Blog bejegyzés

Itt van az, ősz itt van újra…

Elkezdődött az iskola, ami számunkra azt jelenti hogy vége az átigazolási időszaknak. Idegőrlő egy nyár volt ilyen tekintetben, de nem lehetünk elégedetlenek  mivel zárás előtt még sikerült egy kicsit bővíteni a keretet. Az hogy az idei pánik igazolások mennyire válnak be a jövő zenéje, de reméljük csak annyira lesznek „rosszak”, mint Alonso és Luiz. Nincs más hátra, mint előre, folytatódjon a Premier League. 

Az utóbbi 2 szezon bajnokai csapnak össze szombat délután. Ezt olvasva azt is gondolhatnánk, hogy egy vérbeli rangadóra kell készülni, de ez nem így van. A Leicestert sem a múltja, sem a jelene alapján nem sorolhatjuk a riválisaink közé. Ettől függetlenül egy nagyon kemény összecsapás vár ránk, már csak abból kiindulva is, hogy az Arsenal és a United is megizzadt ellenük. A hazaiak játéka nem a labdatartásra, hanem a kontrákra épül, így szinte borítékolható hogy át fogják adni a kezdeményezést nekünk. Eddig nem volt annyira jellemző rájuk, de idén az eddigi öt góljukból hármat fejjel szereztek, ezért oda kell figyelnünk a beíveléseknél és a pontrúgásoknál is.

2 év után újra összeállhat a Kanté-Drinkwater középpálya a King Power Stadium gyepén, igaz nem úgy, ahogy azt a Rókák szurkolói szeretnék. Nem valószínű, hogy utóbbit egyből a mély vízbe dobná Conte, mivel sérülés miatt még nem lépett pályára ebben az új idényben, így erőnlétileg sincsen még 100%-os állapotban. Viszont az mindenképp pikáns lenne, ha régi munkaadója ellen debütálna az új csapata színeiben Drinkwater.

Kékről kékre, de vajon megérte?

De nem is róla fog szólni a mérkőzés, hanem reményeink szerint Eden Hazard visszatéréséről. A belga csillag hazája válogatottjában már megmutatta, hogy játékra alkalmas állapotban van. Góllal és gólpasszal járult hozzá a Gibraltár elleni diadalhoz és a görögök ellen is kapott egy negyed órát csereként. Nagy szükség lesz rá, mivel a Leicester védelmét talán a széleken lesz a legkönnyebb megbontani. Ezen kívül már csak azért is a széleken erőltetném a támadást, mert Morata az utóbbi időben többször is bizonyította, hogy megéri az ő fejét keresni a labdával. Az ő esetében is biztató volt, amit a világbajnoki selejtezőkön láthattunk, mert Olaszország kapuját 1 míg Liechtensteinét 2 alkalommal is bevette.

Ebben sokat segíthet a spanyol támadónak másik új, „pánikszerű” igazolásunk, az olasz válogatott szélsővédő, Davide Zappacosta. Egész nyáron kutattuk, kerestük a „mozdítható” szélsőket, szélsőhátvédeket, enyhén szólva sem túl sok sikerrel, aztán az utolsó pillanatban Zappacostára rá tudtunk csapni, aki szerintem azért nem pánikigazolás, mert a játékstílusa alapján teljesen Conte-kompatibilis futballista. Ismeri a 3 védős rendszert, ismeri Contét, olasz, rengeteget fut, mindkét szélen bevethető és remek rúgótechnikája van, így a beadásai is rengeteg zavart okozhatnak az ellenfél védelmének. Antonio szerint remek fizikai állapotban van, így azt gondolom, az ő debütálására nem kevés esély mutatkozik. Ha így lesz, remélhetőleg sikerül megtalálnia sokszor Morata fejét, vagy akár lábát…

…vagy akár Pedro fejét

Nézzünk pár érdekességet. Szeptemberben 7 meccs vár ránk, összesen 21 nap alatt. Most utazunk a King Power Stadiumba, kedden meg már a Bajnokok Ligájában fogadjuk az azeri Qarabag csapatát. Ezután pedig olyan csapatok látogatnak a Stamford Bridge-re még, mint az Arsenal, vagy a Manchester City, de ebben a hónapban utazunk az Atletico Madridhoz is a BL-keretein belül, így tehát nemzetközi mérkőzésen mi avatjuk majd fel új otthonukat, a Wanda Metropolitanót.

Antonio Conte és Craig Shakespeare még sosem találkoztak edzőként egymás ellen, hisz a tavalyi mindhárom egymás elleni mérkőzésen Ranieri irányította a Leicestert, mindháromszor mi győztünk. A bajnokságban kétszer is 3-0-ra, a Ligakupában pedig hosszabbítás után 4-2-re.

Említettem már pár sorral feljebb, hogy Zappacosta kiváló beadó. Ezt támasztja alá, hogy az elmúlt idényben összesen 48 sikeres beadása volt, 41 helyzetet alakított ki és kiosztott 5 gólpasszt. Tette mindezt szélsőhátvédként. Morata pedig a legutóbbi 6 meccsén 5 gólt szerzett, 3-at fejjel.

A Leicester egyébként (majdnem) sikeresen tudta pótolni a hozzánk távozó Drinkwatert, de a portugál válogatott Adrien Silva regisztrálását elutasította – legalábbis egyelőre – a FIFA, mert pár perccel a határidő után nyújtották be a papírokat a szövetségnek, így jelen állás szerint januárig biztosan nem léphet pályára új együttese színeiben. Maradt viszont a csapatnál Riyad Mahrez, aki egy nagyszerű képességű játékos, azt meg mindenki döntse el maga, hogy ez kinek jó és kinek nem.

Zsinórban a 4. idegenbeli bajnoki győzelmünkre készülünk

A Leicester 2 vereséggel és 1 győzelemmel áll, mi pedig pont fordítva. De vajon ma melyik kék társaság örülhet? Hát ez nem a Spíler TV-n fog kiderülni, mivel nem közvetítik a meccset, ahogy Angliában sem. Szóval délutánra tessék bekapcsolni a streameket és szurkolni!

 

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com