a középpálya jobb oldalára, Azpilicueta pedig átment a bal oldalra, Alonso eredeti helyére. Megkezdődött az utolsó 10 perc és az igazi nyílt sisakos küzdelem.

4 perccel a vége előtt be is jöttek Conte számításai, hiszen a csereként beálló Willian beadására a bal oldalra átvezényelt Azpilicueta érkezett és megszerezte a vezetést. 3-2.

Az i-re a pontot Batshuayi tette fel, aki egy óriási védelmi hibát kihasználva alakította ki a 4-2-tes végeredményt.

Elképesztően fontos és keményen megharcolt győzelem volt ez, pont amire szüksége volt most a Conte-legénységnek.

Folytatás szerdán az Everton elleni Ligakupa mérkőzésen.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com