Blog bejegyzés

Mérkőzés előzetes: Cardiff – Chelsea

A magyar szempontból tökéletesen záródó válogatott szünet után célegyenesre fordulnak a Premier League küzdelmei, amit egy walesi kirándulással kezdünk meg.

A hatodik helyről indíthatjuk az utolsó bajnoki hajrát, ahol rengeteg izgalomra számíthatunk, mivel mindössze 3 pontnyira vagyunk a Bajnokok Ligáját érő 4. pozíciótól.

Az odavágón Bamba góljával szerzett vezetést a Cardiff a Bridgen, ám Eden Hazard mesterhármasának köszönhetően sikerült magabiztosan otthon tartani mindhárom pontot. Ezzel a győzelemmel akkor listavezetővé vált a Chelsea 5 fordulót követően… Azóta eltelt 6 hónap és nagyot fordult a világ.

A walesiek legutóbbi 4 hazai meccsük alapján a 13. helyet foglalják el a rangsorban, míg a Kékeknek ugyanezen időszak alatt a 16. helyre sikerült csak „kvalifikálniuk” magukat a vonatkozó rangsorban, így a papírforma beigazolásához szüksége lesz valami pluszra a csapatnak, amit az elmúlt hetekben nem láthattunk idegenben.

Warnock csapatának még egyetlen pontocskát sem sikerült összekaparnia a tabella első 6 helyezettje ellen a futó szezonban, így remélhetőleg a válogatott szünet nem őket fogta meg jobbkor.

 

A Chelsea eddigi összes Premier League mérkőzését megnyerte a Cardiff City ellen.

 

A hátralévő sorsolás szempontjából nem túl kedvező a helyzetünk, hiszen hiába 4 hazai és 4 idegenbeli meccs vár még Sarri fiaira, ebből még egy anfieldi és egy Old traffordi kirándulás is vár a csapatra.

Ebből a szempontból a Tottenham sem dörzsölheti a tenyerét, hiszen rájuk még vár egy etihadi és egy anfieldi kirándulás, így velük nagyjából hasonló érzelmekkel vághatunk neki a véghajrának. Főleg úgy, hogy a formatáblázaton igen gyatrán szerepelnek az észak-londoniak.

Az Arsenalnak van a top 7 csapat közül a legrosszabb idegenbeli mutatója idén és legnagyobb szerencsétlenségükre rájuk vár a legtöbb idegenbeli mérkőzés a szezon végéig (5). Köztük látogatás az Evertonhoz, Wolveshoz vagy éppen a Watfordhoz.

A Manchester Unitedre még városi rangadó és a Chelsea vár az Old Traffordon, az idegenbeli túráik viszont nem tűnnek annyira veszélyesnek, így talán ők lehetnek a legoptimistábbak a top 4 helyezésért folyó küzdelemben.

A Cardiff lába alatt igen forró a talaj, minden pont életmentő lehet számukra a továbbiakban, így várhatóan igen kiélezett mérkőzésre és egy végtelenül felkészült hazai csapatra kell számítanunk.

A Huddersfield speciális esetben már most hétvégén matematikailag is kieshet az első osztályból, ami tovább szoríthatja a hurkot a walesiek nyaka körül mivel ők már nem játszanak idén a Terrierekkel, míg a közvetlen rivális Southampton például az utolsó fordulóban őket fogadja.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com