Blog bejegyzés

Mérkőzés előzetes: Southampton – Chelsea

Továbbra is veretlenként, de már nem 100%-os mérleggel utazunk a déli partra, hogy a Liverpool-Manchester City meccs előtt egy időre biztosan átvegyük a vezetést a tabellán.

Az utóbbi időkben jó emlékekkel távoztunk a Szentek otthonából, 2001 óta minden alkalommal sikerült gólt szerezni bajnokin és immáron zsinórban a 6. győzelmet lehetne begyűjteni a St. Mary’s-ben.

Összességében a legutóbbi találkozás is emlékezetesre sikerült a Wembleyben, ahol egyrészt sikerült kiharcolni az FA kupa döntőbe jutást, másrészt azóta is ez az egyetlen mérkőzés, ahol mindkét csatárunk, Giroud és Morata is betalált.

Érdekesség a mérkőzés kezdési időpontjáról, hogy most először kezd helyi idő szerint 2:15 perckor meccset a Chelsea. A 15 perces csúszást a Fulham-Arsenal mérkőzés miatt iktatták be.

A Southampton 2-0-ás vereséget szenvedett a Watfordtól a Premier League előző fordulójában és 3 ponttal gyűjtöttek eddig kevesebbet, mint a legutóbbi szezon ugyanezen szakaszában.

Mark Huges márciusban vette át a csapat irányítását és valahogy sikerült megmenteni a Szenteket a kieséstől és úgy tűnik idén is hasonló harcok várnak a Southamptonra a szezon végén.

Hughes ellen mostanság egyébként is jól megy, a legutóbbi 6 alkalommal győzelemmel hagytuk el a pályát ellene.

Sarri rekordja szempontjából sem elhanyagolható a délutáni mérkőzés, hiszen ha nem tud nyerni a Southampton akkor 8 Premier League mérkőzést hozhat le vereség nélkül Maurizio, amivel a 6. edző lehetne, akinek mindez sikerült.

Az érdekesség a rangsorban, hogy Chelsea-edzőknek sikerült ezt legtöbbször végrehajtani korábban.

Érdekességek:

Egy csapat sem szerzett még annyi gólt a mérkőzések utolsó 15 percében, mint a Chelsea (7). Ezzel szemben a Southamton legutóbbi két hazai mérkőzésén is kapott gólt a hosszabbításban.

A mérkőzések elején viszont annál elszántabb a Soton, az első 30 percben még nem kaptak gólt bajnokin.

Fejesből azonban annál több (3) gólt kaptak, ami előre vetítheti Morata helyét a kezdőben.

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com