Koldusból királyfi

Idényzárás óta a posztjaink zöme egy adott játékos kipécézésével foglalkozott: kiválasztódott, majd bebizonyosodott róla, hogy miért is volt fontos és nélkülözhetetlen szereplője bajnokcsapatunknak annak ellenére, hogy neve nem volt benne a legevidensebb ötben. Témaválasztás szempontjából illik a sorba ez az iromány is, hiszen homlokterében egy konkrét játékos, név szerint Gary Cahill áll, ugyanakkor ez most nem lesz se olyan részletgazdag, se olyan olvasmányos, mint az eddigiek, de azért megpendül pár gondolatfonal húrja az egyetlen angol válogatott játékosunk itt eltöltött idejéről. Folytatás alább.

Gary Cahill 2012 januárjában került a csapathoz. 7 millió fontért hoztuk el a kiesés elől (végül sikertelenül) menekülő Boltontól. Az első szárnypróbálgatásai nem sikerültek túl jól nálunk, például első BL-meccsén Nápolyban többnyire kiábrándítóan fogalmatlanul kóválygott a pályán. A csapat akkoriban mélyponton volt: gyenge forma, belső feszültségek, kilátástalanság jellemezte csapatunkat, jött is az edzőváltás nemsoká.

Nem akarom az egész sztorit elmesélni, legyen elég annyi, hogy ez a különösebben nem tehetséges játékos végső soron megütötte velünk a főnyereményt, hiszen a kezdeti nehézségeken túllendülve azért jöttek a sikerek, amiket – és ez is fontos – a csapat aktív tagjaként élhetett át. Ahhoz képest, hogy korábbi csapataiban alsó-középszerűség volt a jussa, igen szépen mutat a CV-jében a velünk megnyert BL, EL, FA kupa, ligakupa és bajnoki cím.

2012: kiesőjelöltből BL-győztes

Ilyenkor belegondolok, hogy eshetett volna annak idején a választásunk Shawcrossra vagy Jagielka-ra is, hisz huszonnégyesünkhöz hasonlóan ők is a válogatott szintet súroló, de azért bőven nem klasszis angol védők halmazába tartoztak akkortájt. Mennyire más lett volna akkor Cahill karrierje, s mennyire más azé, akit helyette idecsábítottunk volna? Ismétlem, véletlenül sem szeretném azt sugallni, hogy mindez érdemtelen lenne, hiszen Cahill azok közé tartozik, akik tényleg dolgoznak a sikerért, a szó szoros értelmében. Ő ugyanis sose tudta magát eladni a nevével se a piacon, se a pályán. Ha nem tette oda magát, ha nem hajtott keményen, akkor nem sok mindene maradt.

Cahill egy szerethető, egyszerű srác baltaarccal és darabos mozgással. Nem élet- és nem is labdaművész. Nem feltűnősködik, nem keresi a bajt. Viszont ott van, teszi a dolgát, bedobja magát. Néha bizony ő a gyenge láncszem, aki beragad, aki lemarad, vagy akiről lefordulnak, de amint tudja, kompenzálja hibáját. Küzd, hajt, igyekszik. Nem tud üzembiztosan magas szinten játszani, de mégsem szabad őt leírni, hiszen azért bőven képes ő remek dolgokra is: végszükség esetén kiválóan helyettesíti Terryt Münchenben vagy Amszterdamban, ha pedig sokáig figyeled, néha ragaszt egy bombagólt, mint Spursnek, vagy csak úgy sarkaz egy gólpasszt Ivanovicsnak.

Brana figyelj, megy fejre!

Még mindig nincs 30 esztendős (5 évvel fiatalabb Terrynél). Ez még mindig jó kornak tekinthető, ráadásul a kellő rutint is összeszedte már az évek alatt, szóval nem ijed meg a nagy téttől vagy egy keményebb ellenféltől. Magas, jól fejel, emellett tisztázás és lövésblokkolás terén is neki vannak a legjobb mutatói a csapatból. Viszont átlagait tekintve szerelési és labdaszerzési mutatói is gyengék, valamint ritkán szabálytalankodik, ami együttesen azt sejteti, hogy nincs eleget közvetlen akció közelben.

Cahillt nem szoktuk a sikerek legfontosabb letéteményesei között emlegetni. Okkal, hiszen ez maradjon meg Ivanovics, Terry, Fabregas vagy Hazard privilégiuma. Ugyanakkor van annyira fontos emberünk, hogy ne csak azt mondjuk, hogy a bajnokcsapat teljes jogú tagja, hanem azt is, hogy nélküle szegényebb lenne az együttes. Valamit tudhat az, aki tavaly kijátszotta a kezdőből a világ legdrágább védőjét, idén pedig vígan elvolt egymaga Terry mellett tulajdonképpen egész szezonban. Viszont jelen állás szerint a Kapitánynak „csak” társa, s nem helyettese, ugyanis abba az illúzióba nem ringathattuk magunkat eddig, hogy a jó Gary mintaszerűen tud védelmet irányítani. Az új szezonban azonban még ez is elég lehet, így ha nem jön közbe semmi, Cahill megmaradhat afféle szürke alapembernek. Továbbra is Blue Is The Colour!