Blog bejegyzés

Kedvezőtlen előjelek

Még csak nyolcadika van, de már harmadszor lép pályára a csapat, ami szépen jelzi, micsoda meccsdömping van Angliában. Bár nem bajnoki, de fontos meccs vár ránk egy rivális otthonában, szóval most nem lehet majd lazára venni a figurát. Megyünk a Tottenhamhez, ami becsületbeli ügy. Kedvcsináló alább.

 

Hogy a címre rácáfolva valami jót is mondjak: szombaton kiejtettük a Nottingham Forestet. A két legutóbbi alkalommal, amikor ilyesmi történt az FA kupában (2000, 2007) végül megnyertük a sorozatot. Nem állítom, hogy fél kézzel már markoljuk a serleget, de ha sikerül címet védeni, majd lehet naugyézni.

Fabregas mindenestre elköszönt, amitől bennünk ugyanúgy feltolultak az emlékek, mint benne. Innen is kösz mindent, Cesc!

Megkönnyezett szép emlékek

No de térjünk rá a mai fogásra! A Tottenham és a ligakupa kombinációjáról két kellemetlen emlék is be kell, hogy ugorjon. Az egyik a 2008-as döntő, amit hosszabbításban épp a spúrok ellen vesztettünk el előnyből (nem mellesleg ez a londoni rivális mindmáig utolsó kupája). A másik kicsit régebbi: 2002-ben az elődöntő visszavágóján 5:1-re gázoltak le minket a White Hart Lane-en, ami – mondanom sem kell – összesítésben nekik ért döntőt (e derbin vált a korábbi kedvenc Poyet ellenséggé).

Ki ne emlékezne arra, hogy tavaly is az elődöntőig „meneteltünk” a sorozatban, ám ott a gyengécske Arsenal ellen sikeresen lábon lőttük magunkat: az első meccset gól nélkül támadtuk végig, az idegenbeli visszavágón pedig kiadtuk a kezünkből a vezetést. Egy hajtós december csináltunk magunknak egy zsúfolt januárt is, hogy aztán vergődve essünk ki a döntő előtt.

A helyzet annyiból ismerős, hogy míg mi ismét egy top6-os londoni riválissal játszunk majd két vélhetően vérre menő meccset, addig a másik ágon a ManCity egy B betűs alsóbb osztálybéli gárdával pötyöghet (Bristol City helyett Burton, de a lényeg ugyanaz). Ez a Tottenham ráadásul izmosabb a tavalyi Arsenalnál, szóval idén is bele kéne húzni a továbbjutásért. Afelől nyugodtak lehetünk, hogy amíg mi izmozunk, a többi topcsapat hátradőlve kéri ki a kávéját, mondván, fárasszuk csak egymást, minden pofon jó helyre megy.

Szép dolog ugyanis, hogy döntőbe jutásért játszhatunk, de az igazat megvallva úgy hiányzott most ez a két mérkőzés, mint szar a zsebbe. Meccsről meccsre tompulunk, lassulunk, fizikálisan és mentálisan is fárad a csapat, eközben Sarri csak tolja ugyanazt az egyre működésképtelenebb mantrát. S ha ez nem lenne elég, sorra dőlnek ki a támadó szellemű játékosok (aki visszatér, az egy épp lesérülő helyett áll be), aki meg egészséges, az fél lábbal már kinn van Cobhamből.

Lélekben már Münchenben

Idegenben kezdünk, ami még jól is jöhet, hiszen így legalább nem lesz rajtunk ma akkora győzelmi kényszer. Az idegenbeli visszavágózásnak megvan viszont az a kockázata, hogy hazai pályán eshetünk ki, amit nagyon el kéne kerülni egyrészt a presztízs miatt, másrészt azért, mert sok meló volt eddig eljutni.

Az amúgy kedvelt Wembley-ről szereztünk egy rossz emléket november végén, mikor is oda lett a veretlenségünk. Ettől mindenképp el kell vonatkoztatni és úgy kell kimenni a pályára, hogy felvesszük a kesztyűt, nem húzzuk őket magunkra és tanúsítunk némi ellenállást. A védekezésünk most biztatóbb, mint úgy általában: hét félidő óta nem kaptunk gólt, sőt, helyzet is alig alakult ki a kapunk előtt.

Vélhetően mindkét mester igyekszik majd forgatni a csapatot, mégiscsak ligakupa, hiába elődöntő. Nem állítom, hogy nagy a bizodalmam a B sorunkban, de azt ne vegyük el Sarritól, hogy a bajnokságon kívül mindenhol igyekszik rotálni, így Christensen vagy Emerson is be van már járatva.

Ha lehet kívánni, két dolgot kérnék: kerüljük a vereséget és ússzuk meg sérülés nélkül. Persze tudom, hogy ez egyszerre sok és kevés… Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com