Blog bejegyzés

Mérkőzés előzetes: Liverpool-Chelsea

Make us Dream” kérték a szurkolók a Vörösöktől nem is olyan rég. Gerrardnak “köszönhetően” továbbra is álom a PL győzelem. Azóta más szelek fújnak, más edzők irányítanak, más játékosok küzdenek, de a rangadó marad. Idei második idegenbeli rangadónk következik a Pool ellen.

Most már nincs megállás, meccsdömping van a javából, egészen január 3-ig. Rangadóval kezdünk és rangadóval végzünk ez idő alatt. 12 mérkőzés bő egy hónap alatt. Ilyenkor nekünk szurkolóknak hetente duplán jut az örömből, kérdés hogy a csapat hogy szerepel. Papíron a hazai bajnokságban az Arsenalig ez a mérkőzés, a “nyitány” a húzósabb, közte szinte csak kötelező győzelmek, természetesen a BL csoport első helyéről döntő Atlético elleni rangadóval megspékelve.

Előtte azért maradjunk a ma esténél, amikor is Liverpool vörös fele fogad minket, hogy megnehezítsék az életünket a második helyért. A másik liverpooli csapat eddig kedves vendég volt (2 mérkőzés, 2 győzelem), igaz akkor a Bridge falai között mérkőztünk meg, továbbá az Evertonnak nem tett jót a nagy bevásárlás és igencsak szenvednek. A Liverpool arsenali magasságokba süllyedt és jelenleg az EL indulást jelentő 5. helyen osztozkodnak. Egy esetleges győzelemmel leszakíthatnánk őket, egy vereséggel viszont ők jönnének a nyakunkra ,így mindkét csapatnak bőven van miért küzdenie. Ha még bármennyi esélyt is meg akarunk hagyni a bajnoki cím megnyeréséhez, akkor kötelező a győzelem, illetve a Vörösök is ugyan ilyen reményeket dédelgetnek, csak ők a dobogóról és BL indulásról.

Ahogy a fejlécben említettem már, úgy kiemelném most is, hogy nem először keserítenénk el a liverpooli szurkolókat azzal, hogy az Anfielden nyerünk, hiszen bajnoki álmaiktól is mi fosztottuk meg őket 2014. április 27-én. Gerrard azóta visszavonult, az elcsúszásából mém lett és továbbra sincs PL serlege a Liverpoolnak. Bár tavaly ők voltak az egyetlen csapat, amelyet nem sikerült elkapnunk (1 vereség, 1 döntetlen). Odahaza Henderson rúgta meg élete gólját, majd jött az Arsenal elleni bukta és a menetelés, a visszavágón, idegenben Luiz szemfüles és precíz szabadrúgásának köszönhetően vezettünk, de kiénekelték a sajtot a szánkból. Ennek is köszönhetően a Top6-ból a Liverpool tudta a legjobb mérleget felmutatni az egymás elleni mérkőzések kapcsán, mi sem voltunk nagyon lemaradva tőlük a második helyen.

Idén eddig egy rangadót játszottunk idegenben, a Tottenham ellen, a 2, fordulóban, az összejött és összességében odahaza megvertük a Unitedet, ikszeltünk az Arsenallal és kikaptunk a Citytől, így bőven ránk fér ennek a mérlegnek a javítása. Bár idegenben nem lehet panaszunk, hiszen csak a City szerzett több pontot nálunk, és az Anfielden is elég rég, nagyjából 5 évvel ezelőtt kaptunk ki (5 mérkőzéses veretlenségi széria), úgy hogy az elmúlt 3 mérkőzés egyaránt 1-1-el végződött.

Liverpool utoljára a Tottenham vendégeként kapott ki, akkor csúnyán 4-1-re, azóta simán megnyert mérkőzések és csak a sevillai kaland döntetlenje csúszott be váratlanul. Ott 3-0-ra vezettek az első félidőben a Vörösök, de sikerült 3-3-ra elrontani a végjátékot. A Sevilla csapata twitteren viccesen jelezte is a AC Milan felé, hogy “ugye láttátok a mérkőzést” utalva az AC Milan 3-3 Liverpool korábbi BL döntőjére. A Poolnak idén nem megy olyan jól a rangadózás, mint tavaly. Ugyan sima 4-0-ás győzelem odahaza az Ágyúsok ellen, de rögtön utána 5-0-ás vereség a City otthonában, mourinhos 0-0 az Anfielden a United ellen és sima vereség a Spurs “otthonában”.

Egyelőre még nem tudni, hogy Kloppnak mennyire válik majd be a 4-3-3, illetve a kicsit orr nehéz, de villámgyors csapat, mert szép győzelmek és váratlan vereségek egyaránt vannak, az biztos, hogy Salah végre ráérzett a PL varázsára és vezeti a góllövő listát 9 találattal és van már 2 asszisztja is, az is biztos, hogy a Mane szindróma továbbra is jellemző a Poolra és egyáltalán nem tett jót Coutinhonak a “Barca saga” a nyáron. Bodgán, Can, Matip és Clyne sérülés miatt hiányzik, de így is veszélyt jelentő, esetenként ütőképes csapattal rendelkezik Jürgen Klopp. 6 hazai mérkőzésükből 4-t megnyertek 2-n döntetleneztek és még nem szenvedtek vereséget.

Részünkről valamivel simább volt a ráhangolódás, hiszen biztosítottuk a helyünket a legjobb 16 között a BL-ben, sima 4-0-s győzelem idegenben a WBA felett, előtte egy nagyon fontos csatát nyertünk meg a United ellen odahaza és szinte mindenki egészséges és fitt, sőt páran igencsak jó formában vannak és Conte is kezdi megtalálni azt a taktikát, illetve a különböző variációs lehetőségeket, amire szüksége van a csapatnak. Láttunk már 3-4-3-t, 3-5-2-t, 5-3-2-t és egyelőre jól áll a csapatnak, hogy jobban tudunk alkalmazkodni az ellenfelekhez. Hazard ficánkol a szabadabb pozíciójában, Pedro a hét közben új szerepben próbálhatta ki magát és neki is feküdt a lehetőség, Willianból láthattuk azt, ami miatt sokan megszerettük a Qarabag ellen, meglehet a megfelelő rotálási lehetőség Fábregasnak, Bakayokonak és Kanténak, valamint Luiz is visszakerült a csapatba és Christensen is érett felnőttként játszik meccsről-meccsre. Zappacosta eddig jól helyettesítette Mosest és a hírek szerint már ma is ott lehet a keretben és Morata továbbra is kitörő formában akár a gólszerzés, akár a gólpasszok, akár a csapatjáték terén.

Természetesen nem szállhatunk el, hiszen a City már nyerni tudott ellenünk, becsúszott két blama is a bajnokságban kis csapatok ellen, valamint a Roma is bizonyította, hogy minden mérkőzésen 100%-on kell pörögni. Az 50. győzelmünkre készülünk a Liverpool ellen és komoly hiányzónk nincsen. Conte túl van az 50. győzelmén minden sorozatot figyelembe véve, ehhez mindössze 67 mérkőzés kellett. Hazard megelőzte a góllövőlistán Zolat, Pedro 100. pályára lépésére készülhet, Willian Bakuban 200. alkalommal húzta magára a Chelsea mezt és most 100. alkalommal kezdhet, Cahill 50. alkalommal lehet kapitány.

“Szász évvel ezelőtt 1917. november 24-én, egy sérült Első Világháború veterán, aki azóta nem beszélt, hogy 18 hónapja hazatért a frontról, “Gólt” kiáltott az Arsenal elleni mérkőzésen a Stamford Bridgen. A Chelsea találata visszaadta a beszédkészségét.”

A mérkőzést 18:30-tól a Spíleren, vagy streamen láthatjátok. Michael Oliver lesz a játékvezető. Mindenkinek jó szurkolást!

 

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com