Blog bejegyzés

Mérkőzés összefoglaló: Chelsea 3-0 Arsenal

Magabiztos 3-0-ás győzelemmel kezdtük a felkészülési szezont, a kínai rajongóink legnagyobb örömére, a városi rivális Arsenal ellenében.

A majdnem telt házas „Madárfészek Stadionban„, Willian kezdte a gólgyártást, amit Batshuayi folytatott, majd a második félidőben egy csodálatos találattal biztosította be a győzelmet a belga, a tizenhatoson kívülről.

Ugyan számos változtatást eszközölt a második félidőben Antonio Conte, összességében elégedett lehet a teljes csapat formájával, ráadásul mindenkinek kellő mennyiségű játékidőt tudott biztosítani.

A kezdő tizenegy a szokásos volt, amit szinte a teljes tavaly szezonban láthattunk.

Csak, mint tavaly

Remekül kezdtük a mérkőzést, számos szögletet sikerült kialakítani, ami ugyan nem vezetett sikerre, de legalább Pedro és Marcos Alonso jó formát mutatott. Mosesnek volt egy lehetősége a rövid saroknál, Fábregas remek passza után, de ezt Ospina hárította.

Williannak akadt egy ziccere, miután sikerült a védők mögé kerülnie. Nem is tudták beérni, de sajnos a lövése centikkel a kapu mellett zúgott el. Remek formában van a brazil, aki a Fulham elleni felkészülési mérkőzésen mesterhármast szerzett. A helyzetnél egyébként Ospina verve volt.

Batshuayi-nak kétszer is sikerült tesztelnie Ospinát, mindkétszer az Ágyús kapus került ki győztesen.

Nem sokkal később Pedro volt szerencsétlen. Elég durván ütközött az ellenfél kapusával, szerencsére az eszméletét nem vesztette el, de szédült és az orra is vérzett, saját lábán hagyta el a stadiont, de további megfigyelések miatt kórházba szállították.

Maszkra fel

Csak is Ospinának köszönheti az Arsenal, hogy nem került hátrányba, Willian erős, de középre tartó próbálkozása után, és a kipattanót kapásból a hosszú felsőbe lövő Moses kísérletét is sikerült kiszednie. Az ezt követő szögletből már az ellenfél kapusa is tehetetlen volt, szerencséjére azonban lest mutatott az asszisztens. Egy ügyes szögletvariációt követően Fábregas került a védelem mögé és centerezett belga csatárunknak, de valamivel előrébb volt a kelleténél.

A sok helyzet góllá érett, Williant már semmi sem állíthatta meg és 15-16 méterről kilőtte a bal alsó kapufát, ahonnan befelé pattant a labda. Ezen felbátorodva Batshuayi is megszerezte első gólját, így a félidőben 2-0-ás magabiztos vezetéssel mehettünk a szünetre.

Bats’man formában

Fordulás után nálunk csak Caballero lépett pályára, a túloldalon Wellbeck és Giroud is igyekezett az ellenfél „támadásait” erősíteni.

Nem kellet több pár percnél, az első támadásunkból igencsak szép gólt szerzett a belga csatárunk, a tizenhatoson kívülről. Az előző szezon végén is bizonyította remek képességeit, most is két góllal hálálta meg a mester bizalmát.

Fábregas védjegyévé vált passzával ugratta ki Alonsot, aki jó ütemben centerezett laposan, a második hullámban érkező belgához, aki 23 méterről kilőtte a bal felsőt. 3-0

Az elérhetetlen

Az Arsenal legalább a szépítő gólt megpróbálta megszerezni, Francis Coqulein zúgó lövése pár centivel a keresztléc felett ment el, majd a másik oldalon Willian lapos lövését hárította Ospina, egy remek Luiz indítást követően. Boga rengeteg problémát okozott az Arsenal védőknek, akárhányszor csak nála volt a labda. Kifejezetten ügyes a fiatal támadónk, bár néha a túlzott bizonyítási vágy még megmutatkozott rajta.

A mérkőzés vége felé, ahogy várható volt, Conte számos cserét eszközölt. Tomori és Kenedy váltotta Mosest és Alonsot, illetve Baker és Remy cserélte Williant és Batshuayit. Posztra cserélt az olasz, így láthattuk egy kicsit, hogy mire képest Tomori és Kenedy wingback pozícióban.

Nem sokkal később a védelemben is cserék voltak. Clarke-Salter, Kalas, Christensen, Kyle Scott és Pasalic is kapott egy kis játéklehetőséget. Az U válogatott Clarke-Salter meg is tudta villogtatni remek védekező képességeit Giroud ellenében.

Baker szabadrúgása volt az utolsó megmozdulás a felkészülési időszakunk első mérkőzésének. Maximálisan elégedettek lehetünk, de természetesen Augusztus 6-án kell legyőzni az Ágyúsokat. Most irány Szingapúr és a Bayern, valamint az Inter elleni felkészülési mérkőzések.

A mérkőzés összefoglalóját itt láthatjátok.

Chelsea:  Courtois (Caballero); Azpilicueta (Kalas), David Luiz (Christensen), Cahill (Clarke-Salter); Moses (Tomori), Kante (Scott), Fabregas Pasalic), Alonso (Kenedy); Willian (Baker), Batshuayi (Remy), Pedro (Boga).

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com