Méltatlan

Történelmi vereséget szenvedett a csapat szerda este Bournemouthban, ki is csúsztunk emiatt a top4-ből. Ennél is nagyobb baj az ötlettelen, lélektelen, sehová sem tartó játék. Komoly a baj és egyelőre nyoma sincs érdemi megoldásnak. Van azonban a Premier League egy eldugott szegletében egy csapat, aki még nálunk is nagyobb trében van, velük meccselünk hétvégén. Felvezetés alább.

A Chelsea először és szerdáig egyetlen alkalommal, még 1996-ban kapott ki néggyel a Premier League-ben, akkor a Liverpool mért ránk 5:1-es csapást. Ez bő 22 éve történt. Hogy ez milyen rég volt? Akkor a most másodedző Zola még nem volt a játékosunk, a többi riválisunk meg azért beleszaladt azóta 1:6-ba, 2:8-ba vagy 0:5-be. Aztán jött a Bournemouth, egy még csak jó formában sem lévő középcsapat, akik különösebben nem is játszottak extrát, de tették a dolgukat becsülettel és hatékonyan kontráztak. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy ízekre szedjék a Chelsea-t és önbecsülését a második félidőben.

Az egyetlen valamire való helyzetünk

A legszomorúbb, hogy ezeket a vereségeket úgy szenvedjük el, hogy nincs bennük semmi fennkölt. Nem hat ránk se a bekapott gól, se az, hogy már a meccs hajrájában járunk. Nem leszünk se elszántabbak, se összeszedettebbek – legfeljebb frusztráltabbak. Jönnek a kötelező, kiszámítható cserék, akik képtelenek bármit is lendíteni a sekélyes játékon. Olyan az egész, mint egy szar film, amit ráadásul el is spoilereztek, tehát még izgulni vagy meglepődni sem tudsz. Mert kikapni lehet úgy is, hogy azt mondod, legalább akartunk és mentünk, a helyzetek megvoltak, csak hát a balszerencse, a kapusuk, meg azt a büntetőgyanús buktatást ha befújják…

Ha lelket akarnék önteni magamba vagy bárkibe közületek, azt mondanám, még nincs veszve semmi, hiszen állunk minden kupában, a bajnokságban meg csak egy lőtt gól választ el minket a top4-től. Nem kéne tehát falnak menni, outozni, temetni a szezont. A probléma a tendenciákkal van, illetve azzal, hogy nem látszik a szereplők érdemi ráhatása a káros folyamatok megállítására, megfordítására – se a szavak, se a tettek szintjén. Így pedig bizonytalan minden pozíciónk, azokat önerőből védeni egyre kevésbé tudjuk. Így pedig tálcán kínáljuk az elszpörzözhető kupahetek lehetőségét, a ligában pedig a nem is oly’ rég még körberöhögött United-Arsenal duó izzadságszagú üldözése lesz a küldetésünk.  

Pedig remekül indult, mindenki ódákat zengett a látványos futballt elhozó Sarriról és a gyorsan alkalmazkodó játékosokról. Viszont amint sikerült kiismerni a rendszert, ki is fogták vele a szelet a vitorlánkból. Eleinte csak a Tottenham, utána már a Leicester vagy a Southampton is. Látványos a hanyatlás: az első 12 meccset 8-4-0-lal hoztuk (ez 28 pontot jelent, amivel ott voltunk a Pool-City páros nyakán), a második tucat viszont 6-1-5-tel jött csak (ez 19 egység). Ez látványos visszaesés, pláne annak tükrében, kik ellen és hogyan buktunk pontokat. A jövőnk sem túl fényes, a négy hátralévő rangadónkból három idegenbeli lesz, de megyünk még az Evertonhoz vagy a Leicesterhez is.

Az első fordulóban még nagy volt az öröm

Ezekhez a nyalánkságokhoz képest könnyű feladat vár ránk hétvégén, másképp fogalmazva jó ideig az utolsó kötelező három pontunkat hajthatjuk be. A Huddersfieldnél ideálisabb ellenfél nem is jöhetne most, amikor ennyire nem megy semmi. Ha csapatunk vonatkozásában használjuk a méltatlan kifejezést, akkor ez ugyanúgy áll a Terrierekre is. Már tavaly is mehettek volna postafordultával vissza a másodosztályba, de azt megúszták, idén viszont remélhetőleg már nincs menekvés. A Huddersfield egész egyszerűen kevés az élvonalba: képtelenek a nézhető futballra, alig lőnek gólt és ha kétszer ennyi pontjuk lenne, akkor sem állnának továbbjutó helyen. Botrányos formában vannak (1 pont a legutóbbi 10 meccsen), ami Wagner pozíciójába is került nemrég.

Ezt a szedett-vedett brigádot kéne elkapni holnap, remélhetőleg úgy, hogy azt érezhessük, tanultunk a hétközi pofonból. Az Arsenal megy a Cityhez, így minden adott ahhoz, hogy visszavegyük a 4. helyet és rákészüljük a címvédő elleni csörtére. Ám mielőtt elkönyvelnénk a hétvégi három pontot, jusson eszünkbe, hogy tavaly sikerült Londonban pontot csenniük – az akkor az utolsó szög volt a koporsónkba. Huddersfieldben kétszer is simán vertük őket, a Stamford Bridge-en viszont eddig még nyeretlenek vagyunk ellenük a PL-ben.

Kemény hetek várnak ránk, kétszer meccselünk februárban a Cityvel, egyszer a Uniteddel és egyszer a Tottenhammel is, grátisznak meg ott a Malmö az Európa Ligában. Észhez kell térni, muszáj kijavítani ezt a rengeteg hibát. Továbbra is Blue Is The Colour!