Név:
Jelszó:
  Törött ágyúk

Optimista elvárásom az volt, hogy a két rivális ellen 4 pontot gyűjtsünk be, ez összejött, közben azért a többiek is bukdácsoltak, így egyre szebben néz ki a tabella eleje. Noha vár ránk pár komoly csata, azért már most nagy mosolyra görbülhet a szánk.



A mérkőzésről Szabó Róbert bemutatkozó írását olvashatjátok:

11 meccses hazai veretlenségi sorozattal várhattuk az Arsenal elleni városi derbit. Nagyon fontos, hogy győzzünk, mert így akár 12 pontos előnyre is szert tehetünk, legalább az Ágyúsokkal szemben, nem is beszélve, hogy illik komoly revansot venni az odavágó miatt. Igaz akkor még nagyon a szezon kezdete volt, sokat változott a csapat és jelenleg sokkal jobb formában vagyunk. A mérkőzés játékvezetője az a Martin Atkinson, aki utolsó hazai vereségünk, a Liverpool elleni találkozót vezette.

A összecsapás eléggé mozgalmasan kezdődött. Eden Hazard kifogta a legjobb formáját, támadásépítésben és védekezésben is többször kivette a részét, míg N’Golo Kanté továbbra is megállíthatatlan volt. Érezhető volt már az első 10 percben, hogy az Wengerék sem a vereségért utaztak a Bridgere. A meccs első fontos momentuma hozzájuk is fűződött, igaz Courois és Luiz könnyelműsége is kellett.

Az első gólra nem is kellett sokat várni, Marcos Alonso ismét jó teljesítménnyel rukkolt elő és remekül érkezett. Egy jobb oldali beadást követően Costa életerős fejese a keresztlécről pattant ki, azonban a spanyol szélsőnk ellentmondást és Bellerint nem tűrően érkezett és fejelt a kapuba. Honfitársa a nagy ütközést követően pár másodpercig nem volt magánál, nagyon rosszul esett és le is kellett cserélni. Itt akár szabadrúgás is következhetett volna kifelé.

Alapvetően magabiztos játékot mutatva, olykor-olykor egy-egy remek megmozdulás után 1-0-s vezetésnél mentünk szünetre, így 45 perc után 12 ponttal csücsültünk a tabella élén.



Egyik csapat sem eszközölt változtatást a második félidőre. Hazard is megtartotta lendületét, rögtön a félidő 8. percében végig vitte a térfelünkön megszerzett labdát és azt a hálóba helyezte, így nehezítve az Arsenal amúgy sem könnyű dolgát. Azért meg kell említeni, hogy elég ritkán esik egy ilyen gól, látszik, hogy milyen magabiztossággal bírnak a játékosok a jó teljesítménynek köszönhetően. Most kérdezem én, ha például a 3. helyen állnánk, 3 ponttal lemaradva az első helyről, Hazard megmerné-e csinálni ugyanezt, vagy éppen Matic merne-e esernyőzni? Azért azt is hozzá kell tenni, hogy az agyon dicsért Mustafi, Koscielny páros csak nézett, Monreallal és Gabriellel együtt.

Mi optimista Chelsea drukkerek ilyenkor már nyugodtak lehettünk, hiszen amelyik meccsen a belga betalált azon vereséget még nem szenvedtünk.

Conte mester a 84. percig várt az első cserékkel, ekkor pont a gólt szerző Hazardot hozta le Pedroval az oldalán, aki ezen a mérkőzésen elég pontatlan volt. Az érkező Fábregas el is döntötte a meccset, igaz ehhez kellett Petr Cech hathatós közrejátszása. Itt is látható a korábban említett legjobb védelem bizonytalansága ezen a mérkőzésen.

Rögtön a gól után ismét cseréltünk, Kurt Zouma kapott pár percet a bajnokságban is és sérülése után egyre magabiztosabb játékkal rukkol elő, most egy támadásnál küldte el az egyik Arsenal védőt, védőtől ritkán látható szép bicikli csel után.



Végül aztán a vendégek megtartották becsületüket Giroud révén, de nagy vizet már nem zavart a 91. percben bekapott gól.

Meg kell még említeni, hogy ma rendkívül frusztráltan játszott Costa, aki több ígéretes helyzetnél is a passz helyett rendre rossz döntést hozott. Most lett volna lehetősége lelépni Sánchezt.

Ebben a fordulóban riválisaink közül így csak az Arsenal és a Liverpool bukott, akik nagy valószínűséggel kiszálltak a PL címért folytatott versenyből, azonban a Tottenham 9 pontra van és a Citynek is 10 pont a hátránya.

A következő fordulóban az a Burnley vár ránk, aki eddig hazai pályán 28 pontot szerzett, amivel így a harmadik a hazai ranglistán, 7 meccse nem találtak otthon legyőzőre és még döntetlent sem játszottak. Legutóbb a Manchester City tudta elvinni a 3 pontot, azóta legyőzték a címvédőt, a szenteket vagy éppen a Borot. Az őszi mérkőzésen Hazard, Willian és Moses góljával diadalmaskodtunk 3-0-ra. Mindenképpen nehéz és érdekes mérkőzésre számíthatunk.



Chelsea (3-4-3): Courtois; Azpilicueta, David Luiz, Cahill (c); Moses ( Zouma 86), Kante, Matic, Alonso; Pedro (Willian 82), Diego Costa, Hazard ( Fabregas 82).
Padon maradt cserék: Begovic, Terry , Chalobah, Batshuayi.
Gólszerzők: Alonso 12, Hazard 52, Fabregas 85
Sárga lapos: Matic 69

Arsenal (4-2-3-1): Cech; Bellerin (Gabriel 16), Mustafi, Koscielny (c), Monreal; Coquelin (Giroud 64), Oxlade-Chamberlain; Walcott, Ozil, Iwobi; Sanchez.
Padon maradt cserék: Ospina, Gibbs, Adelaide, Niles
Gólszerző: Giroud 90
Sárga lapos: Mustafi 22

Játékvezető: Martin Atkinson
Nézőszán: 41,490


    Vissza...
szata @ 2017. Feb. 6., 20:06    

 




    1.Chelsea31+4075
    2.Tottenham31+4268
    3.Liverpool 32+2863
    4.Man City31+2561
    5.Man Utd30+2257



 
Costa18 1710-
Hazard14 1400-
Pedro11 740-
Willian620-
Alonso500-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó