Blog bejegyzés

Ideális rangadódömping

A válogatott szünetet követő rázós visszatérés után folytatjuk a szezon eleji rangadódömpinget: a következő tíz napban találkozunk a Manchester Cityvel és a Juventusszal is, először azonban a Tottenham otthonából kell elhozni a három pontot.

Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy álomszerűen indult az idényünk – vagy legalábbis úgy, ahogy az Európa bajnokaitól elvárható. Szuperkupa-diadal, a Palace lesimázása, könnyed siker az Emirates-ben, győzelemmel felérő pont az Anfielden, Lukaku tökéletes beilleszkedése mind-mind nagy örömmel és egészséges optimizmussal tölthetett el minden szurkolót. Aztán jött örök ellenségünk, a válogatott szünet, és vele együtt előkerültek az első nagyon halvány kérdőjelek is. Az Aston Villa ellen (főképp az első félidőben) a játék képe gyakorlatilag nem is állhatott  volna távolabb a végeredménytől, a kedden pedig szintén a vártnál nagyobb erőfeszítések árán húztuk be a három pontot a BL-nyitányon. A megoldást természetesen mindkét alkalommal régi-új belga centerünk jelentette, aki gyakorlatilag egymaga tartja fent jóformám hibátlan szezonrajtunkat.

Jelenleg nehéz bármilyen kontextusban úgy beszélni csapatunkról, hogy ne Romelu Lukaku neve kerüljön elő elsőként. Érkezése teljesen új dimenziókat nyitott meg a támadóharmadban: a felé záporozó labdákat remek hatékonysággal játssza tovább kis területen a körülötte ólálkodó társaknak, a héten pedig láthattuk, hogy alkalomadtán sokkal direktebb opciót is tud nyújtani, földön és levegőben egyaránt. Ami viszont igazán érdekes lesz az elkövetkező hetekben, hogy Tuchel miként és kikkel szándékozik kihozni belőle a maximumot. Az jelenleg biztosnak tűnik, hogy alapesetben Mount és Havertz sajátította ki a két tízes pozíciót, amivel nehéz lenne vitatkozni, ám még így is kifejezetten meglepő, hogy Werner mennyire perifériára szorult a belga bemutatkozása óta. Az elmúlt évben rengetegszer elmondhattuk a német védelmében, hogy ha a legjobb formáját akarjuk látni, akkor egy fizikálisabb csatár mellett kéne szerepeljen, így nagyon furcsa, hogy az elmúlt négy találkozón mindössze nyolc perc jutott a tavaly még kirobbanthatatlan támadónak – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az a Ziyech kapott lehetőséget helyette, akinek a játékstílusa talán kevésbé kompatibilis Lukakuéval. Előbb-utóbb biztosan látni fogjuk, milyen amikor Timo támadhatja a Lukaku által nyitott területeket, de jelenleg úgy tűnik, a sokat kritizált német kissé visszacsúszott az edzői stáb rangsorában.

Nem csak Lukaku jelenléte jelenthet megnyugvást, ugyanis ha hihetünk Tuchelnek, ma már visszatérhet Kanté is. Nem mintha nélküle hatalmas bajban lettünk volna, Jorginho és Kovacic egyaránt pazar formában játszik mostanság, azonban jó tudni, hogy egy esetleges sérülés vagy vérfrissítés esetén nem Saúlhoz kell nyúlni – nem megbántva a spanyolt, de egyelőre valószínűleg mindenkinek az lenne a legjobb, ha nem dobnánk be megint a mélyvízbe. A kis francia felépülésével egyébként igencsak kényelmes helyzetbe kerültek Tuchelék: Kanté párján kívül talán egyedül a védelem tengelyében a Silva-Christensen duó okozhat dilemmát, ezt leszámítva viszont elég gyorsan letisztult a jelenlegi legerősebb tizenegyünk – nem mintha a mély keret és a sűrű menetrend miatt túl sokszor számíthatnánk a gálakezdőre, de az mindenképp pozitívum, hogy nincs szükség túl sok kísérletezésre.

Eddig többnyire kellemes élményekkel gazdagodhattunk a Spurs új arénájában

Aktuális ellenfelünknél közel sem ennyira rózsás a helyzet. Miután három egygólos sikerrel és egy hónap menedzsere-díjjal indult a Nuno-éra, előző hétvégén nagyon csúnya, 3-0-ás pofonba szaladtak bele a Crystal Palace otthonában, ráadásul Son sérülésből tér(het) vissza, Kane pedig egyelőre kanadai pont nélkül áll az idényben, így aligha találhatnánk alkalmasabb időpontot erre a londoni derbire. Amúgy is kifejezetten sok sikerélménnyel gazdagodhattunk a Spurs ellen mostanában: Lamparddal két éve oda-vissza vertük őket, az előző idényben pedig egy döntetlen és egy idegenbeli siker volt a mérleg (illetve egy büntetőkkel elveszített Ligakupa-találkozó, de az valószínűleg senkinek nem okozott álmatlan éjszakákat). Elbízni viszont semmiképp nem szabad magunkat: a City elleni nyitófordulóban láttuk, hogy bár Nuno Joséhoz hasonló defenzív taktikával közelítette meg az első rangadóját, Lucasszal az élen életveszélyes kontrákat vezettek, amivel ma is okozhatnak kellemetlen perceket.

A sorsolásunk, bár elsőre kifejezetten keménynek tűnt, lehet, hogy végül áldásnak bizonyul majd. Jövő hétvégén a Guardioláék elleni összecsapással hat fordulón belül letudunk négyet az őszi öt nagy rangadóból, az ezt követő jónéhány fordulóban pedig kötelező meccseken gyűjtögethetjük a pontokat. Ritkán mondhatunk ilyet idegenbeli derbik előtt, de ma délután tényleg csalódás lenne három pontnál kevesebbel hazatérni, amivel egészséges lépéselőnybe kerülhetnénk Pep csapatával szemben a portói finálé visszavágója előtt. Jó szurkolást mindenkinek, KTBFFH!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com