Blog bejegyzés

Identitáskeresés

identityAmikor arról beszélünk, hogy a Chelsea ez vagy az, ilyen avagy olyan, szeretjük a dolgokat olyannak láttatni, amilyennek mi látjuk, elvégre a magyarázat célja, hogy mások is ugyanazt lássák, találják meg a Chelseaben, amit mi magunk is. Mai témánk az identitás.

Igen, ismét nem-feltétlen-Chelsea-téma következik, ráadásul megint monstre, szóval öveket becsatolni, indulunk!

Alapállapotban abból kell kiindulni, hogy minden, ami létezik, önmagában egy entitás – ezt sokan nem tudják, félreértelmezik, vagy félremagyarázzák. Ezért szeretném már az elején tisztázni: az entitás valaminek a létszerűségét jelenti, ahol a hangsúly azon van, hogy létezik valami, és nem azon, hogy mi létezik. Ennél fogva nem is azon, hogy az, ami létezik, milyen. Mint ahogyan korábban, hasonló témájú posztok kapcsán sem, most sem szeretnék belemenni ezen dolgok hitvilági, vallási, vagy tudományos mélyelemzésébe, fogadjuk el, hogy az entitás lényt jelent. Függetlenül attól, hogy ki vagy mi hozza őket létre, vagy ki ad nekik életet, ők élőlények. Mi, emberek is entitások vagyunk, csak könnyebb úgy gondolni magunkra, hogy emberek vagyunk. Szűkebb értelemben az entitás olyan létező lény, aki szabad akarattal felruházott, szabad döntési és alkotási képességgel felruházott teremtmény.

Az ID az egót jelenti, azt a tudatot, amitől a lény “én-lény” lesz, az öntudatot, az azonosságtudatot. Bár elnézést, ez így nem feltétlen pontos, hogy ennél pontosabb képet kapjunk, vissza kell nyúlnunk ismét Freudhoz, meg mint mindig, egy kicsit a kályhához. Freud az emberi viselkedést determinisztikusnak tekintette. A pszichológiai determinizmus szerint minden gondolatnak, érzelemnek és cselekedetnek oka van. A legtöbb pszichológiai eseménynek kielégítetlen késztetések és tudattalan vágyak az okai. A késztetések és vágyak pedig a személyiségből erednek. A személyiség 3 nagy rendszerből áll: id (ösztön-én), ego (én), szuperego (felettes én).

Az ID a személyiség legprimitívebb része, amelyből az ego és a szuperego kifejlődik. Az újszülött is rendelkezik vele, bár tartalma az éhség, a szomjúság, az élet védelme és a szexuális örömszerzés, utóbbi persze egy újszülöttnél nehezen értelmezhető, de most ne Freud téziseit vitassuk. Az id az örömelv alapján működik (azaz, ha éhes vagyok, és eszem, az örömet okoz, mert elmúlik az éhségérzet). Az ego a valóságelvnek engedelmeskedik: az ösztönimpulzusok kielégítésével addig kell várni, amíg a megfelelő környezeti feltételek létre nem jönnek (mondjuk nem eszünk addig, amíg az étel az asztalra nem kerül). Az ego a személyiség végrehajtó szerve. Az ego közvetíti az id, a valóság és a szuperego követelményei között. A szuperego az, amely eldönti, hogy egy cselekedet jó vagy sem. A szuperego a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője (azaz, hiába vagyunk már baromi éhesek, és a kaja az asztalon, ha még nem ült mindenki asztalhoz, vagy nem hangzott el az asztali áldás, nem eszünk). A szuperego a szülői jutalmazások és büntetések révén alakul ki. A szuperego normáinak a megsértése, a szülői szeretet elvesztését és az azzal járó szorongást idézi fel. Ez a szorongás tudattalan, de bűntudatként élhetjük át. Az id egésze, valamint az ego és a szuperego nagyobb része a tudattalanba merül, az ego és a szuperego kis része pedig tudatos vagy tudatelőttes. 

ID-10018236Mindazonáltal a mozaikszó, mint ‘identitás’ sokkalta komplexebb tartalommal bír, mint azt a két szó, id és entitás sugallná, mert a köznapi használatban sokkal nagyobb mögöttes tartalommal ruháztuk fel. Manapság ha identitásról beszélünk, már nem bontjuk le vagy szét különböző jelentéstartalmakra, hacsak nem kifejezetten azt a speciális területet kívánjuk vizsgálni: nemzeti identitás, zenei identitás, szurkolói identitás, stb. De ma már gyűjtőfogalomként mindezeket együtt értjük, mikor “csak” identitásról beszélünk. Sokszor rokon értelmű szavakként, szinonimaként használjuk az egyén, egyéniség, jellem kifejezéseket, fogalmakat az identitással, pedig különböző jelentéstartalommal bírnak. Az egyén az emberi nem egy tagját, egyedi képviselőjét jelenti, aki rendelkezik azokkal az általános jellemzőkkel, ami minden emberre jellemző. Az egyéniség vagy individuum azokat az egyéni vonásokat tartalmazza, amelyek az egyik embert a másiktól megkülönbözteti. A jellem (vagy karakter) olyan személyiségvonások összessége, amelyek viszonylag tartósak és állandóak, és amelyek az emberek tetteiben, cselekedeteiben és életstílusában megmutatkoznak, így talán a legközelebb áll az identitáshoz, mint gyűjtőfogalomhoz. Mégsem ugyanaz, hiszen az indentitás esetében a személyiség külvilághoz való viszonyáról beszélünk, nem pedig az egyénre jellemző vonásokról.

 

Manapság egyre nagyobb a lehetőség és ezáltal az igény is az önkifejezésre, azID-100264904 “identitás-építésre”, vagy közismertebb nevén image vagy imidzs kreálására. Viszont az emberek saját belső forrásai egyre szegényesebbek, így külső segítséget vesznek igénybe: adott márkákat hordanak, adott zenéket hallgatnak, verseket (de nem saját, hanem mások verseit), versrészleteket, idézeteket aggatnak ki magukról (s nem maguktól), a fejlett társadalmakban pedig teszik mindezt egyre inkább online, ami által képviseltnek érzik magukat a világban, és próbálják pozicionálni önnönmagukat az egyre szélesedő világskálán. Sajnálatos szerintem, hogy erre tart a fejlődés, bár nem tisztem megítélni, hogy ez jó vagy rossz – ellenben számomra szomorú, hogy az emberek társas kapcsolatai lassanként, de biztosan távolodnak a perszonálistól az internet-perszonális felé. Ma már nem leülünk egy tea, kávé, sör mellé, hogy beszéljünk a világ dolgairól, akár a fociról. Otthon, a teánkat egyedül szürcsölve, a képernyő előtt görnyedve azt lessük, hogy ki mit lájkolt, s ez alapján alkotunk képet, mondunk véleményt.

halozatEz az egész az emberek hiúságából ered. A filozófia nagy kérdése, hogy kik vagyunk?, immár kiegészül azzal a XXI. században, hogy kikkel állunk kapcsolatban. Évmilliók óta élünk hálózatokban, viszont először a közlekedés újkori fejlődése, majd főleg az internet-boom adta meg a lehetőséget, hogy ezen kereteinket határtalanra tágítsuk “internet-ismerőseink” által, hiszen míg a népszerű embereknek, egy-egy társaság középpontjainak is korábban jó esetben 30-50 ismerőse, barátja volt, addig mára már 300-400, rosszabb esetben ezer meg kétezer barátról, követőről, ismerősről beszélünk. Akinek 30 ismerőse van a facebookon, az nem ember, tartja a mai közgondolkodás. Fontos dolog az ismertség, de sajnos a mai társadalmak ezt összekeverik az elismertséggel. Az ember mindenek előtt elismertségre vágyik (akár már azzal a ténnyel, hogy hány ismerőse van), de az, hogy valamit, amit megosztunk, valaki lájkolja, a legkevésbé sem, illetve a legritkább esetben elismerés, mégis, az ember nyugodtan dől hátra, hogy no lám, ma is “fejlődtem”. A legtöbb, nem, bocs, az összes pszichológiai fájdalom, szenvedés, minden pszichopatológia gyökere az egyedüllétre vezethető vissza. Az ember ösztönösen társas lény, hiszen már a kőkorszaktól fogva megtanulta, hogy ha egyedül van, akkor a mammut győz. A megerőszakolt nő, a bántalmazott gyermek, a megnemértett ember mind-mind elhagyatva, kiközösítve, kidobva érzi magát, akár felismeri ezt, akár nem. Majd innentől a spirálra lépve zuhan, hiszen a fájdalom elszigetel, az elszigeteltség pedig fáj. A facebookon viszont bárki lelhet barátokra, és gyorsan és sokra. Utóbbi ismétcsak a jelenkor rákfenéje, a mai fogyasztói társadalmi berendezkedés eredményeképp mindent azonnal, erőfeszítések nélkül akarunk elérni, nehezen viseljük az egészséges fejlődéshez szükséges frusztrációt, elveszett már az elvégzett munka, a befektetett energia megtérülésének jóleső érzése. Más kérdés, hogy ez egyrészt természetes, másrészt irányított folyamat eredménye, elvégre a szülő magasról szemlélve egy dolgot akar elérni, hogy a gyermekének könnyebb, egyszerűbb legyen, mint neki, vagy neki volt. De, elkanyarodtunk, ez most nem a poszt tárgyát képezi, esetleg majd máskor más helyen vitázhatunk erről is.

Ott tartottunk, hogy a facebook (ami volt már myspace, meg iwiw, meg linkedin, meg kisocial_media tudja, mit hoz a jövő) segít az embernek abban, hogy ne érezze egyedül magát, segít abban, hogy társaságra leljen az, aki egyébként akár antiszociális, vagy az adott közösségbe nem illeszkedik, hiszen a társadalmi, rangbéli és földrajzi akadályok is elhárultak a nagy közös micsoda, az internet elterjedésével. Sajnos ezt a fejlődési gyorsaságot is, mint minden mást a kontroll reaktív módon követi le. A közösségi oldalak sötét oldalát még alig ismerjük, de lépten-nyomon el lehet kapni, és hát mára már kutatások bizonyítják például, hogy közvetlen kapcsolat van a net-ismerősök száma és a személyiségzavarig elmenő narcizmus között. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a mai fiatalok (persze tisztelet a kivételnek, nehogy megsértődjön itt nekem valaki) egyre megszállottabban foglalkoznak a (mások által róluk kialakított) képpel és kötnek egyre felszínesebb barátságokat. Ezek az exhibicionista tendenciák vezetnek oda, hogy a közösségi portálok lassanként olyan hellyé, közösségi térré válnak, ahol a társadalmi kapcsolatok működtetése helyett egyre inkább az egyén antiszociális megnyilvánulásai kapnak helyet.

ezerarcEz azonban a mai témánk miatt is veszélyes: a többiekre gyakorolt hatás, és a mások által velünk szemben “támasztott” (azért az idézőjel, mert ezeket nem ők támasztják felénk, hanem mi magunk támasztjuk magunkkal szemben, másokon keresztül) elvárások így nem ér véget a közvetlen közelünkben élőknél, azaz már nem (csak) a család és a közeli, jó barátok “nevelnek” bennünket, nem csak ők hatnak ránk, de fordítsuk meg, nem saját szemszögből: hatunk rájuk, viszont ők is hatnak az ismerőseikre, s tetteik azokat is befolyásolják, akikkel mi magunk sosem találkoztunk. Hálózatban vagyunk, a hálózat elemei pedig kapcsolódnak egymáshoz. Hálózatban hízunk és fogyunk, edzünk és tunyulunk, emózunk és háborgunk, lázongunk és nyűglődünk. S hogy milyen a közérzetünk, mekkora a fizetésünk, a lázunk, miről és hogyan értesülünk, kire szavazunk, kibe leszünk szerelmesek – mindez nagyban függ kapcsolataink jellegétől. Márpedig ha társas beágyazottságunk ekkora hatást gyakorol ránk és vica versa, ha közeli-távoli ismerőseink befolyásolhatnak bennünket (hatnak az egónkra és szuperegónkra), akkor voltaképpen nem is olyan autonómok a döntéseink, ugye? S minél több “idegen” embernek akarunk megfelelni, minél nagyobb ismerősi kör hat ránk és így a döntéseinkre, annál kisebb részt képvisel a saját egónk az adott döntési helyzetben, és annál nagyobb a ránk gyakorolt hatás miatti kényszer a szuperegó oldaláról.

ID-10090170Nem akarok ettől függetlenül negatív, illetve csak negatív képet festeni a közösségi médiáról, elvégre mi, itt, mint blog is egy kis szelete vagyunk ennek. Ezen hálózati kapcsolatok révén meg is haladhatjuk önmagunkat és korlátainkat, azaz míg személypszichológiai és filozófiai oldalról akár károsak is lehetnek ezek az irányzatok, úgy a másik oldalról minden eddiginél nagyobb lehetőség van a kezünkben önmagunk kiteljesítéséhez, és a teljesítőképességeink határainak feszegetéséhez. Az agy is létrehoz olyan folyamatokat, szintéziseket, amilyeneket az egyes neuronok soha, sőt, hát tulajdonképp az agy egy neuronháló, ami képessé tesz bennünket a legbonyolultabb cselekvésekre is. Ugyanígy a társas hálózatok is képesek sok olyan dologra, amire önmagában egyetlen személy soha nem lenne képes. Sokkal inkább erkölcsi dilemma az, hogy ezt akkor az ember “jóra” vagy “rosszra” használja.

Mára – éppen ezért – önmagunk megértéséhez meg kell értenünk a társas kapcsolatainkat is, és a körülöttünk lévő hálózatokat is. Élethosszig tartó vagy rövid, mély vagy felszínes, személytelen vagy személyes, a viszony meghatározása mindig rajtunk áll. Tudnunk kell viszont ezeket érzékelni, értékelni, majd szorosabbra fűzni, vagy megszakítani. Mi magunk most itt, egy kisebb társadalmi hálózatot alkotunk, amelynek központi eleme a Chelsea. Valahogyan mindannyian rátaláltunk, kötődünk hozzá, ez a kötődés pedig összehozott bennünket itt, a blogon. De mi tette vonzóvá számunkra a Chelsea-t?

Egy olyan élettelen fogalom, mint a klub, visszagondolva a korábban leírtakra, szó szerinti értelemben tehát nem rendelkezhet identitással, elvégre az valamilyen-bármilyen élő lény sajátja. Átvitt-általános értelemben manapság egyre gyakrabban ruházunk fel dolgaink közül egyre többet entitásokra jellemző jegyekkel, ilyen a kocsink, a telefonunk, vagy a futballklub is, mert ezt is be kell állítanunk egyéniségünk jellemzőinek sorába (ilyenkor, úgy értem, ilyen téma kapcsán mindig eszembe jut egy egykori kedves barátom, aki, mikor megvette az első Corsa-ját, jött azzal a szöveggel, hogy hát nála aztán az autó szolgálja őt, és nem fordítva – majd egy évvel később már gömbinek becézgette, és E/3 beszélt a kocsiról). Manapság nem arról szól egy futballklubnak szurkolni, mint régen, hogy lényegében aki a legközelebb volt, “a saját vackunk kölyke”, saját kerületünk, városunk csapata, akkor kimegyünk és közösségi időtöltésként meccsre járunk szurkolni. Erre pedig nincs jobb példa, mint önmagunk Chelsea-szurkolói mivolta.

Mi tesz vonzóvá egy klubot az ember számára? Mire vetítjük ki a vonzódásunkat? Mi adhat egy élettelen dolognak, egy klubnak identitást? Sokan bevallottan a csapat mezszíne miatt, előbb-utóbb viszont vagy egy bizonyos játékos, vagy a csapat játéka, illetve később a három miatt együtt váltunk szurkolóvá. Ez alapján azt a következtetést kell leszűrnünk, hogy a klub identitását – az (ebből a szempontból nézve) egyre csökkenő jelentőségű történelme mellett – a játékosok, edzők, tulajdonosok adják.

Ezen a vonalon továbbhaladva pedig, tekintve, hogy a legtöbbünk itt az Abramovics érában lett szurkoló, vagy az azt megelőző pár évben, de ha így is volt, mondhatjuk, hogy annyira erős impulzus volt Abramovics érkezése és jelenléte, hogy számunkra a klub identitása erősen leszűkítve Mourinho, Terry, Lampard, Drogba, Cech. Először nem éreztem túl konkrétnak, mikor RQ17 legutóbbi posztom alatt betalált ezzel, de átgondolva rá kellett jönnöm, hogy ez bizony talált. Az a csapat, ami már majdnem végleg darabokra hullott, de aztán Terry itt tartásával és Drogba visszatérésével mégsem, azon a csapaton elejétől a végéig José Mourinho keze nyoma terpeszkedett hol többé, hol kevésbé, de folyamatosan. Amikor kevésbé, akkor abba valaki belebukott. Számunkra, idősebbek számára is, akik még nagy ritkán láttuk az “előző” generációt játszani, Zolát, Viallit, Desailly-t, Hasselbainket, Wisey-t, Le Saux-t, de nem is sorolnék fel mindenkit, velük együtt is mondhatom azt, hogy a Chelsea-t Terry és Lampard, Cech és Drogba és José testesíti meg.

Igen, a klub a játékosok felett áll. Szerelem elviekben a klub iránt lángol, nem pedig játékosok iránt. Utóbbiakat, a közhiedelemben főleg kocaszurkolóként vagy vándormadárként aposztrofált jelenségeket kirekesztjük, nem magunk közül valónak tartjuk, merthát mégis milyen dolog már állandóan csapatot váltani, mikor azt nem lehet. Pedig, lehet, hogy ők a legőszintébbek közöttünk. Elvégre, a klub esetében a klub identitásával azonosulunk, hiszen nem olyan racionális indokok mentén szurkolunk a Chelseanek, minthogy az a városunk csapata. Márpedig a klub identitását nagyrészt a játékosai és edzői adják, mint arra fentebb rámutattunk. Igen, természetesen léteznek a kluboknak statikus identitás-jegyei, mint mondjuk az Arsenal esetében a “kineveljük, nem megvesszük”, vagy a Barcelona-i labdafényezés, de ezek időről időre változnak, hiszen a Real Madrid sem volt mindig galaktikus, és az Ajax sem állt mindig abból, hogy az aktuális sztárcsapatok számára termel játékosokat.

ID-100122592Hogy a feltett kérdésre adjak valamiféle választ, ami valószínűleg egy a sok közül, de részemről ez van: az ok a természetben, magában az emberben keresendő. Az evolúcióban. Mert ha már elámulunk azon, hogy maga az emberi szervezet milyen csodálatos dolgokra képes, legyen az akár a tízujjas gépelés, azért ámuljunk el kicsit azon is, hogy az evolúció nem tervez, hanem gányol. Sok esetben azt mondjuk, teszem azt a sejtek működése, vagy egy összefüggő finommotoros mozgás egészen mérnöki, míg más esetben azt kell mondanunk, hogy mérnöki szemmel nézve kontármunka az, amit az evolúció elvégzett. De hogy érthető legyek: a szurkolás érzelmi alapú dolog, ez nem titok. Azaz, a csapat győzelme, egy kedvelt vagy kedvenc játékos jó játéka, gólja, szerelése, pillalobogtatása örömöt, jó kedvet vált ki belőlünk. (Ezek) az érzelmek (is) mind valamilyen megismerő folyamat kísérőjelenségei. Az érzelmek megnyilvánulása egyéni, ezek adnak a cselekedeteinknek energiát, motiváltságot, akaratot, s gerjesztenek újra vágyakat, hogy átélhessük újra, vagy ne élhessük át soha többé az adott érzelmet. A XXI. századi emberfeltúró, izé, emberfeltáró orvostudomány bebizonyította, hogy a legkülönbözőbb forrásokból fakadó, alapvetően eltérő funkciójú érzelmek mind ugyanazon az idegrendszeri csatornákon érik el a tudatos feldolgozást végző agyterületeket. A tudatos feldolgozás ezért már nem képes eldönteni, hogy egy-egy érzelmet valami külső inger (például egy fantasztikus gól) okoz-e, vagy saját gondolataink (pl valamikor a múltban egy gondolatmenet, vagy álom egy fantasztikus gól látomásához vezetett), netán az, hogy saját öndefiníciónk tart valamit fantasztikusnak. Ez a jelenség az evolúció működésmódjának következménye. Mérnöki szemmel nézve elképesztő kontármunka, ez az egy csatornás rendszer. Egy valamire való mérnök egészen biztosan lett volna annyira előrelátó, hogy az alapvetően különböző érzelmeket külön csatornákra tereli, főleg, ha egy neurális csatornának nem különösebben magas a költsége, és még csak helyhiánnyal sem küzd. Az evolúció azonban nem így működik, fuserál, buherál, gányol. Használja azt, ami épp kéznél van, és ha az a valami életképesnek bizonyul, ottmarad, ha nem, elsorvad, kipusztul – erről már a természetes szelekció gondoskodik. Nem kizárt aztán, hogy a jövő embere “képes lesz” újabb csatornákat növeszteni, de mondjuk pont ennyi az esélye annak is, hogy a manapság igen gyakran “hiányzó” plusz kéz, vagy fül lesz az első a sorban, esetleg egy-egy hatodik ujj. Most viszont egyelőre mondhatjuk, hogy fizikai oka van annak, hogy az érzelmeink ennyire összekuszálódtak. Az érzelmek ráadásul nem csak a reakcióinkat kódolják a külvilág ingereire, de egyben a saját gondolkodásunk eredményét is. Bonyolult a történet. És, erre még csak nem is tudunk tanulással ráfejlődni, nem tudjuk megtanulni szétválasztani az egymástól különböző típusú, de azonos formájú érzéseinket. Megtanulhatjuk viszont szeretni ezt a kuszaságot.

Valamint megmarad nekünk a gondolatiság, s hogy az ember kényszeríteni tudja az agyát, adott dolgok szeretetére vagy gyűlöletére. Van egy nagyon találó mondat egy mára már klasszikussá váló, egyébként mai napig kedvenc filmemben: amit a szem lát és a fül hall, az agy elhiszi. Ezt most egészítsük ki azzal: amit az ember elégszer elmond magának, az agy azt is elhiszi.

homer

Hajráchelsea, hajráchelsea, hajráchelsea, hajráchelsea, hajráchelsea, hajráchelsea…

  • F.B.

    No offense first of all, de passzol a cikk címéhez, vagy inkább annak első szavához: Identitás…

    http://www.bbc.com/sport/0/football/28627707

    Kicsit azért visszás nekem ez, megmozdul a gyomrom idén már másodszor nyáron.

    Elsőnek az hogy Fabregas volt olyan pöcs, hogy visszatolja a fejét a PL-be. Szép kis mese az egész. Mikor távozott tőlünk, akkor azt mondta, hogy Barca az anyaegyesület, minden álma ott játszani stb. Majd lehúzott kvázi kiegészítő emberként 3 szezont a Barcában, amikor az már túl volt a zentiten (2011-12 kiegészítő, utána meg már a Barca nem Barca,lásd mit csináltak idén, meg milyen vérengzést csinált tavaly a München velük). Idén nyáron jön az üzenet, hogy sorry nem kellesz, mert meg kell újítani a csapatot. Jó pofáncsapás, stílusos… Kell a pénz, hova mehetek, gondolkodik a mezei katalán? Hát csak a PL… Arsenal betömi a helyét nagy nehezen egy 50 millás deallel tavaly, oda nem kell már, vannak más hiányposztok betömni. Mindegy is, London jó hely, a WAG is szeret itt, elmegy hát a riválishoz, mert miért ne. Ikon volt vagy mi nálunk, ha marad 2011-ben, tényleg beírja magát a klub történetébe, most már inkább írnánk mi ki, hogy valaha is nálunk volt, lásd hogy levettük a képét a stadion mellől. Viszont kell az asszonynak a pénz… Régen volt már az mikor azt nyilatkozta, hogy öljetek meg nyugodtan, ha valaha a Chelsea-hez igazolok.

    Mindegy is maga a kirohanás ezen momentuma, elnézést érte, főleg hogy úgymond egy konkurens csapat blogján csináltam, így lehet picsogásnak is venni. Viszont a BBC-nem a metro kategória. Ha az örök kék Lampard kiköt a Citynél, nálatok is valami hasonló gyomorforgás fog végbemenni, mint nálam ment. Van az a pénz mikor a klubhűséget a legnagyobb ikon is szembeköpi, bár a City-Chelsea mégsem egy Arsenal-Chelsea rivalizálás. Mindegy lehet hogy én misztifikálom túl, hiszen kék-kék csak az árnyalat más, de mindenesetre elgondolkodtató maga a deal. Kellemes hétvégét!

    • trueblue05

      Én az elmúlt napokban ezt a lehetséges dealt elraktam magamban a kacsa kategóriába. Most pedig erre kell kelnem. Engem inkább nagyon meglep, mintsem elszomorít. Ezt tényleg nem gondoltam volna. Gyomorforgásom nincs, bár az én gyomrom általában elég sok mindent elbír, meg amúgy is CFC-n szocializálódott, szóval edzve van. Kicsit mégis átérzem a helyzeteteket a Fabregas-üggyel kapcsolatban.
      Belegondolva. Lampard ellenünk nem fog játszani, előreláthatólag a csapatba is ritkán fog bekerülni. Valóban edzésben kell maradnia, a City alkalmas minderre, csak a tulajdonosi kör miatt kötött ki ott. A City számomra egy jó csapat, soha nem tekintettem őket riválisnak, még csak nem is utálom őket ( ez persze egyéni enyhítő körülmény).
      Szóval a tudatomban Lampard repuja nem csökkent. Tudat alatt viszont, bizonyosan igen. Most már nem lesz makulátlan az emléke, de hangsúlyozom, véleményem szerint nem érdemes túlmisztifikálni.
      Mindezeken túl érdekes, hogy ezen esemény okozta kognitív disszonanciát, ki hogyan oldja fel. Kíváncsi vagyok a véleményekre.

    • Chester_B

      Én örülök neki, hogy visszatért a PL-be, legalább nem kell érte se virrasztani, se éjjel fennmaradni [elég lesz az NFL-re], ráadásul a FIFA15-ben is benne lesz. 🙂 Van akkora legenda, hogy ne haragudjak rá, nyilván egy QPR vagy City közül az utóbbit választja, már csak a NYFC miatt is. Fölösleges lett volna a Chelsea-nek fél évre kölcsönvenni, és állni a fizetését, ideje lenne van Ginkelt és/vagy Romeut beépíteni. Drogba is ilyen szempontból fölösleges volt, noha örülök neki, Lampard is ilyen lett volna. Egy méltú CFC búcsút megérdemelne, de ezért fölösleges őt kölcsönvenni.

      A másik, hogy benne van a szerződésében, hogy a Chelsea ellen nem lesz a keretben, szóval ő sem akart g*ci lenni, de valahol edzenie kell, és a City padja CM posztra gyengébb, mint a Chelsea-é, ráadásul nekik marára kellenek a HG játékosok. Én egyáltalán nem érzem ezt a fél éves kölcsönt árulásnak, vagy szembeköpésnek.

      • F.B.

        Ezt már egyszer lejátszottuk. 🙂

        Mondom mint közgazdász megértem, hogy van az a pénz, hogy mérlegel, hosszabb távra gondolkozik, mi a pozitív, mi a negatív oldal, formában marad stb.Becks is ezt csinálta, bár ő azért csak kiválasztotta magának a Milánt, meg később a PSG-t, és nem ment vissza a LaLigába vagy a PL-ben levezetni, de ízlések és pofonok.

        Mint szurkoló, viszont osztom Zenzo mod. véleményét pár hozzászólással alább. Ha akar valaki kezdeni valamit egy klubnál később, akkor ne csináljon ilyet. Az Arsenal-Chelsea városi rivális. A citeh csak országon belül, szóval kisebb a súlya, most jönnek fel, nincs múlt stb. De azért mégiscsak kezd kialakulni valami.

        Sok szurkoló nálunk azt mondja, hogyha valaki távozik tőlünk, akkor ad 1) határon túlra ad (no problem, bárhová mehet) 2) lehet PL, de 3 csapat ne: M.U. (RvP, balga belga, ha oda megy), Spurs (Ade pl.), Chelsea (Cole-Fabregas). City (Viera) nem sok vizet zavar nálam sem, mert nincs még a rivalizálásnak kultúrája, bár kétségtelen van egy rossz szájíz, de korántsincs Robink*rvaanyád, vagy Cecsp*nci a szurkolók, vagy nálunk az adminok részéről (bár ez utóbbi ugyebár elhanyagolható tényező). Vierából simán kinézem, hogy visszajön edzőnek, főleg azután, amit csinál most a City utánpótlással. Lehet hogy 10 év múlva a City is ilyen lesz, hogy oda ne már ha nem bírja ki PL nélkül, de most nincs.

        Viszont ha nem b*szná a csörünk, úgy mint RpV vagy ez, mert van olyan hogy klubhűség vagy mi a szösz. Ha ez nem lenne akkor akkor Cesc képe is maradt volna még a stadionnál a többi nagy mellett. Nem ez történt. Kívánok neki sikeres éveket, de hogy őszinte legyek baromira kevés esélyt látok, hogy ikon legyen nálatok. Lehet hogy lesz 3-5 jó éve, nyer pár kupát, de aztán megy a levesbe mint zsoldos, aztán csá. El lehet szidni Rio-t, hogy csak QRP, másnak nem kell, de az United-es szurkerben nem lesz semmi ellenérzés vele kapcsolatban, ha feltűnik a csapat háza táján. Ellenben ha ment volna a City-be, Pool-ba égne a net a sok káromkodástól.

        Én a Chelsea ellen nem játszik kitételt most hirtelen nem találom, de elhiszem, ha ketten mondtátok már. Valószínűleg felüleletesen olvastam, de másodjára is csak az van meg hogy “He is a player for Manchester City and he will play every game he needs to play,”

      • Hogy csak arra reagáljak, amire máshol még nem: igen, azért állok kicsitnagyon értetlenül a dolog előtt, mert ha valaki Kék, hát Lampard az, hogy a Chelseanél biztos kap valami jó kis nyugdíjas állást, ha akar, nagykövet vagy kiskövet, edző, vagy ha más nem, hát felvesszük pályacsíkozónak – valószínűleg így is, de a City félév után – pláne ha játszik is, nem csak edz, akkor nem lesz teljesen őszinte a mosoly a hátbaveregetésnél az első újratalálkozáskor.

      • F.B.

        Egyről beszélünk. Lehet úgy is csinálni, mint Ibra. Urgálok csapatról-csapatra 3-4 évente, sz*rok telibe mindent, cserében meg is nyerek mindent, lehetek akárki sz*rok mindenbe bele. Vagy eltöltök 5+ évet egy klubnál, és akkor számíthatok arra, hogy kvázi 40+ felett van egy nyugdíjas fix állásom, akár ifi edző, akár portás, akár játékosfigyelő akármi, de van és a klubnál maradok.

        Cesc szerintem mostmár csak mint vendég teszi be a lábát az Emirates-ba, míg Sagna, ha úgy van tényleg visszajön akár pályacsikozónak is. Van hogy nem magas az IQ, de belül van azért valami elv, ami felülírja a pénzt meg a kupákat lásd PL-t nyertem Gerrard. Értem mind a két oldalt, de mint szurker nem a közgazdász gondolkodás az irányadó ilyen helyzetek megítélésénél, főleg ha a csapat vezére volt az illető.

      • mohacsia

        Lemaradtam valamiről? Tudtommal Sanya is gond nélkül átment a citybe, ilyen alapon Nasri is visszamehetne pályát csíkozni.

      • F.B.

        Sanga 2005 óta volt nálunk, egy rossz szót nem szolt se a fizura, se arra, hogy nem nyertünk valami sok mindent. Nasrit meg remélem nem kell magyaráznom.

      • mohacsia

        Nasrit nyilván viccnek szántam, de ugyanakkor én tényleg nem gondolom, hogy Sagna miután elment a citybe majd visszahívják az Arsenalban eltöltött évei miatt. Pont amiről itt volt szó, hogy nem városi riválishoz, de akkor is riválishoz távozott ráadásul az Adebayor, Toure, Nasri, Clichy sort folytatta. Sagnanak, ha jól tudom, akkor meg akarták hosszabbítani a szerződését, ehelyett választotta pont azt a klubot, aki most már a sokadik játékost szipkázza el az Arsenaltól az elmúlt években.

        Nem egy kategória Nasrival, de a buksisimit indokolatlannak érzem.

      • F.B.

        Wenger nemigen ad 30 felett 2-3 éves szerződést senkinek, ő meg eléggé rossz kondíciókkal kapott volna. Ezért lépett tudtommal. Ade kész vicc, kbre olyan mint Torres, Seva, Kaka egybegyúrva, feleannyi tehetséggel. Klubbot vált, úgy hogy kvázi rá épült minden, aztán nem jön be az élet az új helyen. Szép nyilatkozatokat is tett, a végén egy Spursos landolással tette fel a pontot az i-re. Samir viccnek is rossz kategória, tehetséges, de kurva pénzéhes. Mi meg 2000-es évek végén nem kicsit szívtunk anyagilag. Clichy is pénzért ment el emlékeim szerint. Toure összeveszett Gallassal ha jól rémlik ezután kérte a váltást. 2009-ben a City még a béka segge alól bújt ki kvázi, tényleg nem volt semmi ok a rivalizálásnak ezért mondtam hogy a Viera deal sem olyan, amiért tüzet okádna az ember. Pénzes klub volt, de a ‘világ’ másik felén.
        Azóta változott ahelyzet, de nem volt eddig cicaharc, mert nem voltunk versenyben a bajnokságért, nem is lehetett komolyan venni ezt a dolgot se a mi se az ő részükről, mint ahogy Pool-City rivalizálás sincs (még?). City-Chelsea-M.U. volt az utóbbi években a toppon ott alakult ki valami, mi most kicsit le vagyunk maradva. Reméljük idén valami ebből le lesz dolgozva. A tegnapi meccs után van remény, de a Monaco-City köv két meccs többet fog mutatni arról, hogy hol vagyunk.

      • mohacsia

        Nasrit meg Adet felejtsük el a témával kapcsolatban, mert igazad van, tök más kategória. De mondjuk Clichy sztem kb ugyanaz pepitában, szintén 8 évet húzott le nálatok csak érte fizetett a city 15 gurigát, ezzel szemben Sagna megvárta amíg lejár a szerződése, újat nem írt alá reális összegért és ingyen elment PL riválishoz. Nem azt mondom, hogy most akkor feltétlen utálni kell, mert biztos vannak reális okai, csak a túláradó szeretetet nem értem, amivel ő jófiúnak van beállítva részedről. (Vagy félre értettem vmit, tulajdonképpen ebből a mondatodból szűrtem le ezt: “Cesc szerintem mostmár csak mint vendég teszi be a lábát az Emirates-ba, míg Sagna, ha úgy van tényleg visszajön akár pályacsikozónak is.” Amíg Fabregas még mindig indokoltabban játszik nálunk, mint Sagna a cityben, az egyik nem volt hajlandó új szerződést aláírni, a másiknak meg megmondták, hogy nem tartanak rá igényt.)

      • F.B.

        nem az összeggel volt a gond, hanem az évek számával, ahogy én tudom Sagna esetében. Arsenal-os blogokon egyéves szerződést kapott volna, ahogy olvastam a City meg megkínálta 3 évvel, meg magasabb fizuval. Emellett itt meg azt nyilatkozza, hogy új kivás:

        http://www.theguardian.com/football/2014/jun/26/bacary-sagna-manchester-city-arsenal-france

        Cesc azért más kategória nekünk, mert ikon volt, csk volt. Elvárná az ember, hogy valami csak szorult belé az Arsenal érzésből, de ahogy látjuk nem ez történt. Ne nyilatkozzon olyat, hogy öljetek meg nyugodtan, ha megyek a Chelsea-hez, mint városi riválishoz, mert eléggé leépíti a képet magáról. Tudom a focisáták között nemigen található Nobel-díjas, de nem ártana néha sebességbe tenni az embernek az agyát mielőtt elkezd beszélni. Figo-t sem szeretik a Barcában a váltás miatt, itt is ugyanez van. Riválishoz ne.
        Talán még annyival megspékelve, hogy egy olyan időszakban ment el mikor a játéka, személye úgy kellett a csapatnak, mint egy falat kenyér. Mondja, hogy sorry a Barca hív, anyaegyesület ez, talán még a kupák is bejátszottak. Mit lehet tenni? elengedjük. Ehhez képest nyerni nyert, többet mint velük nyert volna, de nem sokat. Kvázi partvonalon kívülre került, nemigen volt alapember, mert a helyén jobbak játszottak. Majd mikor a szeretett anyaegyesület bemondja, hogy sorry menj Isteni hírével, akkor rájön a cifrafosás hogy kellett-e ez? Mi meg várjunk idők végezetéig, hátha visszajön? Nem, be lett töltve a helye, ráadásul tavaly. Még szép hogy nem kell, még akkor is ha a csapat meghatározó játékosa volt. De az hogy agyilag nem fogja fel, hogy egy olyan csapathoz ne menjen, ami feketelistás a szurkolók szemében a Spurs és az M.U. mellett, az nehezen hihető. A barcás szurkolók sem díjazták volna ha az Espanyolba megy, mi is ilyenek vagyunk.
        Még egy utolsó példa, kicsi az esély, mert Drogbából többet nézek ki agyilag mint a katalánból. Képzeld el, hogy Drogba is úgy szembeköpi a Chelsea-s elveket, hogy hozzánk jön 1-2 évre leveleztni a Galata után, mert hiányzik a fish and chips. Na ha ez az érzés teoretikusan elképzelhető, meg hogy hogyan viszonyulnátok hozzá, akkor kbre ott vagyunk mi Cesc esetében.

      • Chester_B

        “Én nem tudom mi nektek a City-Chelsea, ezt ti döntitek el, én mint külső, úgymond rivális szem mondtam, hogy van az hogy megmozdul az ember gyomra. És nincs bennem semmi öröm, hogy nézd má, a Chelsea a nagy pénzhalmon nem tud egy éves contractot nyújtani egy ikonnak, aki olyan nevelő hatással lenne a kicsikre, mint Drogba és kbre annyit is fog játszani, mert csak melegíteni a padot, az öltözőben viszont a szavának súlya van.”

        Írtad lejjebb, hogy Wenger a 30+ játékosoknak nem kínál hosszú távú szerződést. Ugyan ez igaz a Chelsea-re is 2012 óta. Lampard, Cole és Schwarzer is megkapta az ajánlatát, egy évre, nyilván kevesebb pénzért, de csak az ausztrál fogadta el, a klub meg 34 és 36 éves tartalékoknak nem fog elég szép összegű szerződést ajánlani, akkor sem, ha legendákról van szó. Nem szegény emberekről beszélünk, és nyilván nem ingyen lettek volna itt, klubhűségből simán elfogadhatták volna azt az ajánlatot, nem tették, sajnálatos, de ez van. Terry belement a fizetése csökkentésébe [így is majd’ 90 ezret tesz zsebre], ők is megtehették volna. A gazdag kluboknak is ugyan úgy van FFP, szóval nem b*szhatják el mindenféle dologra a “pénzhalmot”.

        Ezt a véleményt meg a Chelsea fórumra írtam Lampardról:

        “Nem mellesleg sokkal kisebb bűn elmenni 36 évesen a Chelsea-ből FÉL ÉVRE kölcsönbe egy City-hez, mint 23 évesen eligazolni TIZENHÁROM ÉVIG egy West Hamből a Chelsea-be. Wise is volt játékos, sőt, edző is Millwallban és a Leedsnél is edzősködött, mégsem szidják őt kánomban itt a fórumon. Nekem sem jó érzés, de szerintem túlreagáljátok a szidását. Mi az, hogy van akkora tekintélye, hogy eldöntse mit akar? Ilyen esetekben kib*sszák a picsába. A NYFC a City tulajának csapata, vagyis nagyban tőlük függenek. Lampardnak először felajánlották, hogy menjen Melbournbe – ami az “ausztrál City” – de ő oda nem akart menni. Pletykálták még a QPR-t és a West Hamet – ami sokkal inkább rivális mint a City – de ezek színvonala a béka s*gge alatt van Európában. Maradt a City, akiknek vélhetően nem kell átvállalni a fizuját a két klub kapcsolata miatt, más csapat NEM TETT ÉRTE AJÁNLATOT, így nem tudott válogatni a nem PL csapatok közül.

        Alapból ott van elb*szva, hogy nem innen vonult vissza, innentől édes mindegy, hogy hol játszik, úgy is ha már visszavonul, hozzánk fog visszatérni.”

      • F.B.

        az anyját… összeomlott a chrome… :-s este gépelhetem újból… :-S akkor lesz update

      • Hm, én nem, eleve szívesebben láttam volna innentől csak és kizárólag öltönyben, ahogy a Skyon szakértőként beszólogat Carrának 🙂

        A HG játékosok terén meg mi sem állunk ám jól, részben pont azért, mert Lampsot elengedtük 😉

      • Chester_B

        És sem csapkodom a seggem a földhöz, félreértés ne essék. Csak nem látom akkora tragédiának vagy apokalipszisnek, mint mások, főleg, akik emiatt elküldik a picsába Lampardot.

        A HG-t meg megoldják fiatalokból, ez a jó irány, akkor is, ha bármit megadtam volna azért, hogy élőbe lássam egy Chelsea meccsen, Chelsea játékosként Lampardot.

    • Lentebb pont kifejtettem a véleményem logikai és érzelmi oldalát, annyit azért ide tennék, hogy azért mégsem ugyanaz a helyzet, mint nálatok volt az utóbbi mondjuk 8 évben – elvégre Lampard nálunk nyert meg mindent, és most elment levezetni, míg tőletek Flamoneytól Cashig, Fabregasig mindenki azért lépett le, hogy pénzt keressen meg trófeákat nyerjen. Más kérdés persze, hogy a non-high IQ focistáknak ha valaki elmondja, hogy ha egyben marad a keret, akkor ez már jóval korábban bekövetkezik, de hát ez már csak így van, valahol a posztban is írtam, hogy a mai kor vívmánya, hogy mindent azonnal akarunk, és lehetőleg erőfeszítések nélkül…

      Érzelmileg ugyanakkora pofon a riválisnál látni a kedvencedet, és ez ránk, rám is igaz, de más az elv és a gyakorlat. Pofon, de mégsem akkora. Inkább mondom némileg csalódásnak.

  • Viktor Szabados

    Egyelőre az eddigi 6 meccsen nem győztek meg a srácok.

    • mohacsia

      Ha előre azon keseregsz, hogy mit válaszolnak rá, akkor minek írod le?

      • Viktor Szabados

        Ja, bocs. Viszlát!

    • 6 meccsen? 🙂 PRE-SEASON pajti, ráadásul úgy, hogy még eddig csak véletlenül sem játszottak szinte semmit azok, akik a szezonban a kezdő 11-et alkotják majd. Meccsenként nem írtam elemzést, mert nem láttam értelmét, de már készül egy poszt az eddigi lényegi tapasztalatokról. Vannak, és bizony az egyik vaskos megállapítás, hogy az újak eddig rohadtul meggyőzőek.

      3-0 lett a vége, két igencsak véleményes tizenegyessel, ami benne van ilyenkor, hiszen eléggé lejt a pálya haza. Hülyén hangzik, mert nyerni mindig jó, de a pre meccsek lényege nem igazán az, hogy győzünk-e vagy sem. Hanem, hogy élesben gyakoroljuk azt, amit majd látni akarunk, a formába lendülés, és az iram felvételen. Nem véletlen az a sorrend, ahogy a csapatokkal játszunk, és az sem, kikkel.

      Ha focit akarsz látni, akkor ne nézz felkészülési meccseket 😛

    • Chester_B

      A mai meccs katasztrófa volt, de az eddigi meccsek alapján nagyon sok tanulságot lehet felfedezni:

      – Zouma nem is olyan bután játszik mint ahogyan kinézetre tűnik, 19 évesen abszolút korrekt eddig
      – Aké ha így halad, lassan előrébb lesz a balhátvéd rangsorban, mint Luis
      – Előzetesen Costától féltem, és Luist tartottam tuti transzfernek. Jelenleg Costa jobban meggyőzött, és Luis miatt “aggódok”, ha nem javul jelentősen, akkor megmarad a tavalyi védelem
      – Costa baromira beleillik a taktikába, majd amikor nem fiatalok vagy Azpi játszik mögötte szélsőként. Kinézetre azt hittem egy lomha f*sz, de meglepően gyors, jól helyezkedik, és ami a lényeg, hogy rengeteg területet fog nyitni a mögötte játszó hármasnak, ez lehet az igazi kulcs
      – Fabregas szokja még a kék mezt, de biztató, duplaszűrőben és 10-esben is jó hasznát fogjuk venni
      – Jók a fiataljaink, talán ez a legörömtelibb hír, egyáltalán nincsenek megszeppenve, pedig 17-18 éves srácokról beszélünk

      És hogy pár részre is reagáljak a hozzászólásodból, Courtois azért volt unott, mert nem volt dolga jobbára. Volt az a bazi nagy védése Di Santo fejesénél, volt a tizenegyes meg a második gól, nem dolgoztatták meg. A védekezésünkkel a Vitesse ellen sem voltam túlzottan kibékülve, de akkor legalább nyertünk, de most minden összeomlott, addig jó, míg csak a pre seasonban történik, ebből lehet tanulni. Tétmeccsen biztos jobban fognak hajtani, és mindenki elérhető lesz, a Burnley ellen meglepődnék hasonló játékon, mint amit ma lehoztak.

  • Cech01

    Inkább most játszunk rosszabbul, mert még van idő észrevenni és korrigálni a hibákat. A keretünk az utóbbi évek legerősebb állománya és akiket vettünk, javarészt alapembernek érkeztek, még be kell épülniük a csapatba és a rendszerbe.

  • Pingback: Klay Tompson Basketball Jersey()

  • Pingback: Cheap Carolina Panthers Jerseys()

  • Pingback: luottoa()

  • Pingback: steroidi naturali()

  • Pingback: Vanessa Smith()

  • Pingback: java runtime()

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com