Blog bejegyzés

Lehet

0502 chelsea-crystalpalace1Eljött a nagy nap. Ma meglehet a bajnoki cím, méghozzá rajt-cél győzelemmel. Ízlelgetjük egy ideje. Riválisaink drukkerei is rálegyintettek már a dologra, mi viszont ki akarunk egyenesíteni minden kérdőjelet. Tetemes pontelőny ide, 14 meccses veretlenség oda, ünnepelni csak akkor akarunk, amikor már megmásíthatatlan lesz a tény. Ez ma délután meglehet, mindössze le kell győzni a lendületét vesztett Crystal Palace-t a Bridge-en, aztán mehet végtelenítve a One step beyond – vagy amit akartok. Kedvcsináló alább.

Az, hogy ’meg lehet csinálni’, már képmutatóan diplomatikus felütés. Annyira kötelező elvárás, hogy már az ’ezt innen csak mi veszíthetjük el’ is felesleges. Ez kérem zsebben van. Viszont elő kell most venni onnan, s fej fölé emelni, hogy mindenki lássa – még a fanyalgók és irigyek is. Meg kell nyerni egy olyan mérkőzést, ami a szezon bármely szakaszában kötelezően elvárt a csapattól. Egy Crystal Palace-t sérülésektől tizedelve, BL-elődöntőre készülve vagy bírói hátszélben is le kell verni, hát még így, itt és most.

Az odavágó volt az 500. bajnokija, a visszavágó lehet a 4. bajnoki címe

Az odavágó volt az 500. bajnokija, a visszavágón meglehet a 4. PL címe

Lehet a dologból csinálni egy – amúgy ránk nem jellemző, de hátha – gálát, ahol parádés játékkal aratunk olyan többgólos győzelmet, aminek jogosságához egy pillanatig nem fér kétség.

Lehet – a hagyományokhoz híven – egy kézben tartott, ám ingerszegény londoni derbit kerekíteni a ma délutániból, ami nem kerít extázisba, de a kívánt célt okosan teljesíti.

Lehet egy nyögvenyelős, izzadtságszagú diadal is a mai, ahol kemény szenvedések után préseljük csak be azt az egyet, esetleg az önsorsrontás jegyében egyenlít, esetleg vezet is a Pardew-csapat, de aztán minden jó, ha a vége jó.

És – ne vegyük el – lehet, hogy nem sikerül. Nem kívánom, mert nagyon várom már a jövő heti díszsorfalat a Liverpooltól, de az esélye azért megvan még annak is, hogy csak egy döntetlen kerekedik ki a dologból (ki azért csak nem kapunk), ami elnapolja a bajnokavatást.

A lényeg, hogy ma délutánra senki se csináljon programot. Ott kell lenni a csapat mellett mi is és kiszurkolni, amit csak lehet. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com