Blog bejegyzés

Meddig tartanak a mézeshetek?

Négy héttel ezelőtt menesztette a Chelsea Frank Lampardot, és kezdődött el egy új korszak Thomas Tuchel irányításával. Az első etapon túl vagyunk, érdemes hát megnézni, hol is tartunk most.

A legfontosabb, hogy veretlen maradt ezen a hét meccsen a csapat, megnyert ötöt és kettő végződött döntetlenre. A bajnokságban 18-ból 14 pont jött össze, ami a korábbi időszakhoz képest főleg becsületes, még ha – a szurkoló már csak ilyen – maradhat is egy kis hiányérzet a két döntetlen miatt. Azt azért tegyük hozzá gyorsan, hogy szerencséje volt Tuchelnek a sorsolással, és így visszagondolva, érthető, hogy miért egy hónapja lépte meg az edzőváltást a vezetőség, hiszen nem könnyű, de legalábbis kellemes ellenfelek jöttek szembe: az előzetesen nagyobb rangadónak vélt Tottenham leszálló ágban volt (és van), ráadásul Kane nélkól játszott, a Burnley és a Wolves nem igazán akart focizni, a Newcastle is csak egy félidőn át tudta megnehezíteni a Kékek dolgát. A Barnsley már szívós ellenfél volt a kupában, ahogy a Sheffield sem adta könnyen a bőrét – bár nem szeretem az ilyen összehasonlításokat, de lehet azt mondani talán, hogy ezeken a meccseket nem nyerte volna meg feltétlenül a december közepén látott Chelsea.

Sejteni lehetett, hogy Tuchelék mindenkinek lehetőséget adnak a bizonyításra, összesen 24 játékos kapott lehetőséget a hét meccsen, és a kezdő rendre változott, mégha talán néha kényszerűségből is.

A kapusposzton továbbra is Mendy az első számú megoldás, bár Kepa is lehetőséget kapott kétszer, és nem is okozott csalódást, bármennyire is féltünk tőle. Ez jó döntésnek bizonyult a szakmai stábtól, hiszen önbizalmat szerezhetett a spanyol, és Mendy is kapott egy kis pihenőt. A hét meccsen összesen 12 védést mutattak be a kapusok, ötször nem kaptak gólt, igaz, például a Soton egyetlen kaput eltaláló lövését értékesítette szombaton.

Tuchel azonnal átállt a három belső védős rendszerre, amelyet korábban Conte fejlesztett tökélyre, 2017-ben bajnoki címig menetelve, és párszor Lampard is ehhez nyúlt az előző szezonban. Ez a rendszer alapvetően stabilitást nyújt, ez látszik is a kapott gólok alacsony számán. Az Azpilicueta, Silva, Rüdiger hármas biztosan tűnt, egészen addig, amíg a brazil meg nem sérült a harmadik meccsen, és azóta sem tért vissza. Azóta láttuk Christensen és Zoumát is, hol jobban, hol rosszabbul játszani. Azpilicueta viszont tanárian tért vissza, azok után, hogy a szezon első felében kevesebbet játszott, és Rüdigerre sem lehet panasz – nekik van a legtöbb játékpercük az új korszakban.

  Wolves Burnley Tottenham Sheffield Barnsley Newcastle Soton  
Mendy 90 90 90 90     90 450
Azpilicueta 90 90 90 90   90 90 540
Silva 90 90 36         216
Rüdiger 90 90 90 90 45 90 90 585
Hudson-Odoi 90 73 65 28 90 78 31 455
Jorginho 90 90 90 90   90 14 464
Kovacic 90 90 74 90 10 90 76 520
Chilwell 76     62       138
Havertz 90 10           100
Zijes 83       69   14 166
Giroud 77     62   70   209
Mount 7 80 90 90   70 90 427
Abraham 13 45     90 20 45 213
Pulisic 14 45 25   80     164
James   13 90 90 45 12 90 340
Alonso   90 90 28 45 90 90 433
Werner   90 90 75   90 90 435
Christensen     54 90 45 90   279
Kante     16 15 90 20 90 231
Kepa         90 90   180
Emerson         90     90
Zouma         90   90 180
Gilmour         90     90
Anjorin         21     21

A három védővel együtt visszatértek a szárnyvédők is, noha a mostani keret kialakítása nem feltétlenül rájuk lett kihegyezve. De mivel Alonso nem kellett senkinek, télen sem, újra elő lehetett venni, négy hónapos mellőzés után. És a spanyol igazából sem vallott szégyent, jobban teljesít ebben a rendszerben, mint a négyvédősben. Gólja is van már, lövésekkel is próbálkozik (majdnem 2 meccsenként), kulcspasszai is akadnak (1,17), egyedül a beadásokban gyenge. Reaktiválása viszont a nyár egyik legfontosabb szerzeménye és a szezon első felének egyik legjobbja, Chilwell helyzetét befolyásolja, aki így jóval kevesebbet játszik. Tuchel érve Alonso mellett az volt, hogy jobb a fejjátékban, olyan csapatok ellen, akik veszélyesek pontrúgásból, vagy többet ívelgetnek, ez valóban hasznos lehet, ám Chilwell kategóriákkal jobb játékos összességében, kár lenne őt elfelejteni.

A másik oldalon is érdekes a helyzet. Hudson-Odoi szárnyvédő lett, úgy, hogy korábban nem játszott ezen a poszton, és remekül megoldotta a feladatát, sőt, jobban nézett ki itt, mint egy sorral előrébb – igaz, nem szélsőként szerepelt, hanem beljebb, a félterületben, és ez elég idegen pozíciónak tűnt egyelőre neki. Vélhetően arra számíthatunk a jövőben is, hogy Jamesszel megosztoznak a feladatokon, az ellenfél típusától függően.

Tuchel érkezése alatt, CHO mellett Kovacic virágzott ki igazán, ennek a hónapnak az egyik legjobbja lett, előre és hátrafelé is remekel. És ahogy arra szintén számítani lehetett, Jorginho is újra alapember lett, mert Tuchelnek mindig kellett egy ilyen típusú középpályás, aki fazont szab (Weigl, Verratti) a játéknak olyankor, amikor ennyit van nálunk a labda (általában bőven 60 százalék feletti labdabirtoklás, volt olyan meccs, amikor 1000-nél is labdaérintés). És itt jön egy újabb kérdés, megoldandó feladat: mi lesz Kantéval? A kis francia a Soton ellen nagyszerűen játszott, előtte viszont, amikor csereként szállt be, nem igazán találta meg a helyét. Ki mellett tudnak az ő erényei a legjobban kijönni?

A támadók között azt látjuk, hogy Werner már mutat életjeleket, és egyre többször valóban azt a csatárt alakítja, akit az RB Leipzigben is, nem pedig egy lassabb, bénább hasonmását. Mellette szól, hogy középcsatárként és némileg visszavonva is hasznos tud lenni. Ezzel együtt még bőven van hova fejlődnie, jobb döntéseket hozni a kapu előtt, de talán egyre kevésbé görcsös. Abrahamről ez nem mondható el, most nagyon nincs formában. Giroud pedig Giroud, lehet két halványabb meccse, aztán épp a következőn ő dönt.

Mount kihagyhatatlan, látszik, hogy nem csak azért játszott az utóbbi másfél évben, mert Lampard kis kedvence volt, Kovacic mellett az elmúlt hónap másik legjobbja, egyre érettebb, bátrabb, és amikor kell, hátára veszi a csapatot.

Amit viszont nem tudunk, hogy mi van Pulisickel, Zijessel és Havertzcel ebben az új rendszerben, mert túl sokat nem láttuk őket, különböző okok, főleg sérülések miatt. Ha marad ez a mostani taktika, akkor nehéz nekik helyet találni, egyszerre pedig szinte lehetetlen, és nem is biztos, hogy érdemes. Az amerikai néha csereként beállva tudott új lendületet hozni, Havertzet viszont az ág is húzza, a Covid után most megsérült. Zijes pedig egyelőre távol van attól a játékostól, aki az Ajaxban terrorizálta az ellenfeleket, nem találja a helyét, nem tudnak kijönni az erősségei.

A gólok számában mindenképpen előre kellene lépni: kilenc találat hét meccsen, az elég sovány. A kapura lövések száma 91, a kaput eltalálóké viszont mindössze 23 volt. Tehát a nagy mezőnyfölényt még nem mindig tud a csapat átkonvertálni helyzetekre, és főleg nem gólokra.

Egyelőre a 3-4-2-1 vagy 3-4-1-2 a kedvelt felállás, egyszer láttunk időszakosan négyvédős próbálkozást. Tudni lehet Tuchelről a korábbi munkássága alapján, hogy szereti keverni a kártyákat és a taktikát, a PSG-nél szinte nem volt két egymást követő meccsre ugyanaz a taktika és a kezdő. Itt, mivel szezon közben érkezett, egy olyan megoldást kellett találni, ami hátul biztonságot nyújt, és ez összességében talán sikerült is, emiatt sem volt még túl nagy variálás. Idővel megnéznék azért más szisztémákat is, hiszen a keret bőven alkalmas rá, és fontos, hogy ne legyen kiismerhető a játék – ahogy az lett Conte, Sarri és végülis Lampard veszte is.

Most egy őrült sorozat jön, Atlético, Man United, Liverpool, Everton, Leeds, Atlético, majd a kupában a Sheffield. Az első egy hónap az alapok lerakására jó volt, így szezon közben, most viszont vélhetően szintet kell lépni, és más karakterekre is szükség lesz, hogy a három sorozatból legalább kettőben megmaradjon a lehetőség a célok elérésére. Igaz az is, hogy az eddigiektől más felfogású ellenfelek következnek, így érdeklődéssel várhatjuk, hogy mit talál ki Tuchel.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com