Blog bejegyzés

Játék és muzsika 10 percben

sokol308Volt annak idején, talán nem két napja, talán nem is három, de talán 25 éve, amikor a nap még úgy indult, hogy a kicsi zenzo felkelt, s miközben iskolába indulás előtt reggelizett, valamelyik jólbevált szüleje felcsapta a Sokol 308-as főkapcsolóját, a hajóvonták és fürdőkádak találkozása tilos után pedig felcsendült a monó recsegés és sistergés közepette az örökké ismételt rigmus, Ki nyer ma? Persze lehet tévedek, és csak valamikor déltájt volt ez, de istenem, a lényegen nem változtat.

Igazi retro életérzés, ha van még, aki élt abban a korban, talán jó, talán fájó, talán csak józan nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre, eszébe jut még hirtelen a takarékbélyeg, a CSÉB, Gábriel, Hofi Géza, Antal Imre, Peterdi Pál és a Tücsök és bogár, az Ablak, a Delta meg persze Déry János. Nomármostan ennyire nekünk, hála Gézusnak, nem kell messzire visszanyúlni, hogy a Chelseavel kapcsolatos, kellemes emlékeket bányásszunk elő agyunk szövevényes emléktárából, viszont nincs szezonkezdet össznépi beharang és várakozáscitálás nélkül, a ’80-as évekhez és a Kossuth Rádióhoz képest annyi változott, hogy aki kérdez, az Zenzo, aki válaszol:

Rövid nyarunk volt, de mégis a legfontosabb kérdés, mit vársz 2017 májusára?

BlueCech: A magam részéről már elégedett leszek, hogyha ismét a magunkénak tudhatunk egy stílust, és egy magjaiban működőképes koncepciót. Tavaly a csapat addigi stílusa teljes mértékben megszűnt, nem láttunk mást hétről hétre, mint egy céltalanul folyó híg masszát, mely hol előre, hol hátrafelé terítette be a pályát. Reményeim szerint ez az idény alatt gyökeresen megváltozik, és ismét identitására talál a team. Persze mindemellett (és ennek következtében) egy top 5 alapelvárás, egy kupa pedig édes plusz lenne.

JoeyB: A biztos BL indulás kiharcolását, egy mag kialakítását és a sallang kitakarításának előkészítését. Nem várok el kupát, ennek az évnek szerintem nem is erről kell szólnia, sokkal inkább Conte és a csapat közti kapcsolat kiépüléséről, arról, hogy megtalálja Antonio azt a központi 4-5 figurát, aki köré fel tud építeni egy minden sorozatban versenyképes együttest. Van egy éve, hogy visszahozza Hazard játékkedvét, ez a legfontosabb feladata, ha neki megy, akkor bárki ellen tényező lehet a csapat idén is. Ha az ő helye megvan, akkor akár a bajnoki cím sem elérhetetlen, de nem is elvárás, maximum vágyálom lehet számunkra.

Kodablue: Nehéz kérdés, mert az egyik legizgalmasabb csörtének ígérkezik az idei szezon. A tavalyi blamából szinte teljesen kimaradtam egyéb életvezetési nehézségek miatt, de májusra azt várom, hogy újra naprakész legyek. És a legjobb négy közé a csapatot, szoros eredménnyel, lehetőleg minél feljebb.

TheRussianOne: Azt, hogy egy magabiztos menetelés végén legalábbis a top3-ban leszünk, én pedig elégedetten konstatálhatom, hogy végig versenyben voltunk a bajnoki címért.

Winston: Őszinte mosolyokat, két okból is. A katasztrofális tavalyi szezon után muszáj azonnal talpra állni és egyértelműen jelezni, hogy még mindig top csapat vagyunk akikkel komolyan számolni kell. Ha ezt nem tudjuk hozni, akkor hosszabb időre lemondhatunk a BL-ről és a nagy igazolásokról. Lásd: Liverpool. Másrészt nem hiszem, hogy végig tudnék csinálni még egy teljes szezont pesszimista hozzáállással, túl megterhelő mentálisan, aminek a kezelése pedig túl megterhelő fizikálisan… Tehát PL top 3 és legalább egy új, szépen csillogó pohárka a polcra. Az FA-kupa tökéletes lenne, de titkon a hatodikról álmodom.

Wudigessboi: Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen nehéz jósolni bármit is, sok minden képlékeny, illetve kiszámíthatatlan. Akkorát nem sikerült kerekíteni, hogy bajnokaspiránsnak mondjam a csapatot, de a 15 pontnyi javulás inkább elvárás, mint egy fohász tárgya, márpedig az már a BL-helyek környéke. A top4-et iszonyúan fontos lenne megcsípni, emellett egy kupát is jó lenne kitenni a vitrinbe. Egyébként ha szervezettség és egészséges fanatizmus költözik Contéval a Bridge-re, akkor az hozni fogja az eredményeket is, szóval én elsősorban ennek szurkolok most.

Zenzo: Tulajdonképpen magam sem tudom. Az előző szezon után nehéz bármiféle reális, mégis nagyvonalú elvárást támasztani. Beérem azzal, ha nem nyerünk semmit, de tegyük azt hittel és golyókkal, tegyük úgy, mint JM másodszori első évében. Talán azt várom leginkább, hogy bármi is legyen a vége, az asztal szélére csapva azt mondhassam: na ez fasza volt! És ebbe akkor értsük bele azt, hogy végre próbáljunk már meg az orrunknál tovább látni, következetes döntéseket hozni, picit megpróbálni tartani az állandóságot, okos igazolásokat, nem kapkodást, tökös játékot, és legalább egy EL-t, de inkább BL-t érő helyet.

Zsoca: Sorsforditó szezonnak érzem az elkövetkezőt, ugyanis ha most is lemaradunk a BL-ről, akkor könnyen lehet, hogy az évekre visszaveti a klubot. Szóval bízom benne, hogy a top4-be kerülünk. Elvárni nagyon nehéz, hiszen kemény szezon elé néz minden csapat, azt gondolom, hogy nüanszokon múlnak majd a pozíciók a tabellán.

michybatshuayi-conte

Eddig 2 igazolás, felemás felkészülési meccsek. Sokat nem láttunk még – eddig elégedett vagy?

BlueCech: A nyár nagyon ellenünk volt. Nem csak a tornák, de sérülések is szétfoszlatták az egységet. Conte kb. egy hétig tudott érdemben a teljes kerettel dolgozni az egész előszezonban. Ez nyilván nem volt elég idő és lehetőség arra, hogy rendesen összeszokjon az alapkezdő egymással és az olasz elképzeléseivel, így az eddig látottak fölött nem lehet verdiktet hirdetni. A két igazolásunkra egy rossz szót nem tudnék mondani. Egyszezonos játékosok ugyan, és megvan a maguk kockázata, viszont a helyzetünkhöz képest váratlanul jó húzások, akikkel ki is maxoltuk a minőséglimitet posztjaikra.

JoeyB: Nem maradéktalanul, de alapjában véve igen. Rengeteg felállást és variációt próbált ki Conte, látványosan a taktikát akarja a kerethez igazítani, ez egy nagyon nagy jó pont, hiszen az utóbbi időben nem ehhez voltunk szokva. Nem elégedett, inkább kibaszottul izgatott vagyok, amikor arra gondolok, mi sülhet ki egy ilyen edzővel a következő évekből.

Kodablue: Egy kicsit még homályos számomra, hogy milyen fix koncepció uralkodik majd el a csapaton Conte által, ráadásul a felkészülési mérkőzések közül csak a Madrid ellenit sikerült végig néznem, ami nagyon kevés az előrejelzéshez. A két eddigi igazolás szerintem rendben van, a védelemben viszont… Ja, ez már a következő kérdés.

TheRussianOne: A felkészülési meccsek eredményeiből én soha nem szűrök le messzemenő következtetéseket, a statisztika szerint nincs is értelme. Egy szélsőhátvédet viszont, vagy kettőt örömmel látnék a csapatban, mert klasszikus balhátvédünk pl. jelenleg egy sincs. A kölcsönből hazatérőkből egyébként rendre fel tudnánk állítani egy új csapatot, szóval nem aggódom, létszámban megvagyunk.

Winston: Alapvetően igen. A felkészülési meccsek eredménye teljesen lényegtelen. A fizikai felkészülés számít, és hogy Conte átverje a taktikai elképzeléseit. Az igazolások teljesen rendben vannak, Kantéról tél óta álmodoztam, és az eddig látottak alapján Misi is elég ígéretes.

Wudigessboi: Kanté nagy fogás korrekt áron, ha meg tudja tartani a tavalyi formáját, akkor nagyot tudunk előre lépni. Batshuayi eddig kérdőjel, tőle és belőle keveset láttam eddig, de azt tudom, hogy hátán vitte a Marseille-t tavaly, reméljük, itt is jönnek majd tőle a fontos gólok. A védelmet nem ártana még megerősíteni picit, bár a kis francia vélhetően képes lesz tehermentesíteni valamennyire ezt a szekciót. Sajnos nem szabad elfelejteni, hogy nincs BL, emiatt nem csak a vonzerőnk csökkent, hanem a meccsszám is: utóbbi miatt meg pazarlás lenne nagyon bő kerettel dolgozni, hisz többnyire heti egy meccsel nehéz jóllakatni 18-20 kezdőbe vágyó játékost. Én egyébként továbbra is hiszem, hogy a jelenlegi garnitúrával is visszatérhetünk az elitbe, de tény, hogy ahhoz a többségtől lényegesen több kell.

Zenzo: Eddig igen. Bár nagyon fogy az idő, ha megtartjuk a keretet, és sikerülne még legalább egy (szerintem is idevaló) védőt beilleszteni a képbe, főleg az lennék. Kanté és Batshuayi olyan fogások, amikre gondolni sem mertem a szezon végeztével, és egyelőre lényegi távozónk sincs, így mindenképp pozitív a mérleg. A felkészülési meccseken látottakkal dettó, részben elégedett vagyok, és összességében inkább pozitív az összkép, de azért látni még bőven aggasztó, kijavításra váró hibákat.

Zsoca: Sajnos meccset nem láttam, csak összefoglalókat, így inkább az érkezőkre koncentrálnék válaszommal: Kanté egy csodálatos igazolás, fel nem tudom fogni, hogyan tudtunk BL nélkül ilyen kaliberű játékost igazolni. A védelem aggaszt, a többi csapatrészben sok minden függ attól, hogy a tavaly betlizők idén képesek lesznek-e újra egyeneset rúgni a labdába. Igazolások még biztosan lesznek (ahogy távozók is), így az ítélkezéssel megvárnám az átigazolási ablak végét.

JT

Külön kiemelném, hiszen az elmúlt szezon kardinális kérdése volt a védelem, ahol eddig nem igazán történt változás. Vélemény?

BlueCech: Úgy néz ki, hogyha valamit istentelenül elsikerült tolnunk, az a védelem megerősítése volt. Mi sem példázza ezt jobban, minthogy nagy eséllyel ugyanazzal a védőnégyessel kezdjük meg a versenyt, amelyik tavaly füttyök és kritikák hadával tudta le az idényt. Mindemellett valamelyest sikerült is rontanunk a szekción: a kölcsönök következtében oda jutottunk, hogy most már nem csak minőségben, de mennyiségben sem vagyunk meg. Jelenállás szerint, ha egy védőnk kidől, és Ivának vagy Ainának be kell szállni, akkor teljesen el is fogyunk. Egy cb érkezése esszenciális lenne, anélkül sehogyan sem nevezhető sikeresnek az ablak.

JoeyB: Lesz. Másrészt, ha idén nem is, annyira nincs nagy gond, hiszen nincs BL sem, a bajnokságban pedig van nagyjából három csapat, akitől tartani kell, ha Ivanovics a keretben van, azonban szerintem egy évet ki lehet bekkelni és jövőre visszatér Christensen, vele és Zoumával nagyjából egy évtizedre megoldott lehet a védelem közepe; ez az egyetlen oka annak, hogy kicsit örülnék is, ha nem lenne változás.

Kodablue: Ez a legnagyobb kérdőjel számomra. Én imádtam Mou kevés gólt kapó első szériás játékát, bírom a brusztolós, ellenfelet megfojtó játékot. Ahogy azonban olvastam és a statokat néztem, az előző szezon nem nagyon ilyen volt. A középpálya sokat számít majd, kíváncsi leszek Kanté játékára, de összességében sokkal stabilabb védekezést szeretnék látni.

TheRussianOne: Balhátvéd, balhátvéd, balhátvéd. Ashley óta gond, pedig Bertrandot azért pl. be lehetett volna építeni. Középre úgyis jön még majd valaki, lehet a svéd, akinek a nevét idén nyáron hallottam először, lehet más. Varane-nak tudnék örülni. De mindegy is, rá kellett jönnöm, hogy a vágyaimat itt senki nem veszi figyelembe, mit Varane, jön egy Djilobodji, akit játszani sem látok, majd áll is tovább. Sebaj, Zouma a miénk, építkezni pedig most pont van időnk.

Winston: Itt várható még változás. Feltéve, hogy nem egy az egyben ismétlejük a Stones sztorit Koulibalyval. De csak megtanultuk a leckét… Aminek nem örülök, hogy Aké megint kölcsönben, tavaly tökéletesen bizonyított és tudna játszani a leépített Baba helyén. Mondjuk Aina eddigi szereplése nem várt öröm, remélem nem csak az előszezonnak szól.

Wudigessboi: Terry megtartásának – tény, inkább szentimentalizmusból – örülök, ő még ennyi idősen is segíthet a stabilizálásban. Mint az előbbi kérdésnél említettem, már Kanté jelenléte is javíthat a dolgokon, hiszen minden megakasztott támadással mentesül mondjuk Cahill egy lendületből érkező játékos felvételétől, ami elemi érdeke a csapatnak. A tendencia viszont az, hogy playboy módjára szórtuk ki a kiegészítő embernek papíron alkalmas védőket kölcsönbe vagy végleg, amivel vagy valaki nagyágyúnak csináltunk helyet (nem bánnám), vagy oroszrulettezünk (ezt bánnám). Ez most nem fest jól, de nem akarok még vészmadárkodni.

Zenzo: Számomra a legkomolyabb hiba, amit valamelyik nap a kommentek közt is írtam, hogy olyan, mintha elbambultuk volna a nyarat, pedig itt lenne mit csinálni. Vagy így, vagy úgy. Vagy rámenni a saját, ígéretes fiataljainkra, és elkezdeni beépíteni őket, vagy igazolni – mi viszont egyiket sem csináltuk. A fiataljainkat kölcsönben hagytuk (Christensen), vagy újra odavágtuk (Kalas, Aké), és bár ez még változhat a szezonkezdetre, a jelenlegi védőnégyes elég bizonytalan benyomást kelt. Egy jó középpályával, presszinggel, védekező csapattaktikával el lehet fedni a szart, de a büdös megmarad, és jövő nyáron ismét itt fogunk állni, csak már nem bokáig fog érni a szarkupac, hanem nyakig.

Zsoca: Hát igen, a védelem aggaszt, ahogy említettem fentebb. Aina esetleges „felemelkedése” ellenére is akadnak betöltetlen helyek a keretben. Hacsak JT nem fog ki egy újabb (utolsó?) zseniális szezont, a védelem közepe lehet a gyenge pontunk. Reménykedjünk, hogy Zouma játékán nem látszik majd a sérülés. Cahillben sem a jövőt látom, szóval egyértelmű, hogy szükséges lenne valaki középre. Eléggé sajnálom, hogy Christensen nem kap lehetőséget, bár belátom: ha idén még kevés játékperc jutna neki, jobb helyen van kölcsönben. Egyébként simán el tudom képzelni, hogy középen Terry, Cahill, Zouma és Ivanovic lesznek az embereink, aztán a védelem két szélére igazolunk…

Egy dolgot még kiemelnék: nagyon-nagyon szeretném, hogy ha netalántán Ivanovics kap lehetőséget az első bajnoki kezdőben jobbszélen, és a tavalyi formáját hozza át, akkor kikerül a csapatból nagyon gyorsan. Aina személyében van értelmes alternatíva.

Conte

Conte elképzelései nem igazán tiszták eddig a csapatot illetően, támpontjaink vannak csak: komoly erőnléti edzések, csapategybekovácsolási szándék, 4-2-4. Mit vársz az új edzőtől, stábtól?

BlueCech: Conte azért is volt kitűnő választás, mivel a legtöbb nagyágyúval ellentétben van tapasztalata abban, hogy hogyan kell egy leamortizált gárdát visszavezetni a csúcsra. A Juventus kétévnyi középmezőnyben való sínylődés után vált AC kezei alatt Olaszország első számú uralkodójává. A PL-ben hasonlót lehetetlen lenne véghez vinni, és nem is elvárás vele szemben, viszont mindenképpen nagy plusz a morál szempontjából egy mester, aki már volt hasonló helyzetben és képes ura lenni a problémáknak. Úgy is, mint pszichológus, és úgy is, mint pedagógus. Így a szöges ellentétét várom mindannak, amit Mourinho képviselt.

JoeyB: Leginkább azt, hogy mindenki úgy lépjen pályára, mintha három méteres farka lenne – ez Zoumának nem lesz nehéz. Játsszunk jó meccseket, rangadókon ne legyen beszariság és a támadás lehetőségének totális feladása, ennyi nagyjából már elég lenne idénre, illetve, amit pár sorral feljebb kifejtettem.

Kodablue: Amit szeretnék Conte-tól látni, azt eddig nem láttam, de szerintem a felkészülés alatt nem is nagyon fogok. Az erőnlét és a csapat egységbe kovácsolása nekem több, mint biztató irány, és a 4-2-4 sem riaszt esztelenül. Az elmúlt szezonokban (főképp a legutóbbiban) szerintem folyamatosan volt egy kihasználatlan potenciál a csapatban, azt várom, hogy ez végre kijöjjön, hogy amink van, az hasznosuljon. Hogy ne kelljen meccsek elől felkelni egy bennem ragadt sóhajtással.

TheRussianOne: Önbizalmat, stabilitást elsősorban. Conte a szó legjobb értelmében vett állat, épp az, akire most szüksége van ennek a szétesett bagázsnak.

Winston: Szerintem elég egyértelmű. Kemény fizikai és taktikai felkészítés, szigorú fegyelem. A várható felállás a 442, ahogy azt előre tudni lehetett. A Juvénál is ezzel kezdte, a kerethez alkalmazkodva váltott a 352-re. Lehet 424-nek hívni, de ez már feltűnési kényszer, ez egy klasszik támadó szélsős 442. Ami még nem derült ki, hogy mi lesz a kezdő 11, de a késői érkezők miatt nem is volt erre esély.

Wudigessboi: Egyelőre az látszik, hogy van meló bőven ezzel a csapattal. Lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem fog minden csettintésre megjavulni, muszáj lesz Contééknak kísérletezni, nekünk pedig bízni és türelemmel lenni. Tavaly José nem tudott érdemben belenyúlni a dolgokba, nem működtek se a cseréi, se a rotációs megoldásai, se semmi; Hiddink pedig látványosan nem akart gyakorlatilag semmit se megbolygatni. Contéval kapcsolatban optimista vagyok, szerintem tudja mit akar és képes lesz megnyerni magának a játékosokat. Ha viszonylag szépen beindulnak a dolgok, az beindíthat egy öngerjesztő folyamatot, ami révén önbizalommal, céltudatosan megyünk neki minden meccsnek.

Zenzo: A védelem átalakítatlansága mellett talán ez még a legfájóbb pontom, hogy a felkészülési meccsek alatt nem igazán láttam, mit is szeretne Conte valójában. Persze nehéz úgy, hogy a teljes kerettel eddig kb egy fél meccsen számolhatott, ettől viszont nem leszek nyugodtabb, hiszen a szezonkezdet a nyakunkon van. Tudtunk, hogy ilyen lesz a nyár, hogy se edző, se játékos nem lesz elkezdeni időben a felkészülést, csak nem látom, hogy lesz ebből ütőképes csapat és taktika októberre. Előbb úgysem fog menni.

Nem érdekel, hogyan állunk fel, minden taktikát lehet jól és rosszul is játszani. Azt viszont mindenképpen várom Contétól meg a haverjaitól, hogy legyen határozott a játékunk, ha bunkizós, akkor az, ha támadós, akkor az, de semmiképp sem tutyimutyi, statikus lófasz. Akármit is játszik a Chelsea, látszódjék a meccs képén, hogy Conte ezt pontosan így akarja.

Zsoca: „It’s time we stopped being crap”, mondta állitólag első beszédében Conte a Juve játékosoknak. Szóval annyi az elvárásom, hogy ne legyünk szarok megint. Nem várok veretlen szezont, 100 gólt, bohócligás statokat, a PL-ben idén kevés ponttal lesz bajnok a bajnok, szóval szurkolóként azt hiszem hozzá kell szokni a relatíve gyakori pontvesztéshez. De legyen elképzelés, dominancia, támadószellem és vér a pucában.

hazard_oscar

Mi az, amit mindenképp, és mi az, amit semmiképp sem szeretnél látni az új szezonban?

BlueCech: Az egyik dolog, amit mindenképpen szeretnék látni az Zouma felgyógyulása és vissza-nem-esése. Ezenfelül (ahogy már említettem) stílust és koncepciót. Várhatóan egy kis szerencsével minderre jó sanszunk van. Amire viszont egyáltalán nincs szükség, az a feszültség. A tavalyi első félévben olyan mértékű fullasztó feszültség szorult a pályára és azon kívül is, hogy abból mind a játékosoknak, mind a szurkolóknak elég volt jó időre. Éppen ezért nem lenne rossz elkerülni az idény eleji nagyobb botlásokat.

JoeyB: Mindenképp: egy sikerre éhes, frusztrált Ázárt, aki meg akarja mutatni nagyjából mindenkinek, aki jól szórakozott rajta tavaly. Semmiképp: Ivanovicsot.

Kodablue: Az előzőekben szerintem érintettem már ezt, de akkor újra: mindenképpen egységes, jól védekező, megnyugtató futballt szeretnék látni, és kínos vereségeket semmiképp.

TheRussianOne: Olyat, mint tavaly, semmiképp. A fogalmatlanságtól, a lelketlenségtől egy életre elég volt. Örülök, hogy túl vagyok rajta. Elszántságot, küzdelmet, győzelmeket akarok és fogok is látni, ebben biztos vagyok.

Winston: Amit semmikép nem akarok látni az a céltalan lötyögés, az önbizalom és elképzelés teljes hiánya és az impotens, ernyedt passzolgatás. Amit látni szeretnék az a fejlődés egyértelmű jelei, egyénileg és csapatként is, a BL hely visszaszerzése és pár fiatal bátor használata, tényleges beépítése a keretbe.

Wudigessboi: Koncepciót és elszántságot. Egy mérés nem mérés, vagyis egy szar szezon még nem a világ vége, de ha ez a szezon is a vécén lehúzható kategória lesz, az legalább akkora károkat fog okozni, mint a tavaly, ha nem nagyobbakat. Hiszem, hogy megvan az alapanyag (még ha nincs is minden posztra klasszisunk), de a céltalanságot és hitetlenséget végleg magunk mögött kell hagyni! Szeretnék továbbá egy bevehetetlen erőddé váló Stamford Bridge-et, minél több klasszisteljesítményt és egy csodás karrierjét méltóképp levezető John Terryt.

Zenzo: Mindenképpen? A vigyorgó pofámat a képernyő tükröződésében meccsek után. Semmiképpen? Conte ok nélküli, idő előtti távozását, és dühből távirányítóval szétvert laptop-billentyűzetet a meccsek közben.

Zsoca: Mindenképp? JT gólt hazai pályán. Semmiképp? Másik londoni csapat bajnoki ünneplését.

kante

Végezetül egy kis bajnoki kitekintő: mit vársz a PL-től, riválisoktól?

BlueCech: A Leicester sotoni szintekre zuhan vissza jobb esetben. Annak ellenére, hogy eddig csak mi „raboltuk le” őket és az erősítéseik is kimondottan átgondoltak, a kettős terhelés és a motivációvesztés nyomot fog hagyni a formán. A bajnoki cím legfőbb esélyese a City, ez kétségtelen. Az ő egyletük már így is majdnem kész volt, csak egy hozzáértő edző hiányzott, és az, hogy Agüero egy szezont ismét végig bírjon tolni. Egyetlen riválisuk a MU lehet, kérdéses persze hogy Josénak mennyi gondja lesz a sérültekkel, és hogy kikben látja meg azt a 14 főt, akik kiteszik majd a „de facto keretét”. A harmadik helyért vérgőzös harc fog zajlani a Pool-Spurs-Arsenal hármas között. E trió ölébe kéne óvatosan és halkan becsúszni, ha ki akarjuk harcolni a BL-t, ami hihetetlenül nehéz lesz.
Kiesők terén én a Hull-Burnley duóban, és persze a Sunciban bízom, akik olyan pofátlanul kerülték el a másodosztályt az elmúlt években, hogy egy negyed osztályi hullámvasútra bőven rászolgáltak.

JoeyB: A José-Guardiola párharc olyan finom lesz, mint két maláj krva kényeztetése, imádom, hogy megint egymásnak esnek és ez egy kicsit talán eltereli a figyelmet a csapatról. A Liverpool jó kérdés, tavaly elkövetett jópár hibát Klopp, idén ki fog derülni, tanult-e belőlük, remélhetőleg nem, de tartok tőle, hogy bár a lassan harminc éves sorozatuk nem fog megszakadni, tényezők lesznek a bajnokságban. Az Arsenal pedig, nos, ők maradnak Arsenal, ott lehetnek, de eltöketlenkedik, elbalfaszkodják, aztán lehet kurvaanyázva szidni mocskosFortunát. Kihagytam valakit?

Kodablue: Fú, én nagyon sokat várok ettől a szezontól. Úgy vagyok vele, mint a másik szerelmemmel, a filmekkel: még csak a film címét és a szereposztást tudom, de már megelőlegezném az oszkárt. Nagy taktikai csatákat várok, és parázs meccseket, nagyon szeretném a PL-t a régi fényében tündökölve látni.

TheRussianOne: Kibaszott izgalmas szezon lesz, életem tán legizgalmasabbja, de hogy ez ígérkezik a legérdekesebbnek, az biztos. Guardiola Cityje, Klopp beérő Poolja, Mou MU-ja és az újra versenyben lévő Spurs mind arról árulkodnak, hogy idén a PL lesz a legizgalmasabb sorozat. Annyi sok új tényező van, hogy szinte lehetetlen jósolni. Ezért aztán természetesen azt várom, hogy mi nyerünk mindent.

Winston: Elég sok változás volt május óta, úgyhogy csak annyit mondok biztosan, hogy megint a szokásos pénzes csapatok lesznek a tabella elején (soz, Don Claudio), de a sorrendre csak vakon tippelni lehet. A legesélyesebb talán a két Manc csapat, mi pedig a két barbár észak-londoni hordával harcolhatunk meg a maradék két BL helyért. Az Everton érdekes lehet még, attól függően mennyit vernek el a hirtelen új vagyonból a nyár végéig.

Wudigessboi: A két manchesteri csapat sokat erősödött, idén a 75, de szerintem még a 80 pontot is túllépik majd, a PL-t pedig nálam a City nyeri. Az örök ígéret Arsenal szerintem hozza a szokásosat, jó eséllyel ezúttal is elhasalnak majd valamin. E három csapat mögé (vagy közé) kéne becsekkolni legkésőbb a 38. forduló végére, de a Pooltól is tartok, jót tett nekik Klopp. A bajnok és a spúrok is vissza fognak esni, egyrészt ők már tavaly is erőn felül mentek, másrészt most lesz nekik BL is. Ja és ott vannak olyanok, mint a West Ham, az Everton vagy a Stoke, akik attól függetlenül komoly tényezők lehetnek, hogy nem a top4 lesz nekik a cél. Okosan és izgalmasan építkezett a Bournemouth, a Palace és a Boro is, kíváncsi vagyok, összeállnak-e masszív középcsapattá. Visszaesést leginkább a Southamptontól várok, kiesni pedig a Burnley, a Hull és a WBA fognak.

Zenzo: Szerintem a legtöbben arra számítunk, hogy iszonyat jó szezonunk lesz – én magam is. Sok fordulattal, végig kiélezett küzdelmekkel, parázs meccsekkel, és végig megtippelhetetlen top6-tal. A Newcastle már kiesett végre, most jöhet a Spurs (kacsint).

Zsoca: Lehetetlen jósolni, ennek megfelelően őrülten induló, meglepetésekkel, sokkokkal teli szezonkezdést, ami legfeljebb picit tompul májusig. Azt hiszem november-december körül talán kialakul egy kép, hogy ki, mire lehet képes, addig én nem bocsátkoznék tippelésbe. Simán el tudom képzelni, hogy a Leicester 2. vagy 15. lesz 10 meccs után. Simán el tudom képzelni ugyanezt a West Hamről. A Guardiola-féle Citynél nagyon bízok egy hatalmas buktában. José MU-ja szerintem nem lesz garantáltan jó, Pogba ide, Pogba oda, az Arsenalnál benne van, hogy bajnok lesz, de az is, hogy idén végül csak kiküzdik magukat a top4ből. A Spursnél picit harmatosabbnak érzem ezt a nyarat, mint amire számítottam volna és a Liverpool az egyetlen, akiknél majdnem biztos vagyok abban, hogy idén nem lépnek előre jelentőset. Annyit tudok, hogy fasza szezon lesz.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com