Blog bejegyzés

Jó esélyekkel utazhatunk a WBA otthonába

Csodálatos emlékeink vannak legutóbbi Hawthorns stadionban tett látogatásunkról, hiszen az előző szezonban május 12-én éppen itt lettünk bajnokok. Most is jó lenne nyerni, hiszen a többi eredmény alakulásától függően akár a második helyre is feljöhetünk. A bajnoki formánkra mostanság nem lehet panasz, legutóbbi három meccsünket megnyertük, ráadásul a válogatott szünetet megelőző játéknapon a Manchester United skalpját szereztük meg, ami nem kis fegyvertény. A WBA ellenben szenved, csupán 16. a tabellán és zsinórban három vereségnél tart.

Egymás elleni mérlegünk is több mint biztató, eddigi 14 meccsünkből, amit a birminghamiek otthonában játszottunk, tízet megnyertünk, 3 vereség és 1 döntetlen mellett. Idegenben egyébként is jól megy mostanság, a Stamford Bridge-től távol a legutóbbi 21 találkozóból 16-ot abszolváltunk sikeresen.

Batshuayi legutóbbi gólja nem csak győzelmet, bajnoki címet is ért a WBA otthonában. Most viszont nem segíthet a belga, sérülés miatt kihagyja a találkozót

Ami a csapatot illeti, David Luiz „büntetése” véget ért, ott van a keretben és bevethető. Hazard pályára lépése ugyan kérdéses volt, de a hírek szerint ő is vállalni tudja a játékot, Michy Batshuayi ellenben nem, a belga a válogatottnál szenvedett sérülést és a hírek szerint több hetet is kihagyhat. Moses és Musonda szintén maródi.

Antonio Conte 50. Premier League meccsén ül majd a Chelsea kispadján, az eddigi 49 találkozóból 37-et nyert meg, ami egészen elképesztő, 76 százalékos győzelmi arány. Willian 100. alkalommal lehet kezdő, amennyiben az olasz mester bizalmat szavaz neki, az MU ellen 150. alkalommal a csapat mezét viselő Fabregas pedig 50. PL góljára hajt, 14-et szerzett a Chelsea, 35-öt az Arsenal színeiben.

WBA – Chelsea tehát 16.00 órától, a találkozót Jon Moss vezeti majd aki idén egyelőre jó kabala, az Everton és a Watford elleni győzelmek alkalmával is ő dirigált.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com