Blog bejegyzés

Itt mindig történik valami

Eddig mondhatjuk, hogy eredmények szempontjából az előzetes elvárásoknak megfelelően indult a szezon. Ma délután a a pont nélkül alló újonc West Bromhoz látogatunk, ami papíron tökéletes alkalomnak ígérkezik, hogy jóvá tegyük a ’Pool elleni bukást.

Felemás első két bajnoki mérkőzésen vagyunk túl. A Brighton ellen nagyon keserves játékkal húztuk be az elvárt három pontot, Kloppék ellen viszont egy helyenként bíztató első félidei produkciót sikerült szétbarmolni két egyéni hibával, ami aztán az előre kalkulálható vereséghez vezetett. Christensen kiállításáig alapvetően jól működött az edzői stáb terve: bár a (nem is annyira hamis) kilencesként operáló Havertz eléggé elveszett van Dijk mellett a felívelt labdákért folyó küzdelemben, de mezőnyben határozottan hatékonyabb volt, mint egy héttel korábbi bemutatkozása alkalmával, a szélső támadóként bevetett Werner pedig több alkalommal is ki tudta használni az Alexander-Arnold mögött keletkező területet, ám lövésig valahogy sosem jutottak el a kontráink. Bár a piros lap után már aligha számíthattunk bármire is, azért érdemes megemlíteni, hogy elég nehéz volt Lampard félidei reakcióját értelmezni, hiszen azzal, hogy 10 emberrel is megtartottuk a három középső középpályást gyakorlatilag tálcán kínáltuk fel a pálya széleit, ami a Liverpool ellen öngyilkossággal ér fel.

Christensen piros lapja eldöntötte a múlt heti rangadót

A Barnsley elleni kupameccsen csapatszinten túl sokat nem tudtunk meg, viszont személyi kérdésekben több helyen is komoly dilemma előtt állhat Frank. A legegyszerűbbnek tűnő a kapuskérdés: valószínűleg a mai az utolsó bajnoki, amin a Kepa-Caballero páros valamelyike fog védeni, és tekintve a héten mutatott teljesítményük közötti kontrasztot, igencsak meglepő lenne, ha nem Willy kapna bizalmat. A védelem tengelyében – ha Thiago Silva valóban készen áll a bevetésre – szintén nehéz döntés, hogy Zouma vagy a ’Pool és a Barnsley ellen egyaránt kiváló Tomori léphessen pályára, bár hétközi pihentetése után a francia tűnik az esélyesebbnek.

Az igazán kemény dió azonban a támadószekció összeállítása lesz. Havertz és Werner helye biztos, ahogy Tammy is bőven rászolgált, hogy a kezdőcsapatban kapjon helyet. Az így fennmaradó hely alapesetben Mounté lehetne, aminek következtében Hudson-Odoi ismét a padon találhatná magát – lássuk be, szerdai teljesítménye alapján nem alaptalanul. Viszont ha Sarrit annak idején rengeteg kritika érte Callum mellőzése miatt, akkor most is fel kell tenni a kérdést: mikor számíthat CHO rendszeres játékidőre, ha egyedüli egészséges szélsőként sem kap lehetőséget egy frissen feljutó csapat ellen? Nem véletlenül kaptak ismét szárnyra a távozását pedzegető pletykák, összességében pedig nagyon nem festene jó képet, ha posztriválisai hiányában is csak 1-2 rövid cameo jutna neki.

Az biztos, hogy a West Brom ideális ellenfél lehet egy formán kívüli, talán kissé önbizalomhiányos támadónak. Bilicék az első két fordulóban nyolc alkalommal kapituláltak, ráadásul még csak a balszerencsét sem okolhatják, hiszen a Leicesternek és az Evertonnak engedett 6.75 xG egészen kriminális mutató. Egyébként több ismerős arccal is találkozhatunk délután: a kölcsönadott Conor Gallagher értelemszerűen nem léphet pályára ellenünk, de a PL-be visszatérő Ivanovicnak épp ez lehet az első bajnokija új csapatának színeiben – szívderítő lenne a szerb tankot ismét akcióban látni.

Szűk három év után térünk vissza a Hawthornsba, ahol az előző évtizedben már hozzászokhattunk az emlékezetes összecsapásokhoz: annak idején itteni bukásokat követően menesztettük Villas-Boast és és Di Matteót is, újabban pedig itt biztosítottuk be bajnoki címünket Contéval. Hasonló következménye ennek a mérkőzésnek aligha lesz, de reméljük azért, hogy inkább a vidám pillanatokat fogjuk gyarapítani.

Egy régi ismerőssel is találkozhatunk

Akárhogy is nézzük, egyedül a három pont lehet elfogadható a mai találkozón. A hírek szerint már nem kell sokat várni, hogy Ziyech és Pulisic felépülésével végre teljessé váljon a keret, mindenképp fontos lenne, hogy addig ne veszítsünk további pontokat a top4-ért folyó hosszú versenyfutás legelején. Jó szurkolást mindenkinek, KTBFFH!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com