Blog bejegyzés

Kilábalási kényszer

A Tottenham elleni hazai mérkőzéssel ér ma véget a négymeccses bajnoki rangadódömping. Az eddigiek alapján finoman szólva sem jöttünk jól ki a sorozatból, hiszen nem sikerült legyőzni se az Arsenalt, se a Leicestert, se a Manchester Unitedet – sőt, utóbbitól ki is kaptunk. A négyből való kicsúszás veszélye fordulóról fordulóra nő, úgyhogy különösen fontos lenne ma győzni végre. Kedvcsináló alább.

A csapat állapotát és formáját tekintve nehéz most optimistának lenni: az elmúlt egy hónapban lejátszott három rangadó egyikét sem sikerült megnyerni, kettesével kaptuk a gólokat, a játékosok lényegi része pedig vagy sérült, vagy formán kívül van. Ha pozitív jeleket kell keresni, akkor azt a játékvezetés kapcsán tehetjük: Taylor hétfői ámokfutásához hasonlót egy ideig biztos nem fog kitermelni senki. Oliverben sem bízom persze, ő is a meg nem adott gólok nagymestere, emlékezzünk csak az idei Chelsea-Liverpoolra – de annyi rossz ítélet még egyszer nem koncentrálódhat 90 percbe, mint a United ellen, ebben biztos vagyok.

No de lehet akármilyen rossz is a bíráskodás, az a meglévő problémáinkat csak tetézni tudja. Van elég bajunk a minket hátrányosan érintő ítéletek nélkül: hosszú hónapok óta nincs kiemelhető kapusteljesítmény; elkerülhető gólok tömkelegét kapjuk a semmiből; pocsék a helyzetkihasználásunk (különösen néhány ember esetében); ezen kívül sok a sérülés is. Ez utóbbi persze a riválisainkat is éppúgy sújtja, mint minket (a MU például Pogba, McTominay és Rashford nélkül érkezett, mai ellenfelünknél pedig komoly csatárhiány van), ettől függetlenül komoly nehezítő körülménynek érzem, hogy a kezdőbe szánt játékosok jelentős része vagy hosszabb időt (volt) kénytelen kihagyni, vagy időnként kidől pár hétre. Mindkét esetnek az a vége, hogy ezek az emberek vissza is térnek, akkor is idő, mire felveszik a ritmust és meg tudják közelíteni teljesítőképességük felső szintjeit.

Ami viszont biztató, hogy a Tottenham és Mourinho ellen mostanában nem olyan rossz a karmánk, mint a MU és Solskjaer vonatkozásában. A tőrdöféssel felérő hazai vereség után Sarrival ugyan még kikaptunk a Wembley-ben, viszont a Stamford Bridge-en már mi győztünk 2:0-ra éppúgy, mint legutóbb, már Lamparddal a spúrok új szentélyében. SuperFrank ott és akkor meglepett minket és egykori mesterét is, az volt az idei szezon egyik legjobb Chelsea-produkciója. Mi tagadás, szükség lenne ezúttal is valami hasonlóra, mert ha a mostanában megszokott mederben zajlik majd ez a mérkőzés is, akkor abból nem nagyon lehet három pont.

Willian decemberben nyerő ember volt, most nem fért be a kezdőbe

Márpedig muszáj lenne végre otthon is villantani valamit (nem mintha az idegenbeli teljesítményünk annyira bitang lenne mostanában), mert a fontosabb hazai meccseken eddig csak bosszúságból és pontvesztésből jutott: a Liverpool és a Manchester United győzött, a Leicester és az Arsenal pedig döntetlent játszott nálunk. Az eddigi 5-3-5 pedig siralmasan középszerű a Stamford Bridge-en.

A spúrok sincsenek persze jó formában, bár néhány szerencsés győzelemmel azért csak ránk tapadtak. A Bajnokok Ligájában viszont kikaptak otthon a Leipzigtól, jött is a sértődött sajtótájékoztatás Josétól. Remélhetőleg a csatárgondok nem oldódtak meg mára, bár a Moura-Bergwijn duó is elég lehet a védelmünk megzavarására – ne legyen így.

A MU elleni oda-vissza vereség jóvátehetetlen hibája marad ennek a szezonnak, bármi is lesz a vége. Ha viszont a Tottenham ellen sikerülne hozni mind a hat pontot, az egy caps lockkal kiemelt tétel lehetne Lampard portfóliójában, nem is beszélve arról, hogy növelhetnénk vele az előnyünket a negyedik helyen. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com