Blog bejegyzés

Kilátástalan helyzetben

A csapat körül egyre feszültebb a hangulat, a szurkolók egyre türelmetlenebbek a rossz eredmények miatt, már oda jutottunk hogy a legutóbbi mérkőzésen Tuchel és Abramovic nevét skandálták a drukkerek. Ez viszont a jelen körülmények között valószínűleg semmilyen jelentőséggel nem bír mert a vezetőség továbbra is kitart Potter mellett.

A VB szünet után helyenként igencsak tetszetős játékkal simáztuk le a Bournemouth csapatát, ekkor még sokan azt gondoltuk hogy megtörténhet végre az is hogy mi is jól jövünk ki egy nagyobb válogatott szünetből. Vártuk hogy végre meginduljon a csapat felfelé a tabellán, de sajnos azonnal jött a hidegzuhany. Azóta lement 3 találkozóból mindössze 1 pontot szereztünk, azt is az újonc Nottingham ellen akiket a City 6, az Arsenal 5 a Leicester 4, a United pedig 3 góllal múlt felül. Ráadásul a meccs képe alapján még az 1 pontnak is örülhettünk, mivel a szerencse is mellénk szegődött több esetben is, hiszen amellett hogy a gólunkat is egy majdnem öngól utáni kipattanóból szereztük, egy ízben a kapufa mentett meg minket a góltól illetve Kepa védései és a hazaiak kapu előtt hozott rossz döntései is kellettek ahhoz hogy ne pont nélkül távozzunk a City Groundról. A City elleni hazai meccsen az első félidőben jobbak voltunk mint a rossz taktikát választó ellenfelük, viszont a szünet után Guardiola váltott és hatalmas mezőnyfölény után a győzelmet jelentő gólt is megszerezté Kepa hatalmas hibája után. A kupameccsről pedig nem is szeretnék szót ejteni, mert gyalázatos volt amit ott művel a csapat. Persze nem vártam el a csapattól hogy oda-vissza verjük a Cityt mint anno Tuchel első félszezonjában, de azért egy a nyáron 22 játékost szerződtető újonc ellen, akik kis túlzással még egymás nevét se ismerik, elvártam volna hogy ne csak meddő mezőnyfölényt tudjunk kiharcolni, hanem kialakított helyzetekben is jobbak legyünk ellenfelünknél ha már sokkal többet van nálunk a labda. De sajnos „támadásban” teljes tanácstalanság látszott a játékosokon, elképzelésük se volt hogy mit csináljanak a labdával, ez eredményezte végül azt hogy 90 perc alatt mindössze hétszer próbálkoztunk amiből mindössze kettő talált kaput, ráadásul a legszomorúbb az egészben hogy az egyenlítő gól után sem tudott felpörögni a csapat és bő fél óra alatt mindössze 1 lövésre futotta és az se talált kaput.

A kép amely többet mond minden szónál

De mi történt a csapattal? Lehet ezt 3 sérült kulcsember hiányára fogni? Kétlem. Mindenki tudja hogy Kanté hiánya mekkora veszteség, senki nem tudja pótolni, védekezésben egyedül talán az utóbbi idő talán egyetlen üde színfoltja Zakaria tudja feledtetni néha-néha a francia robotunk hiányát. De a mindig mosolygós francia már tavaly is kénytelen volt kihagyni a szezon egyharmadát, ennek ellenére mégis sikerült Tuchel csapatának a dobogó alsó fokára állni, amitől jelenleg 10 pontra van a gárda. Tavaly Kanté 12 meccset teljesen kihagyott, emellett volt még 4 olyan találkozó ahol kevesebb mint fél óra jutott neki és ezeken nem teljesítettünk annyira rosszul mivel megszereztük a pontok 71%-át (2 vereség és 4 döntetlen mellett 10 győzelmet tudtunk felmutatni). Chilwell a tavalyi szezonban szinte végig sérült volt, minden sorozatot egybevéve a 2021/22-es kiírásban 841 percet töltött a pályán, amit idén a sérülései ellenére is már most felülmúlt kemény 5 minutummal. Reece James tavaly 13 bajnokit hagyott ki különböző okok miatt. A lényeg hogy nyilván nagyon sokat számít hogy mely játékosokra nem számíthat az edző, viszont ez nem lehet mentség az idei szereplésre. Mert Kanté vagy James jelentheti a különbséget egy rangadón, de egy kis vagy közép csapatokat nélkülük is meg kellene verni, mert azért annyira nem rossz a keret.

A kórházi dolgozók kedvencei

Azt hogy egy kezdő csapat összetétele még közel sem garancia a győzelemre jól szemlélteti a tegnapi City blama, ugyanis a Szentek otthonában sima 2-0val estek ki a ligakupából úgy hogy hasonló erősségű kezdő csapattal álltak fel mint tették azt ellenünk vasárnap, ahol egy félidő alatt 3 gólt berámolva mostak le minket a pályáról. A Sotonnak nem volt Kantéja, se James-sze, de még Chilwellje sem, teljesen középszerű játékosokkal verték Guardiola csapatát. A Southampton tegnapi kezdőjéből még a jelenlegi helyzetben 10 sérült mellett is valószínűleg csak Lavia és Walker-Peters (aki után egyébként érdeklődünk is) férne be a kezdőnkbe. Akkor mégis hogyan vehették fel a versenyt a sokkal erősebb top csapattal szemben? Egyszerű, úgy hogy csapatként játszottak jól, nem pedig egyéni villanásokban bíztak, a védekezésük csapat szinten nagyon jól szervezett volt. Pont ezek azok a dolgok melyeket idén még csak véletlenül se lehet ráhúzni szeretett csapatunkra. Potter érkezése óta se lett jobb a helyzet, sőt talán még romlott is egy kicsit, mivel a küzdőszellem még jobban csökkent és már olyan játékosok is elkezdtek alibizni akiktől ezt nem vártuk. Az egyik legnagyobb bajom pont ez az angol edzővel kapcsolatban, hogy a túlzott nyugodtsága és ez a jófiús imidzse nem igazán hat pozitívan a játékosok küzdeni akarására. A másik nagy problémám hogy Graham Potter 18 lejátszott találkozó után sem tudja eldönteni hogy mit akar játszani, ezt jól szemlélteti az a tény hogy magasan a legtöbb személyi és taktikai változtatást eszközölte érkezése óta a Premier League managerei közül. Persze mindenki tudta róla hogy ő mindig az adott ellenfél ellen készíti a taktikát, de eddig ez nem igazán működött, főleg ha belegondolunk abba hogy volt csapata akiket elvileg a legjobban ismer 5 nyeretlen mérkőzéssel a háta mögött kiütött minket 4-1re. Eddig én nem látom a Potter mágiát, sőt jelenleg abban sem vagyok biztos hogy ő a megfelelő ember egy ilyen szintű több éves projekt levezénylésére. Mindenesetre egy biztos a csapattal párhuzamosan az edzőnek is sokat kell még fejlődnie és fel kell nőnie a feladathoz hogy újra sikeres lehessen a gárda. Egy dolog szinte biztos, hiába a vállalhatatlan eredmények Boehly valószínűleg ki fog tartani Potter mellett akkor is ha az alsó házban végez a csapat, ellenkező esetben csak bohócot csinálna magából és a csapatból, ráadásul egy top edző sem venné komolyan a jövőben. Egyedül talán akkor venné a fejét az angol trénernek ha kiesőzónáig süllyedne a csapat amire azért reális esély nincs.A kórházi dolgozók kedvencei

De térjünk ki egy kicsit a mai mérkőzésre is. Marco Silva csodát tett idén a Fulhammel és úgy tűnik hogy Premier League rekorddöntésre hajt csapatával, ami londoni riválisunk esetében egy 2009es 7. helyezés 53 megszerzett ponttal, mely számunkra is egy kedves emlék mivel Gera Zoli is részese volt a sikernek. A helyzet viszont most teljesen más, mivel az a korszak volt a Fulham legsikeresebb időszaka, melyben Európa Liga fináléba is jutottak ahol csak a hoszabbításban maradtak alul az Atletico Madrid ellen. Abban az időben egy stabil középcsapat voltak a bajnokságban és nem kellett a kiesés ellen harcolniuk. 2014 óta viszont inkább számítanak egy erős Championship csapatnak. A tavalyival együtt 3 alkalommal jutottak fel 2014óta és eddig mindig azonnal ki is estek, de idén ez szinte biztosan nem így lesz. Ezért is olyan nagy dolog amit a Fulham idén véghez vitt, ráadásul azt is figyelembe kell venni hogy a PL azóta rengeteget erősödött, sokkal nagyobb a verseny az európai kupaporondért. Tavaly 106 rúgott góllal lettek bajnokok melyből 43-at vállalt Mitrovic aki idén is a kirobbanó formában van a maga 11 góljával. Csak összehasonlításképpen, nálunk Sterling 4 góljával a házi gólkirály. Egy igazi kellemetlen center aki beleáll a párharcokba, nem véletlenül van már idén 5 sárga lapja. Emiatt viszont szerencsére ki kell hagynia a mai meccset és helyette Vinicius kezdhet aki remélhetőleg nem lesz képes pótolni a szerb gólzsákot.

Mitrovic, a levegő ura, ma kimarad szerencsére

Nem mehetünk el szó nélkül csapatunk volt játékosáról. Willian egy Brazíliai kitérő után visszatért Londonba. Nem is megy neki rosszul, 1 gólja és 3 gólpassza van, amivel alig több mint 200 percenként vállal szerepet csapata góljaiban, amivel csapata 2. legjobbja. Rá is oda kell figyelni, ahogy a szintén brazil volt Unitedes Andreas Pereirára. Az előjelek nem feltétlenül nekünk kedveznek, főleg ha azt nézzük hogy a Craven Cottagen mindössze 2 csapat, a United és a Newcastle távozott mindhárom ponttal. Viszont ha nehezen is de valahogy be kell húznunk a győzelmet, különben tényleg elfelejthetjük lassan a Bajnokok Ligája indulást.

A sérüléseket tekintve továbbra sem állunk jól, sőt a hírek szerint Pulisic hónapokra, Sterling pedig 4-6 hétre dőlt ki. Valószínűleg ezért hoztuk el nagyon gyorsan Joao Felixet kölcsönbe, hogy ne maradjuk szélső nélkül. Ezzel csak egy baj van, Felix pont annyira szélső mint Havertz vagy Mount, azaz tud ott játszani, de nem ez az igazi posztja. Meglátjuk mire lesz képes. de hosszú távon biztosan nem tervezünk vele mivel nem került vásárlási opció a kölcsönszerződésbe. A papírmunkát is sikerült elintézni és edzésen is részt vett a csapattal így elvileg semmi akadálya annak, hogy már ma is pályára küldje Potter.

Az utóbbi időben a 4 védős rendszert favorizálta Potter, de a City ellen kiesett 2 szélső hiányában talán célszerű lenne visszatérni a Tuchel féle 3 védős rendszerhez, melyben Azpi és Cucurella a 2 szárnyvédő, a 3 belső védő pedig kizárásos alapon a Silva-Kuli-Chalobah trió lenne. Középen Kovacic és Zakaria szűrne. A támadó trió összetételénél már több opció is szóba jöhet, de nálam Havertz az aki biztosan nem kapna helyet a kezdőben, az utóbbi időben mutatott kritikán aluli teljesítménye miatt és Mount esetében is így tennék mivel ő sem most játszik élete formájában. Talán Chukwuemeka az aki a City ellen beállva bátor, érett játékával rászolgált arra hogy a kezdőben is megmutathassa a tudását, mellette a VB-n remek formában lévő Ziyech kezdhetne, középen pedig megnézném az új szerzeményt Felixet. Meglátjuk fiatal edzőnk hogyan dönt, reméljük végre egyszer már arról beszélhetünk a találkozó után hogy mennyire jól meccselt.

Nincs mese, több botlás nem megengedett, kötelező a 3 pont! Mindenkinek jó szurkolást kívánok! KTBFFH

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com