Blog bejegyzés

Keserédes emlékek

Még nyalogatjuk a ligakupa-kieséssel járó sebeket, soros ellenfelünk pedig föltépkedheti a tavalyiakat. A Swansea látogat ugyanis hozzánk, ami bajnokin szerencsére eddig csak jó véget ért, de az ominózus januári kupacsata még mindig nagyon fáj. Történt ugyanis, hogy a sorozat legutóbbi kiírásának elődöntőjében az első meccsen csúnyán beleszaladtunk a késbe és két góllal kikaptunk otthon. A walesi visszavágón pedig Hazard és a csibész labdaszedő gondoskodott a showról, sajnos itt sem mi szórakoztunk, hanem velünk szórakoztak. Bizalomgerjesztőbb folytatás alább.

A Premier League-ben eddig kétszer vizitáltak nálunk a walesiek, de pontot még nem szereztek. Először 4-1 arányban diadalmaskodtunk (pedig több mint egy félidőt emberhátrányban játszottunk Torres kiállítása után), legutóbb pedig 2-0-ra nyertünk (többek között a Chelsea-mezben 201-edszer betaláló Lampard góljával). Utóbbi remélhetőleg meg is törte jó időre az átkot és hasítunk majd tovább, mert kellenek a pontok!

A 201. Lampard-gól

A 201. Lampard-gól

A hazai mutatónk (7-1-0) kifejezetten impozáns, rajtunk kívül már csak a ManCity és az Everton nem kapott ki saját stadionjában. Idegenben már több a baj (3-3-3), ami még úgy is nyugtalanító, hogy a hatból négy riválisunkon már túl vagyunk. Michael Laudrup (akinek fivére egyébként néhány meccs erejéig nálunk is megfordult, de ezt ne firtassuk…) csapata velünk ellentétben fittyet hány arra, épp merre jár, pontjai felét (tízet a húszból) ugyanis idegenben szedte össze.  Mentségükre szóljon, ősszel az EL-ben is helyt kellett állniuk, sőt, tavasszal is lesz folytatás (Benitez Napolija vár rájuk), talán ez a legfőbb oka annak, hogy képtelenek kiegyensúlyozottan teljesíteni.

Eddig a nagycsapatok elleni bravúrpontok elkerülték Laudrupékat: kikaptak otthon a ManUnitedől, az Arsenaltól és az Evertontól, idegenben pedig a Tottenhamtől és a ManCitytől, pontot egyedül a Liverpool ellen szereztek, ott is csak egyet odahaza. Mivel a Swansea már tavaly sem számított óriásölőnek saját stadionjától távol (épp ezért volt akkora kultúrsokk a ligakupa elődöntő), nyugodtan mondhatjuk, hogy komoly blama lenne pontokat bukni.

Már csak azért is, mert gyengécske játékunk és bajnoki botladozásaink ellenére mindössze két pontra van tőlünk a listavezető Liverpool-Arsenal duó (igaz, az ötödik Everton pedig csak rosszabb gólkülönbségnyire). Ráadásul olyan csúcsrangadóval zárul a játéknap, ahol bárki adja, illetve kapja a pofonokat, az nekünk csak hasznunkra válhat. Reálisan nézve mondjuk jelenleg csak a szélárnyék a jogos jussunk, érdemben kielőzni ráér akkor is, amikor már összeállt a játékunk.

Az Arsenal ellen stabilan és magabiztosan védekeztünk

Az Arsenal ellen stabilan és magabiztosan védekeztünk

Ha már szélárnyék: a 16:00-kor kezdődő meccsünket – amelynek játékvezetője Mike Jones lesz – nem adja itthon semmi, úgyhogy marad a stream. Akit nem kötnek az ünnepi családozások, az szurkolja ki a győzelmet, hadd kerüljön legalább utólag három pont a fa alá. Karácsonykor is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com