Blog bejegyzés

Látnod kell, hogy elhidd

Őrült, fordulatos és jó ideig emlékezetes mérkőzést játszottunk tegnap az Ajax ellen. Volt itt minden: két öngól, két kiállítás, két megítélt büntető, egyenlítés mínusz háromról, VAR által elvett gól. Tényleg csak a vendégszurkolók hiányoztak, no meg egy győztes gól a tökélyhez. Összefoglaló alább.

Ritkán kap el az érzés egy meccs után, hogy na, erről írni kell, de ez most olyan. A semleges drukkerek jól szórakoztak a bohózatba illő öngóljainkon, hátrányunk heroikus ledolgozásán és Rocchi lapjáratásán, miközben mi egy olyan érzelmi raftingon vettünk részt, amit szekunder szégyenérzet, vak remény, örömmámor és bosszankodások szegélyeztek. A végére meg adrenalintól túlpörgetve próbáltuk meg összerakni a derbi iramától széthullott darabkáinkat.

Az igazat megvallva épp az ilyen meccsekért vágytunk vissza a BL-be és ezekért a pillanatokért jó itt lenni. A tegnapihoz hasonló szenvedély, dráma és őrület hozza ki belőlünk az igazi szurkolót, teszi a játékost hőssé, a mérkőzést pedig felejthetetlenné. Persze Lampard számára, aki pályán volt a Liverpool elleni 4:4 vagy a Napoli elleni hosszabbításos továbbjutás alkalmával, nem újkeletű ez a mámor, de biztos vagyok benne, hogy a kispadról egészen más élmény egy ilyen derbi. Olyan, amit egy csütörtöki EL meccs nem tud megadni sem neki, sem a játékosoknak.

Egyenlítés utáni extázis

A végén persze – itt is, ott is – a büszkeség mellett a csalódottság is érződött. Az Ajax egy gyakorlatilag megnyert meccset engedett ki a kezéből és hullajtott pontokat, a Chelsea pedig ledolgozta ugyan háromgólos hátrányát, de több komoly lehetőséget is elszalasztott a találkozó megnyerésére. Visszaköszönt az értékelésekből is, ahol az amszterdamiak meglopva érezték magukat (amit a sokk számlájára írok, mint Vinnie Jones az A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacsőben) és a mieink is keserédes szájízzel nyilatkoztak, hogy a pohár inkább félig üres maradt mindkét oldalon. Ha jól számolom, egy nem 1:0-s valenciai győzelemmel meglenne a továbbjutás már a következő kanyarban, hiszen az esetben a spanyolokkal szemben is jobb lenne az egymás elleni mérleg.

Én a magam részéről nem tudok elmarasztalóan beszélni a csapatról. Egy pillanatig nem éreztem a feladást a fiúkon, Kovacic és Zouma megindulásai, Azpilcueta és James góljai kivétel nélkül azt mutatták, hogy mindenki a hátul vétett hibák kijavításán dolgozott. Védekezni sajnos bántóan nem tudunk, ezen nincs mit szépíteni, viszont a küzdeni tudás példaértékű volt. Nyilván a kettős emberelőny + tizenegyes kombó erősebb bármilyen afrodiziákumnál, de a felzárkózást már korábban elkezdtük és Lampard első két cseréjén sem az érződött, hogy már a hétvégi Palace elleni összecsapásra tartalékolna. Gőzerővel támadtunk, ebből lett 11 perc alatt 3 gól, utána meg számtalan további helyzet. Az meg az Ajax dicsérete, hogy nem rogytak meg, sőt, kettős emberelőnyben is mentek az ötödik gólért – nem véletlenül nem merte SuperFrank korábban meglépni a kétcsatáros játékot.

Korai öröm

A második félidőnek hála lekerült egy adag teher a majdnem bűnbakokról: a harmadik gólt benyelő Kepáról, a védekezésben gyenge Azpiról, vagy a kapu előtt szerencsétlenkedő Tammyről. Nem arról beszélünk, hogy ezen a szinten ez nem fér bele, meg arról, hogy mikor kaptunk utoljára ennyit hazai pályán, vagy hogy tovább lehet-e még innen jutni, hanem a küzdeni tudásról. Jó lenne ezt a harci morált átmenteni hétvégére és megcsapni a Crystal Palace-t, lehetőleg nem többgólos hátrányból. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com