Blog bejegyzés

Mérkőzés előzetes: Bournemouth vs Chelsea

A jelenlegi kieső helyen álló déliekhez látogatunk szombat este.

Ezen a hétvégén érkezünk el a Premier League idei szezonjának 10. fordulójához, ez pedig azt jelenti, hogy lassacskán a bajnokság harmadánál fogunk tartani. Ahogyan arra számítani lehetett, a többfrontú terhelés és a kelleténél szűkebb keret miatt nehézségekbe ütköztünk, ami miatt már most letisztult valamelyest a kép, mi lehet a célunk címvédőként ebben az idényben.

Roppant kellemetlen pofonba szaladtunk bele az első fordulóban a Burnley ellen, a Manchester City a többi legyőzöttjeihez hasonlóan minket is leiskolázott, illetve Crystal Palace is pont ellenünk volt képes megtalálni a góllövő cipőit. E három vereségből kettőt kellett volna igazán elkerülni, ehelyett azonban a City-től 9, a Manchester United-től és a Tottenham-tól (ők ketten most pont egymás ellen fognak játszani) 4 ponttal vagyunk lemaradva, így állunk jelenleg a bajnokság negyedik helyén. Komolyabb és reálisabb célunk talán már nem is nagyon elképzelhető a bajnokság hátralevő részére, mint az, hogy biztosítva legyen a top 4-es helyezés, hiszen az a következő szezontól alanyi jogon fogja jelenteni a BL-főtáblát. E cél eléréséhez pedig elengedhetetlen az is, hogy most hétvégén legyőzzük a Bournemouth csapatát, akivel egyébként december 19-én is össze fogunk csapni, a Ligakupa negyeddöntőjében.

„A Cseresznyések” egymást követő harmadik szezonját töltik az angol élvonalban, s eddig a mezőny üde színfoltjának számítottak. Két éve abszolút újoncként tisztességesen helytállva maradtak bent, majd tavaly sem szellőztette meg őket a kiesés szele. Mindez köszönhető volt első sorban Eddie Howe-nak, aki játékos karrierje után edzőként is a Bournemouth-iak tiszteletét vívta ki. Sőt, egész Angliában elismerést kapott 39 éves menedzser, tavasszal még lehetséges Wenger-utódként is írtak róla a sajtóorgánumok.

Azóta viszont a piros-feketék nem élnek meg ilyen szép napokat. 9 fordulót követően csak 2 meccset nyertek, egyen pedig döntetlent értek el, minden másik alkalommal pedig vesztesként hagyhatták el a gyepet. Mindez számokban 7 pontot jelent, ami a legkevesebb a klub „PL-történetében”. Első élvonalbeli idényükben 8-nál tartottak ennyi fordulót követően, tavaly pedig 12-nél. Utóbbit szemügyre véve beszélhetünk szignifikáns és egyben negatív különbségről.

A visszaesés elsősorban annak tudható be, hogy eddig ők a második leggólszegényebb csapat a bajnokságban, 6 találatukkal. Ehhez azért hozzájárul Joshua King és Jermain Defoe hiánya is. A norvég támadó biztosan nem lép pályára szombaton sem, a rutinos angol csatár szereplésére viszont van némi esély. Joggal várhatják a csodát a déli parti szurkolók, mert Defoe az egyetlen labdarúgó a PL-történetében, aki négy különböző csapat játékosaként is be tudott találni a Chelsea ellen (Spurs, West Ham, Sunderland, Portsmouth).

Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy semmi félnivalónk nincs, de hát a Crystal Palace ellen sem volt, mégis más lett a dal vége. Az elmúlt meccsek bizalomra adhatnak azért okot, a legutóbbi 3 alkalommal mindig eljutottunk a Bournemouth ellen legalább három gólig (4-1, 3-0, 3-1), ezekben a „parádékban” pedig Eden Hazard vette ki a részét a legaktívabban, 3 góllal.

Szépen elsült Marcos Alonso lába, mikor legutóbb Bournemouth-ban jártunk

Nagy kérdés lesz a meccs kapcsán, hogy Antonio Conte miként fogja rotálni a keretet, hiszen kedden már Rómában fog szerepelni a csapat a Bajnokok Ligájában. Az viszont biztos, hogy Victor Moses és N’Golo Kanté nem fog az olasz mester rendelkezésére állni, viszont az érdemes megemlíteni, hogy a kulcsembernek számító francia középpályás már együtt edzett a héten a csapattal.

Zárásként csak annyi mondható el még talán, hogy jó lenne, ha nem kerülnénk olyan kellemetlen szituációba, mint egy hete a Watford ellen. Legyen meg biztosan a győzelem!

Kezdés magyar idő szerint 18 óra 30 perckor.

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com