Blog bejegyzés

Magyarázzuk a bizonyítványt: Chelsea 4-0 Crystal Palace

Kötelező feladat volt előzetesen. Kicsit nehézkesen indult be a gépezet, de végül magabiztosan vertük meg a Crystal Palace-t. Első hazai győzelem, első Clean Sheet. Jönnek az osztályzatok.

A mai értékelésünket Dani Gergő Mihály szerkesztőnk állította össze.

Mendy: 6.0

Ligakupa után a bajnokságban is bemutatkozott az új portásunk, Kepa pedig születésnapjára megkapta az első jelet arra, hogy tényleg perifériára kerülhet. Nehéz úgy értékelni egy kapus teljesítményét, hogy 90 perc alatt nem kellett kaput eltaláló lövéssel szembenéznie, de amikor kellett, helytállt. Rögzített szituációknál megfelelően reagált, akkor sem rezelt be, mikor lábbal kellett közbeavatkozni. Jónak tűnik az alap.

Chillwell: 8.5

Újra van balbekkünk! Már az idejére sem emlékszem, mikor volt képes nálunk ezen a poszton olyas valaki ilyen jól játszani, hogy közben ez is a “veleszületett” szerepköre – Ashley Cole után ugyebár még Mourinho képezte át Azpilicuetát a védelem túloldalára. Az “Anti-Alonsót” láthattuk, tudta követni a támadók tempóját és labda nélkül is jól helyezkedett (egy Palace-megindulást leszámítva a második félidőben). Ő lőtte meg a kulcs fontosságú első gólt, majd készítette elő a másodikat. További szavak helyett beszéljenek a statisztikák:

  • 3 kulcs passz
  • 3 labdaszerzés
  • 11 keresztlabda (ebből 5 célt is ért)
  • Megnyert párharcok: 66.7%
  • Megnyert párharcok a levegőben: 100%

No comment. Csak így tovább, Chilly!

Zouma: 8.0

Na, erről van szó! A belső védő duóból ő végezte a látványosabb munkát: megelőző szerelések, test-test elleni párharcok és persze a második gól. Helytálló mai játékára Gandalf szállóigéje a Gyűrűk Urából: You shall not pass! Már ezelőtt is meglehetett állapítani, hogy a zártkapus időszakban javult a játéka Zoumának. Sokkal határozottabb a francia és Silvával karöltve egy kicsit a Terry – Cahill párost idézték meg. Remélhetőleg minél gyakrabban megtörténik ez!

“Odatettük magunkat, mi?”

Thiago Silva: 7.0

Nem alakült jól a múlt heti debütálás Birminghamben, de most azt nyújtotta, amiért leigazoltuk. A csapat tavalyi védelmi ámokfutásnak az volt az egyik oka, hogy a hátsó szekcióból hiányzott egy igazi vezér, ő viszont az! Zahát még a vécére is követte volna, ha a Palace játékosa úgy jár, mint a hét közben Eric Dier. Az egész csapat labda nélküli játéka megnyugtató volt. Hiába volt lagymatag a támadó játék az első félidőben, én nyugodt voltam, mert a srácok is azok voltak, mikor a vendégek kontrákkal próbálkoztak volna.

Azpilicueta: 7.0 

Stabilitás! Igazi Dave-es teljesítmény: kicsit láthatatlannak tűnt, de nem is hátráltatta a csapatot. Másabb stílusú játékos mint az ő poszt-konkurense, Reece James (vagy éppen Chillwell a túloldalt), de ami tőle telik, azt derekasan teljesítette. Jól alakul eddig a csapatkapitány visszatérése.

Jorginho: 7.5

Kalodába zárták a szurkolók őt is az elmúlt időszakban. Most viszont *önmagához képest* jobban játszott. Próbálkozott előre haladó passzokkal és ívelésekkel is, de még mindig azt érezni, hogy lassítja a játékot. Minden esetre a két büntetőhöz odaállt és mind a kettőt be is lőtte. Ez ér nálam most plusz 1.5 pontot.

Kanté: 7.5

Nem volt sok olyan eset, mikor nekünk kellett védekezésből támadásba átlendülni (mivel 71-29-re hoztuk le a meccset labdabirtokásban). Ilyenkor mutatkoznának meg a nagy erényei a labdaszerzésekkel és a testcseleivel, de erre nem sok szükségünk volt. Látványos megoldásai így is voltak, biztos pontja volt ő is a csapatnak.

Werner: 5.5

Az talán kiderült ma, hogy bekkelős csapat ellen nem jó, ha őt szélre tesszük ki. Befutható területre van neki szüksége, de ezt a meccs túlnyomó részében nem adta meg neki a Palace. Egy lövési kísérlete volt az első félidőben, viszont az is hamvában halt el. Nem volt jó így látni a németet, saját teljesítménye alapján jobb lesz, ha túllép ezen a meccsen hamar. Jó pont volt viszont, hogy az első gólnál jól mérte fel a helyzetet és kitért Chillwell útjából és a labda elől.

Havertz: 6.0

Ott motoszkál benne a potenciál. Látszik rajta, hogy képes összekötni a középpályát és a csatársort, letámadásban is jól bevethető lehet. Sajnos ma azonban mindig egy-egy lépésen múltak a megmozdulásai: kicsit rosszabb ütemű passzok, hezitálások lövési lehetőségeknél – azt viszont megmutatta, mik lehetnek az erényei, ha minden apró lépései rendben lesznek. Ja, és ő harcolta ki a második büntetőt.

Hudson-Odoi: 6.5

Neki több sebessége volt Sakhóékkal szemben, mint Wernernek. Arra is képes volt, hogy elszakadjon a védőktől. Nem ő volt ma az ász, de úgy törekedett, ahogyan az ő korában egy fiatal tehetségnek kell. Szerencsére a Bayern München újbóli érdeklődése nem izgatja (via Fabrizio Romano). Boldog nálunk és nekünk is szükségünk lesz rá a tökéletes rotáció érdekében.

Abraham: 6.5

Összjátékban hadra fogható volt, de fennakadt a védőkkel szemben. Posztjához képest kevés alkalommal került helyzetbe, ám az első tizenegyest ő hozta össze. Szerette volna elvégezni a másodikat, de Jorginho nem engedte. Remélhetőleg az affér nem hat ki a csapat moráljára és már a meccs után megbeszélte a dolgokat az olasz és az angol. Nem mellesleg utólag is (egy nap késéssel) boldog születésnapot!

(Pulisic újra pályán volt, illetve még Kovacic is beállt, de a meccs képére nem voltak hatással.)

Na, és ti hogy láttátok?

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com