Blog bejegyzés

Megszokásból előre!

A Barcelona elleni keddi meccsel egy nehéz periódus vette kezdetét, ami vasárnap a Manchester United otthonában folytatódik.

Kékek a Vörös Ördögök ellen. Klasszikus párharc ez már. Állandó, hogy kultikus személyek küzdenek egymás ellen a pályán és annak szélén is. Mindezek mellett megannyi emlékezetesség: BL-döntő (bővebben ne firtassuk), bírói botrányok, 9 gólos Ligakupa-meccs, talpra állás 0-3-ról. Mindig történik valami rendkívüli, ha ez a két csapat összecsap, s pont ezért is övezi mindig nagy várakozás a soron következő mérkőzést, amellett, hogy a felek hagyományosan ádáz konkurensei egymásnak.

Idén sincs ez másképp. Pep Guardiola és a Manchester City profizmusa miatt már most nincs verseny az első helyért, helyette a hegemónná váló „top 6” további négy tagja került bele egy valóságos hering partiba. Szoros küzdelem zajlik a garantált BL-főtáblát érő 2-3-4. pozíciókért, s nyilván sem Mi, sem a Man. Utd., sem Liverpool és a Tottenham sem szeretne lecsúszni és kárhoztatni az Európa Ligában. Pedig jelen állás szerint valakivel meg fog ez történni. Ebben a kérdésben pedig sorsdöntő lesz az előttünk álló találkozó.

José Mourinho csapata 56 ponttal a 3., Conte legénysége pedig három egységgel van lemaradva tőlük. Mögöttünk pedig ott van a nyakunkon – 52 ponttal – a másik rivális, a Tottenham, akik valószínűleg hozni fogják a papírformát a 13 órakor kezdődő bajnokijukon a Crystal Palace otthonában. Magyarán, aki veszít a mi meccsünkön, az nagy eséllyel az 5. helyen kezdheti meg a következő fordulót. Kényelmesebb helyzetben azonban a Vörös Ördögök lehetnek, ugyanis az eredménytől függetlenül egy egységgel lesznek lemaradva a szombaton ezüstérmes pozícióra felugró Liverpooltól. Igazán adva van a helyzet a ‘Special One’-nak, hogy a sevillai gólnélküli döntetlen után újra minimalizálja a kockázat vállalást. Mi már más helyzetben vagyunk. Győzelmi kényszerben. Vereség esetén ugyanis távolabbra kerülhetünk a dobogótól.

Kedden visszatért a remény, várjuk a hasonló folytatást

Alapesetben most aggodalom lenne úrrá rajtunk, az ominózus januári vesszőfutás után viszont szívderítő élmény volt azt látni kedd este, ahogyan összeszedte magát a csapat és Antonio Conte is a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágójára. Az akkor tapasztaltak alapján azt lehet mondani, felkészültek a srácok az előttünk álló kemény periódusra, melybe beletartozik a spanyolországi visszavágó, ez a mérkőzés és a jövő heti bajnoki a City otthonában. Nálunk lehet a lélektani fölény vasárnap, ugyanis mostanság nincs túl sok ok az örömre Manchester vörös felében. Nem is az eredmények, hanem a mutatott játék miatt. Alexis Sánchez debütálása nem egy világraszóló sikersztori eddig, Paul Pogba helye és szerepköre a csapatban továbbra is bizonytalan, sokan pedig már Mourinhóra is neheztelnek a passzív játék miatt. Hétközben kellő önbizalmat szerezhettünk, ahhoz, hogy a mi és az ő helyzetükből összevetve előnyt kovácsoljunk.

Ősszel mi nevettünk a végén

Kiváló referenciát nyújthat ehhez az őszi találkozó, amikor Alvaro Morata fejes góljával diadalmaskodtunk a Stamford Bridge-n. Az egy szoros mérkőzés volt, amin a hajrához közeledve tudtunk felülkerekedni az Európa Liga címvédőjén. Van azonban egy tényező, ami óvatosságra inthet: 2013. májusában (2-1-re nyertünk) tudott utoljára győzni az aktuális vendég a két csapat párharcában, ráadásul nemhogy a győzelem, de még a gólszerzés is nehezére esik a csapatoknak a másik otthonában az elmúlt 5 évben (a statisztika megtekinthető itt). Mindezek mellett pedig a Manchester United idén csak egyetlen egy vereséggel rendelkezik saját otthonában, azt is a városi riválistól szenvedték még el decemberben. Ez és a korábban említett feltételes kényelmi helyzet azért a Vörös Ördögöknek kedvezhet.

Tehát egy remek konstans és egy remek aktuális formát felmutató csapat fog egymásnak feszülni egy bajnoki rangadón. A helyzetet pedig csak fokozza, hogy az idény menedzseri ‘trash talk’-ja most egy jelentős fejezettel folytatódhat, ugyanis a Conte – Mourinho nyilatkozat háború kialakulása óta most fog szemtől szembe találkozni először a két stratéga. Olasz edzőnknek David Luizt, Barkleyt és Bakayokót kell nélkülöznie (utóbbi esetében azért inkább áldásról, mintsem átokról beszélhetünk), korábbi mesterünknek pedig Ander Herrera lett az új hiányzója, aki Ibrahimovic, Blind, Rojo és Phil Jones időszakos társaságába került. Helyét Pogba veheti majd át, illetve a visszatérhet a középhátvéd, Eric Baily is.

A találkozó magyar idő szerint 15 óra 5 perckor kezdődik. Nem lesz könnyű dolgunk, de kedden a Barcelona ellen sem volt az, mégsem vallottunk szégyent. Abban bízhatunk, hogy a csapat nagy lelki erőt merít abból a meccsből és megszépítik ezt a hideg vasárnapi délutánt. 

KEEP THE BLUE FLAG FLYING HIGH!!!!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com