Javuló tendenciák

Eredményes hetek vannak mögöttünk, szóval jó a kedv és nő az étvágy. Az óriásölő Brentford vendégei leszünk és ugyan ott még nem tartunk, hogy tartalékosan is félgőzzel hengereljünk le egy szembe jövő középcsapatot, de talán már nagyobb bizalommal várunk egy ilyen próbatételt, mint Tuchel végnapjaiban. Kedvcsináló alább.

A szeptemberi agóniához képest komoly változásokat láthatunk eddig októberben. A csapat végre megtanult nyerni (zsinórban öt győzelem), beértünk a top4-be a bajnokságban, miközben az utolsó helyről indulva már élen állunk a BL-ben is. Kezdünk tehát ismét egy élcsapatra hasonlítani, persze ez egyelőre sokkal inkább eredményekben jelenik meg, mint mutatott játékban.

Elkezdtek jönni a clean sheetek, utoljára a hónap első napján kaptunk egy korai gólt a Palace otthonában, azóta két BL és két PL meccset hoztunk le kapituláció nélkül. A Milan Londonban és a San Siroban is keveset veszélyeztetett, viszont a Wolverhampton és az Aston Villa is 1-es xG fölött termelt, utóbbi ráadásul simán verhetett volna vagy hármat, ha Kepa nem véd ihletett formában. Ettől függetlenül van előrelépés a szezon elejéhez képest, amikor még minden pontrúgás instant veszélyforrásnak számított. Kérdés persze, meddig tartható fenn az utóbbi hetek felülteljesítése, pláne, hogy Fofana után már James is kidőlt hosszú hetekre, tovább apasztva a rotációs lehetőségeket (is).

Elől a korábbi évekhez hasonlóan idén is a fő a változatosság elvét követi a csapat: kilenc bajnokin immáron tizenegy különböző góllövőnél járunk. Hétvégén az eddig eredménytelen Mount ugrott a sereg élére, de Sterlingtől Chilwellen át Aubameyangig volt itt már jó pár győzelmekben elévülhetetlen érdemeket szerző játékos. Egyfelől jól mutat, hogy sokan képesek nyerő emberré előlépni, másfelől viszont aggasztó, hogy nincs olyan a sorainkban, aki képes hosszabb távon meghatározó játékkal előrukkolni és az egész gárdát a hátán cipelni. Miközben Haaland, Kane vagy akár Jesus megkerülhetetlen saját csapatának támadójátékában, nálunk ez senkire sem süthető rá, még jóindulattal sem (a házi gólkirály Sterling például utoljára augusztus végén volt eredményes).

A jelenlegi tabella alapján kilenc eddigi ellenfelünk közül nyolcan a tabella második felében találhatók, mindössze a Tottenham felsőházi, ami azt mutatja, hogy a neheze csak most jön majd. Soron következő kihívónk jelenleg a kilencedik, vagyis papíron az eddigi legkeményebb csörte várhat Potterre. Persze a Brentford még mindig nem olyan rettegett, mint az Arsenal vagy a Manchester City, de aki emlékszik még a tavalyi meccsekre, annak eszébe sem jut egy kézlegyintéssel elintézni Thomas Frank csapatát: az odavágót behúztuk ugyan, de ha nincsenek a végén Mendy bravúrjai, akkor pont nélkül távoztunk volna; hazai pályán pedig úgy kaptunk egy brutális gyomrost a Méhektől, hogy mi szereztünk vezetést. A Brentfordra amúgy is jellemző az óriásölés, erről idén a Manchester Unitednek lehetnek már empirikus tapasztalatai. Toney-nak nagyon megy, már nyolcnál jár, de nem csak belőle kell majd készülni. A piros-fehérek szerezték idén az ötödik legtöbb gólt és bátran nekirontanak bárkinek (pláne otthon), ráadásul ők pénteken játszottak, szóval frissebbek is lesznek.

Az igazat megvallva fél szemünket már a hétvégi Manchester United elleni rangadóra vetjük, elvégre a top4 szempontjából (is) nagyon fontos lenne nyerni, de ettől függetlenül meg kellene próbálni Brentfordban is győzelemre játszani. Továbbra is Blue Is The Colour!