Blog bejegyzés

Még most se tudjuk, mit higyjünk…

December után januárban is egyik tettjének mondott ellent a másik után ez a csapat. 

 

Olyanok vagyunk, mint egy zebra: nem tudja az ember, hogy fekete alapon fehér csíkos, vagy fordítva, ahogyan azt sem lehet tudni az idei Chelsearől, hogy ennyire telik ettől a kerettől, vagy éppen alulmúlja magát? Netán felül? Már a decemberi teljesítményünkben sem volt sok logika. Két napon belül Észak-London két pontján is megmutattuk, hogy minden kék a Temze körül, ám a kettő meccs között kaptunk a karácsonyfa alá egy 2-0-s hazai vereséget a Southamptontól.

2019-et az Arsenal legyőzésével zártuk, majd az új évet Birghtonban nyitottuk. A Lampard-csapat pedig nem tudta háta mögött hagyni azt a hibáját, hogy nem tudnak kellőképpen vigyázni egy előnyre (1-1). A védekezésünk egy időzített bomba, ami betudható Kepa rossz formájának, a védők rossz formájának, vagy egyszerűen pechesek vagyunk, hogy az iráni Jahankakhsh is pont ellenünk tudta meglőni élete gólját. 2020 első két hazai meccsének úgy vághattunk aztán neki, hogy az azokat megelőző három Stamford Bridge-n lejátszott bajnokin képtelenek voltunk betalálni. Erre hoztuk a kötelezőt a Burnley ellen a PL-ben (3-0) és a másodosztályú Nottingham Forest ellen az FA Kupában (2-0). Mi a szösz? Két clean sheet és két kötelező győzelem egymás után? Ráadásul saját közönség előtt? Kezdenek helyre jönni a dolgok?

Elhittük, mi? E két meccs után mehettünk észak-keletre a Newcastle-höz. A St. James Parkban önmagunk paródiáját adtuk elő a liga egyik, ha nem a legnézhetetlenebb csapata ellen. 90 percen át járattuk a labdát, de csak frusztrálóan meddő mezőnyfölény alakult ki belőle. Mikor már beletörődtünk a 0-0-ba, a ráadás legutolsó percében (90+4.) jutotottak igen kedvező szabadrúgáshoz a Szarkák. Isaac Hayden fejese kaput talált. Megtudtuk milyen érzés lehetett Bayern-drukkernek lenni 2012. május 19-én.

Jó lenne néha felejteni…

Sebaj – gondolhattuk – jön hozzánk az Arsenal Artetával, Guardiola “know how”-jával, de legalább ezzel együtt David Luizzal és Mustafival is. Majd mögöttük lesz szabad terület, abban tudunk mi játszani, megmutattuk ezt a City és a Pool ellen is. Még volt is alapja ennek a gondolkodásnak. Az első 20 percben megvolt a sebessége a csapatnak, majd utána Dumb és Dumber pillanatok alatt összehozott nekünk egy gól- és emberelőnyt: Mustafi Guzmics Richárd bukaresti hibájához hasonlóan eladta a labdát, majd David Luiz egy az egyben faultolta az utolsó emberként lőni készülő Abrahamet a 16-oson belül. Büntető és piros lap. Jorginho pedig előnyhöz juttatta a Chelseat.

Arteta kénytelen volt visszább tolni a sorait, de pont ezzel kényszerítette saját hibájára csapatunkat. Hiába voltunk egy emberrel többen, amint felállt védelemmel találjuk magunkat szemben, meg vagyunk lőve. Magyarán az utóbbi időszakban nem mi uraljuk a játék képét és mindenki el tudja ellenünk érni azt, amit akar (leszámítva a Spurs elleni meccset). A Newcastle 9 emberrel szándékozott védekezni és minden a szándékaik szerint alakult, az Arsenal, vagy korábban a két nagyágyú ellen pedig azért tudtunk látványosan támadni, mert vállalták a kockázatot, hogy hagynak majd szabad területet maguk mögött.

Simán elfért volna az Arsenal elleni bajnoki alá a Benny Hill Show zenéje.

Az Arsenal ellen nem tudtuk felborítani a pályát emberelőnyben, nem tudtunk még egyet beléjük rúgni, ami roppant elkeserítő. Ráadásul a szerencse se volt nagyon velünk, hiszen Martinelli egyenlítő találatát Kanté Gerrard-i megcsúszása előzte meg, ami csak kedvezhetett a brazil tehetségnek. S bár a hajrában Azpilicueta újra megszerezte a vezetést, Bellerin révén rögtön jött az újabb egyenlítés. Igazi Flúgos Futam volt a meccs: 2-2. Végül a hónapot Hull-ban zártuk újabb FA Kupa forduló keretei között. Bejutottunk a legjobb 16 közé (2-1), jóformán B-csapattal nyertünk, ám a Championship középcsapata ellen is akadtak pillanatok, melyekre nem lehettünk büszkék.

Számadás

Januárban 6 meccset játszottunk, de csak 10 gólt lőttünk, annak tükrében ez csak még szegényesebb, hogy ebben a hónapban 98 kapuralövésünk volt (az eredmenyek.com statisztikái szerint), tehát 10 próbálkozásra volt szükségünk, hogy egyszer bevegyük a kaput. Még egy intő jel az is, hogy a 10 találatnak a fele rögzített szituációt előzött meg, ami mezőnyjátékunk pillanatnyi szegénységének bizonyítványa. Mindezeket tapasztalva nyilván sokan kereterősítésért kiáltanak, Az átigazolási eltiltás feloldását követően Jadon Sancho, Ben Chilwell és Moussa Dembelé neve is felmerült. Azonban a két méltán hiteles olasz újságíró, Fabrizio Romano és Gianluca Di Marzio sem tett fel bejegyzést ebben a hónapban annak kapcsán, hogy valakit tényleg meg akarnánk szerezni. Vagy továbbra is impotens a vezetőségünk a zöldasztalnál, vagy Lampard ennyire ragaszkodik az akadémia központú irányzathoz és félti a keret kohézióját.

In Frankie still we trust!

Mindezen viszontagságok ellenére továbbra is stabil a helyünk a top 4-ben: hat pont az előnyünk a Wolves, a Spurs és a United előtt. Az a helyzet, hogy egy január végi negyedik helyezéssel nyáron sokan kiegyeztek volna. Elvégre nem igazolhattunk, Hazard elment és bármennyire is imádjuk Lampardot, lehetett félteni kicsit új hivatása tapasztalanának szűkében, ahogyan a mélyvízbe bedobott akadémistáinkat is. Ősszel nagyon működtek a dolgok és elhittük, hogy a bab is hús. Pedig most télen derült ki igazán, hogy a BL-t érő hely ellenére még sok feladata van mindenkinek.

Ennek az egész káosznak, ami a PL-t övezi az lehet az oka, hogy a hagyományos top 6 csapatai közül 5-nek nem felfelé ível a pályája jelenleg. A Manchester City-t két bajnoki cím után már nehéz motiválni, emelett sok védőjük sérült, a Spurs vélhetően tavaly érte el Zenitjét minden téren, az Arsenal még az Unai Emery okozta traumából lábal ki apránként, a Manchester United évek óta problémás, mi pedig egy új projekt hajnalán vagyunk. A kivétel Liverpool ennek a helyzetnek is köszönheti tetemes előnyét, és ezt használja ki a szezon meglepetés csapata, a Leicester is.

Erre persze nem feltétlen kell mentségként hivatkozni, mert ha nem kapjuk össze magunkat, csökkenhet előnyünk az üldözőkkel szemben. Ráadásul februárban egymás után csapunk össze a Vörös Ördögökkel, a Sarkantyúsokkal, mindezek után pedig még a Bayern Münchennel is a BL-nyolcaddöntő odavágóján. Ez a dömping pedig 8 nap alatt zajlik le, de legalább mindhárom meccs otthon lesz.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com